Zselíz. A zselízi református gyülekezet rendezvényének köszönhetően a résztvevők keresztyén szellemben várják a karácsonyt vallási felekezettől függetlenül.
Nagykapos. Második alkalommal rendeztek Erdélyi János Népdalversenyt Nagykaposon.
Komárom. Idősebb Stirber Lajos emlékére szervezett kiállítást a komáromi Csemadok Galériában a Gaudium Polgári Társulás.
Rimaszombat. Egyedi, megismételhetetlen és kalandos gömöri élettörténetek Medvesaljától Krasznahorkaváraljáig.
Léva. Hátrányos helyzetű családok és alacsony nyugdíjból élők támogatására kilencedik alkalommal rendeztek jótékonysági árverést ART FOR HELP néven Léván.
Budapest/Királyhelmec. A budapesti Balassi Intézet munkatársai egy felvidéki körút keretében a magyarországi felvételi rendszerről és mikéntjéről tájékoztatták a középiskolák végzős diákjait.
Zsigra-Hatkóc. Beindult a szociális turizmus Szlovákiában. Lényege, hogy az egykori főnemesi, vidéki kastélyokban működő állami szociális intézmények némelyike látogathatóvá vált.
Dunaszerdahely. A Csallóköz Csodái Polgári Társulás tagjainak fotóiból nyílt kiállítás a Dunaszerdahelyi Városi Művelődési Központban.
Alsóbodok. Esterházy János élete és munkássága volt a témája annak a vetélkedőnek, amelyet az alsóbodoki Magyar Tannyelvű Magán szakközépiskolában rendeztek meg az alapiskolák végzős tanulói részére.
Komárom. Albert Sándor kapta az idei Pro Probitate – Helytállásért díjat. A díjátadó ünnepséget a komáromi Dunamenti Múzeum dísztermében tartották.
Somorja. Hálaadó istentiszteletet tartottak a református templom külső felújításának befejezése alkalmából Somorján.
Kassa. A kassai dómban óriási érdeklődés mellett vette kezdetét a Magyar Adventi Napok rendezvénysorozat, melyet a Kassai Adventen belül rendeznek.
Komárom. Adventi műsorfolyam, civil összefogással. Révkomáromban így készülnek a legszentebb ünnepre.
Zselíz. Újítják az Esterházy kriptát Zselízen.
Komárom. Kétoldali tárgyalás zajlott a Selye János Egyetem vezetősége és a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának Jogsegélyszolgálata között.
Kassa. A Kassai Magyar Adventi Napok keretében szlovák-magyar vállalkozói fórumot tartottak a nagy múltú kassai ipariban.
Lekenye. A Pelsőchöz közeli Lekenyében az advent jegyében tartalmas, színes programokkal várták az érdeklődőket a második alkalommal megrendezett családi délutánon.
Szepsi. A kassai magyar konzulátusi kerületben a napokban több találkozó is zajlott.
Ógyalla/Udvard. Történelmi dokumentumot írt alá, Ógyalla és Udvard városi és helyi rendőrségeinek együttműködéséről a két település polgármestere.
Pozsony/Komárom. Életműdíjat kapott Cs. Tóth Erzsébet színművész.
Királyhelmec. Határon átnyúló Európai Uniós pályázatnak köszönhetően Királyhelmecen felújították a Mailáth József múzeumot.
Kassa. Kassa Város Levéltára az egyedüli levéltár Szlovákiában, ahol csúcstechnológiájú berendezésekkel dolgozhatnak.
Ipolyszalka. Turczel Lajos irodalom és művelődéstörténészre emlékeztek szülőfalujában Ipolyszalkán.
Királyhelmec. A kelet-felvidéki magyarság holokausztja címmel konferenciát tartottak Királyhelmecen az 1944-45-ben málenkij robotra elhurcoltak emlékére.
Pozsony. Népszerű a kormánynak a családi házak hőszigetelésére kiírt pályázata.
Dunaszerdahely. A magyar nyelvű duális szakképzés helyzetéről szervezett konferenciát Dunaszerdahelyen a Szövetség A Közös Célokért.
Kassa. Kassán a Rovás Akadémián tartotta alakuló ülését a Femine Fortis.
Bátorkeszi. Sikeres tevékenységet folytat Bátorkesziben a tavaly megalakult Pro Futuro Willa Kezw polgári társulás.
Besztercebánya. Kubička Kucsera Klára, művészettörténész a szlovákiai magyar közösség egyik kulcsfigurája.
Somorja. Napok óta az elbocsátott bolti alkalmazott esete a vezető téma Somorján. A hölgy magyarul beszélt ismerősével az üzletben. E miatt kapott felmondást.