2020. március 30., 12:28

A minőségi magyar pálinkának van piaca

Jusko Tamás 2017 óta foglalkozik minőségi pálinkák forgalmazásával a Unique Distribution SK s.r.o. égisze alatt. A cég a Panyolai Pálinkák kizárólagos forgalmazója Szlovákiában. A vállalkozást társával, Iván Tamással a semmiből kezdte felépíteni. Nem volt egyszerű, de a tudatos vállalkozás meghozta a gyümölcsét.

Milyen indíttatásból kezdtél el vállalkozni?

A vállalkozást üzleti megfontolásból indítottuk. Természetesen szerettük a pálinkát, és láttuk, hogy az itteni piacon nehéz kereskedelmi forgalomban vagy étteremben minőségi magyar pálinkához jutni. Az egyik rendezvényen találkoztunk a Panyolai Szilvórium Zrt. vezérigazgatójával, akitől megtudtuk, hogy szeretnének belépni a szlovák piacra. Kaptunk a lehetőségen, piackutatást végeztünk, és arra jutottunk, hogy ha minden jól megy, ez gazdaságilag is kifizetődő, így belevágtunk.

Honnan indult a vállalkozásod, és hol tart most?

Szinte a nulláról indultunk, minimális befektetéssel, az adott területen minimális tapasztalattal, de ezt nagyon gyorsan sikerült megváltoztatnunk. Nagyjából 8 hónapig tartott, amíg megszereztük az importhoz és a forgalmazáshoz szükséges engedélyt.  Jelenleg több mint 100 partnerünk van HoReCa szegmensben (szállodák, éttermek, kávéházak), és ez a szám folyamatosan növekszik.

Mi számít a legnagyobb vállalkozói sikerednek, és milyen út vezetett ennek az eléréséhez?

Tavaly ősszel kezdtem érezni, hogy a munkánk eredményes. Most már nem csak mi keressük az új ügyfeleket, hanem ők kezdtek keresni bennünket, és érdeklődni a pálinka iránt. Ez a tudatos építkezés eredménye és igazolása, hogy az elkezdett munkának van értelme.

Milyen nehézségekkel kell megküzdened, hogyan oldod meg őket?

A kezdetektől fogva arra törekedtünk, hogy az akadályok leküzdésére gyors megoldást találjunk, ami általában sikerül. Jelenleg két főbb nehézséggel küzdünk. Az egyik a bürokrácia, amely annak köszönhető, hogy alkohollal dolgozunk. Gondolok itt a zárjegyekre, a pálinka megvásárolt és eladott mennyiségének folyamatos jelentésére, jövedéki adóval kapcsolatos kötelezettségekre stb. A másik nehézség egy új partnerhez, ügyfélhez való bekerülés. Egy új termék belistázása egy-két naptól eltarthat akár több hónapig is. A célunk az, hogy a belistázási idő minél rövidebb legyen, ezért mindenben próbáljuk segíteni az ügyfelet. Legyen szó különböző marketingkísérő anyagok bebiztosításáról, a pincérek betaníttatásáról, vagy akár a termék bejelentéséről a különböző hivatalok felé.

pálinka

Hogyan, milyen területen képezed magad vállalkozóként? Van olyan képzés, könyv, amit ajánlanál a többieknek is?

Aki vállalkozik és nem egy helyben szeretne toporogni, hanem fejlődni, és a versenytársai előtt járni, tudja, hogy az új ismeretek nélkül nem megy. Ezért fontos, hogy mindig szakítsunk időt arra, hogy fejlesszük magunkat. Ennek megfelelően tudunk választani, legyen az képzés vagy könyv, amely választ tud adni a kérdéseinkre, és segít a fejlődésben. Online már szinte minden témában meg tudjuk találni a szükséges információt, csak tudni kell keresni. Jómagam legutoljára a coursera.org-on a milánói Bocconi egyetemen végeztem el a Food & Beverages-képzést.

Mi a jövőképed a vállalkozásodat illetően?

A számok azt mutatják, hogy jó úton haladunk, ettől függetlenül szeretnénk bővíteni termékportfóliónkat, és a pálinka mellett több italkülönlegességgel kiszolgálni a vevőinket. A jelenlegi fogyasztási trendek azt mutatják, hogy az emberek egyre kevesebb alkoholt fogyasztanak, viszont többet költenek alkoholos italokra. Ez azt jelenti, hogy ügyelnek a minőségre, fontos számukra, hogy ismerjék az ital származását. Ezekre az ügyfelekre szeretnénk összpontosítani.

Az írás megjelent a Magyar7 hetilap 2020/12. számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.