Új kötelezettség vár a szlovákiai cégekre: érkezik a kiegészítő adó
Idén június végéig új és kiemelten fontos kötelezettség vár a szlovákiai vállalatokra, ugyanis most először kell adóbevallást benyújtaniuk az úgynevezett kiegészítő adóról (globális minimumadó). A Pénzügyigazgatóság honlapján már elérhetők az ehhez szükséges strukturált nyomtatványok – hívta fel a figyelmet Martina Rybanská, a Szlovákiai Adótanácsadók Kamarájának (SKDP) PR és belső kommunikációs specialistája.
A kiegészítő adó hatálya alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok tagjai a törvény értelmében kötelesek benyújtani a kiegészítő adó megállapításához szükséges információs bevallást (GIR - Globe Information Return), valamint a kiegészítő adóhoz kapcsolódó adóbevallást. Ezzel egy időben magát az adót is be kell fizetniük az adott adómegállapítási időszak végét követő tizenöt hónapon belül. Martina Rybanská ugyanakkor hozzátette, hogy az első adómegállapítási időszak, azaz a 2024-es év esetében ez a határidő kivételesen három hónappal meghosszabbodik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az érintett cégeknek idén június végéig kell először eleget tenniük ezeknek az új kötelezettségeknek.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a Pillar II koncepciójának megalkotásakor eredetileg azzal számolt, hogy a GIR információs bevallást központilag, a végső anyavállalat vagy a vállalatcsoport egy kijelölt tagja nyújtja be.
Judita Kuchtová adótanácsadó, az SKDP tagja elmagyarázta, hogy amennyiben ezt a bevallást a végső anyavállalat vagy egy kijelölt külföldi szervezet benyújtja, és a Szlovák Köztársaságnak aktív információcsere-egyezménye van az adott országgal, elegendő, ha egy kiválasztott szlovákiai entitás nyújt be bejelentést a bevallást benyújtó szervezetről az összes szlovákiai csoporttag nevében.
A nemzetközi információcsere-egyezmények aktuális állapotáról közvetlenül az OECD honlapján lehet tájékozódni. A szlovák Pénzügyminisztérium ugyanis nem tervezi önállóan közzétenni azoknak a joghatóságoknak a listáját, amelyekkel Szlovákiának aktív információcseréje van. Judita Kuchtová ezzel kapcsolatban azt javasolja a cégeknek, hogy kiemelt figyelmet fordítsanak az Európai Unión kívüli, a DAC 9 irányelv hatálya alá nem tartozó országokkal fennálló információcsere helyzetére.
Fontos kitétel, hogy magát a kiegészítő adóhoz kapcsolódó adóbevallást az érintett vállalatcsoport minden szlovákiai tagjának kötelezően be kell nyújtania. A törvényi kötelezettségek azokra a cégcsoportokra is vonatkoznak, amelyek teljesítik az úgynevezett mentesülési szabályok (safe harbour) feltételeit, így az adóbevallásuk fizetendő adó hiányában nullás lesz.
A kiegészítő adó alapvető célja a nagy multinacionális és belföldi vállalatcsoportok globális minimum adómértékének biztosítása, amelynek szintjét tizenöt százalékban határozták meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a vállalatok valamelyik országban tizenöt százaléknál alacsonyabb adót fizetnek, a fennmaradó különbözetet kiegészítő adó formájában kell megfizetniük.