2022. május 15., 17:17

Utoljára nyírták meg a birkákat

Idősebb és ifjabb Szabó Tamás nyolc éve tartanak juhokat, főleg merinót. Nyájukat, a jelenleg 310 birkát, nagy valószínűséggel utoljára nyíratták meg a napokban. Meglátogattam őket a „fazonigazítás” közben, hogy kiderítsem, vajon miért...

birkanyírás
Fotó: Molnár Gabriella

Bodrogszerdahely után, a Bodrogot átszelő hídról, jobbra letérve a főútról, egy szinte forgalommentes mellékúton hajtottam. Jobbra és balra a természet lágy öle, dimbes-dombos csodás zöld táj. A folyóparti fasoron kívül legelők, mezőgazdasági parcellák, egy repcétől sárgálló tábla jó pár száz méteren át. A község névtábláját még el sem értem, amikor megpillantottam azt a földutat, amin le kellett térnem ahhoz, hogy a dombtetőn lévő istállóhoz eljussak. Belépve látom, a bárányok bégetése közepette a szorgos brigád már javában dolgozik. Két napra volt beütemezve a nyáj szokásos tavaszi nyírása. Pár évvel ezelőtt hallottam először arról, hogy a Bodrogközben itt-ott fellelhetők még merinó birkanyájak. A kíváncsi nemezelők szeretik összefüggéseiben értelmezni a gyapjú „életét”. Ezért is szerettem volna magam is folyamatában megélni egy birkanyírást. Végre megadatott!

A nyírás napja más, mint a többi

Az istálló előterében egymástól pár méterre állt a két nyírómester, akik elé a segédjeik sorban egymás után farra ültetve adogatták a jószágokat. A mesterek a birkát a térdük közt megállítva, fejét egyik kezükkel annak álla alatt megtartva, a feje búbjánál megkezdték a szőr nyírását – mint később megtudtam, a legjobb minőségű, ausztrál márkájú kis gépeikkel. Megkérdeztem, elkábítják-e a procedúra alatt a birkákat, mert külföldi videókat nézve, tudtam, hogy valahol így csinálják. Efféle praktikák a mi vidékünkön soha nem voltak ismertek, mondták.

Ahogy elnéztem a jámbor állatokat, tényleg birkatürelemmel várták sorsukat. Szinte csak egy-kettő rúgott párat a folyamat közben. Talán emlékeztek rá, hogy a nyírás a javukat szolgálja. Gyakorlati jelentősége is van annak, hogy megszabadítják  őket a bundájuktól. Az állatnak melege lenne, ösztönösen a hűvöset keresné, képes lenne nem legelni, legyengülne, elpusztulna, ha egész éven át meghagynák a szőrét.

Az utolsó mohikánok

A keleti régióban jelenleg már csak két ember van, aki még ért a birka szakszerű nyírásához. Nagykaposon laknak. Szerencsésnek érzem magam, hogy mindkettejükkel találkozhattam, és a nyírások közti pár perces pihenők alatt beszélgethettem velük.  A 86 éves Kovács Lajos, kis híján hét évtizede, 17 éves korától nyírja a jószágokat. Ahogy mosolyogva elmesélte nekem, gyerekként többször elkísérte az állami gazdaságban pásztorként dolgozó apját. Egyszer, nyírás közben megleste a mestereket. Kezébe vette az akkor használatos birkanyíró ollót és ő is megpróbálta. Ügyesen megbirkózott a feladattal, így jöhettek a következők. Annyira megtetszett neki a „birkafodrász” szerepe, hogy folytatta. A kérdésemre, hogy mikor váltotta az ollót nyírógépre, megtudom, hogy pontosan 50 évvel ezelőtt. Ollóval napi 40, géppel kétszer annyi jószágot tud megnyírni. Megtudtam még, hogy Lajos bácsi a valaha működő bési gazdaságban több mint 20 évig volt főjuhász. Annak megszűnését követően pedig főszakácsként dolgozott, ha éppen nem birkát nyírt.  Az eltelt évtizedek alatt meg sem tudja számolni, hány jószág gyapját nyírta le. Meséli, hogy a múlt század nyolcvanas, kilencvenes éveiben, amikor még megvoltak az állami gazdaságok, a Tőketerebesi járásban 53 ezer juh volt. Ma ez a szám alig kétezer. 

A Lajos bácsit 57 éve ismerő, a nyáron nyugdíjba vonuló tűzoltó, Jabrik György is edzett, jó munkabírással megáldott nyíró mester.  A családjában a múltban többen foglalkoztak a birkák nyírásával, így bőven volt kitől megtanulni a helyes munkamenet csínját-bínját.

