2022. július 30., 14:03

Milyen hatással volt az áremelés a legnagyobb szlovákiai mobilszolgáltatóra?

A szlovákiai telekommunikációs piac egyik legnagyobb szereplője az Orange, amely a mobilszolgálatások piacát uralja, de idén már második alkalommal tervez árat emelni. Úgy tűnik, hogy megteheti.

mobil, telefon
Fotó: Pixabay.com

A második negyedéves adatai alapján ugyanis erre következtethetünk, mivel a március elején bekövetkezett áremelés túl nagy veszteséget százalékos arányban nem hozott a nemzetközi vállalatnak. Akkor a szolgáltatások ára 1-3 euróval növekedett általában, s ennek eredményeképp ugyan 16 ezer mobilos klienst vesztettek el éves összehasonlításban, de így is 2,485 millió ügyfelük van. Leginkább a szerződéssel rendelkezők távoztak, náluk a változás 20 ezres volt, de ugye, ezek az adatok a teljes 12 hónapot fedik, tehát nem csupán az áremeléssel függnek össze.

A „narancsos” szolgáltató ugyanakkor a televíziós programot kínáló tevékenységében jókorát emelkedett, 147 ezerről már 187 ezerre duzzadt előfizetői száma, emellett az otthoni internetszolgáltatások szintjén is 44 ezerrel nőtt az ügyfelek száma.

Az Orange bevételei 7 millió euróval emelkedtek a megfigyelt időszakban az egy évvel korábbiakhoz képest, de az infláció miatt így is újabb áremelést jelentett be még a nyáron. 

Mindez augusztus 18-tól lép életbe, s ahogy a tavaszi növekedés esetében, ezúttal is a kiadások emelkedésével függ össze –  a cég kommunikációja szerint. A havi összegek is hasonlóan, 2-3 euróval lesznek drágábbak, s nemcsak a mobilcsomagokat érintik, hanem az otthoni internet és tévés szolgáltatásokat is.

Emellett az EU-s tagállamokba történő hívások már nem fogják a korlátlan hazai hívások részét képezni (percenként 3 centbe fog kerülni), ahol pedig korlátozott mennyiségű percet tartalmaz a csomag, a további percdíj 10 centről 12 centre emelkedik.

Alapvetően elmondható, minél magasabb a havidíj, annál nagyobb az emelés, 40 euró felett már havi szinten három eurós lesz az emelkedés, így februárhoz képest hat euróval lesznek drágábbak ebben az árkategóriában a csomagok. 

Megosztás
Címkék
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le a nap legfontosabb eseményeiről!
CAPTCHA Ez a kérdés vizsgálja, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.