Ő 1984 óta, vagyis már csak a folyamat gépiesítése óta nyír birkát. Meglepődve hallgattam, hogy a birkanyírás fénykorában, 1990-ben két évre meg is szakította tűzoltói munkaviszonyát, mert a birkanyírással az akkori havi fizetésének hatszorosát is meg tudta keresni. A mai 50 centnek megfelelő 15 koronányi birkánkénti fizetséggel 3 nap alatt megkereste tűzoltói havi fizetését. Az ország különböző részeit bejárták, mert akkoriban szinte mindenhol voltak nagy nyájak, héttagú csapatukat sok helyre hívták. 

Vajon hova kerül a gyapjú? 

Valaha az Ung-vidéki Vajánban és a bodrogközi Perbenyikben vásárolták fel a keleti állami, majd privatizált gazdaságokban lenyírt friss gyapjút, ami az említett krnovi feldolgozóban összekeveredett az ország más vidékeiről begyűjtöttekkel. Ipari nemez (filc) méter-áru vagy akár gyapjúfonal, illetve más késztermék formájában feldolgozva visszakerült az üzletek polcaira.  Szabóék a közelmúltig el tudták adni a lenyírt gyapjút, egy kassai felvásárlón kívül egy magyarországi is jelentkezett érte. A tavalyi szezonban történt meg először, hogy nem vitték el a mintegy egytonnányi nyersanyagot. Egyelőre nem kizárt, hogy ugyanerre a sorsra jut a most, frissen lenyírt ugyanekkora mennyiség is. A gyapjú állatonkénti 1,20 eurós felvásárlási ára tavaly még éppen fedezte a jószágonkénti nyírás költségeit. Jelenleg ez még mínuszos tételként szerepel a gazda mérlegkönyvében.

Az utánpótlás

A segédkezők között észreveszek egy nagyon fiatal arcot. Idősebb Szabó Tamás meséli, hogy a perbenyiki mezőgazdasági szakközépiskola állatgondozói szakos tanulója már második éven tölti náluk a szakmai gyakorlatát. Nézem és csodálom, milyen ügyesen bánik a birkákkal. Az ő feladata a megkörmölésük. Miután a mesterek megnyírják a birkát, Dávid becserkészi őket és a „pedikűrszalonjában” a patákat is „szalonképessé” teszi. Ahogy Tamás bácsitól megtudom, gond van az utánpótlással, kevés fiatal érez vonzalmat vagy elhivatottságot az állattenyésztés iránt. A jelenlegi támogatási rendszer mellett, ami a gyakorlatban szinte a nullával egyenlő, ezen nem is nagyon csodálkozhatunk. Juhászt se nagyon találunk manapság, és a két utolsó birkanyíró mester érdeklődés híján sem tudott senkit betanítani.

A nyáj jövője

Tamás bácsi nagyapja volt a hajdani ladmóci gazdaság juhásza. Akkoriban a dűlőkön 4000 juh legelt, öt istállóba terelték őket éjszakára. A két megvásárolt gazdasági épületben nyolc évvel ezelőtt, fiával együtt, új egyedekből álló első nyájukkal belevágtak a birkatenyésztésbe. Lassan már ő is nyugdíjba vonul, Tamás fiának, a fiatal gazdának, pedig bőven lesz dolga a több százhektárnyi kalászossal és olajos növényekkel. 

Még nem hozták meg a végleges döntést, de valószínű, hogy a közeljövőben feladják a birkákkal való foglalkozást, és eladják a nyájat. Hiába adatik meg nekik, hogy a saját földjükön termelt árpát, búzát adhatják takarmányként az állatoknak, a növekvő árak miatt nem tudnak előre tervezni. Az élősúlyban 20-30 kilós bárányokat az eltelt évek alatt egy magyarországi felvásárló közvetítésével az olasz húspiacon értékesítették. Hiába hallunk az egyre emelkedő húsárakról, ez a gyakorlatban nem jelenti azt, hogy a gazdától is 30%-kal magasabb áron vásárol a kereskedő. Hetente változik az élősúly felvásárlási ára, a nyár folyamán sem nagyon lehet 10%-os növekedésnél többet remélni. A gazdamatek szerint azonban a következő szezon bemenő oldalán várható árnövekedés több mint 50% is lehet…

Megjelent a Magyar7 2022/19.számában.


 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.