Washingtoni álomgyár
Kész „áldás” az uborkaszezon hírkeresésébe belefásult újságírónak a regnáló amerikai elnök. Egy időjáráselőrejelzés és két ukrajnai hadijelentés között ugyanis szinte biztosan számolni lehet azzal, hogy Donald Trump ismét merít valamit a bölcsesség kútjából és azt meg is osztja az emberiség maradék részével, eloszlatva minden kételyt afelől, hogy lehet e még feljebb tolni azt a bizonyos lécet. Igenis lehet! Legalábbis azóta, mióta úgy tűnik, hogy Hollywoodból Washingtonba költözött az amerikai álomgyár, amely már nem csak a múltat képes alternatív verziókban láttatni, de legfőbb guruja a jelent is az szerint álmodja meg, amilyen hangulatban éppen aznap felkelt.
A washingtoni álomgyár méltán népszerű sorozata, a „Trump szerint a világ” rendszeres nézői sorában – mint minden sorozatkedvelő csoportban – ádáz viták dúlnak afelől, hogy melyik eddigi epizód nyújtotta a leginkább feledhetetlen élményt. Talán a béketermtős, az amerikai adósságállomány növekedésének leállításáról szóló, vagy az ukrajnai háború azonnali leállításáról megálmodott, esetleg a Grönland elcsatolásáról kreált, a Nobel-díjas vagy a Kína gazdasági térdre kényszerítéséről szóló rész? Nem könnyű dönteni, hiszen kétségkívül fantasztikusnál fantasztikusabb forgatókönyvvel rendelkezett mind, csak éppen a végeredmény volt mindig ugyanaz – és nem éppen hollywoodi mintára – hiszen ezek az álmok a tervek mindig a visszájukra sültek el.
Talán éppen ez az oka, hogy a washingtoni szappanopera nézői a legutóbbi epizód kapcsán már kicsit elkezdtek aggódni. Na persze nem az álmodó szellemi épsége kapcsán – hiszen tudvalévő, hogy a zsenialitást csak egy vékony mezsgye választja el az őrülettől – sokkal inkább amiatt, hogy mi lesz, ha az álomnak most is pontosan az ellenkezője válik valósággá?
Mert ugye a legutóbb Donald Trump azt vázolta fel, hogy bizony – földrajzi távolság ide, iráni fennhatóság oda – a Hormuzi-szoros az Amerikai Egyesült Államoké lesz. Ez aztán a valami. De még mielőtt a bejelentés felett napirendre térhetett volna a világ és az elnöki adminisztratíva nagyobb diplomáciai ráérzéssel rendelkező tagjai is befejezhették volna a nyugtató szedést, Trump rátett még egy lapáttal és saját közösségi médiájában egy olyan képzeletbeli térképet is közzétett, amelyen már amerikai felségterületként ábrázolja a stratégiai jelentőséggel bíró szorost. Amely egyébként, mint tudvalévő jelenleg is teljesen szabadon átjárható. Ja nem, bocsánat teljesen blokád alatt van. Vagy mégsem. Egyébként pedig mindenki tudja, hogy Óceánia mindig is kivel állt hadban! Na ugye!
Innentől pedig már fele sem tréfa a dolognak – mondhatták magukban az aggódók, hiszen az még csak hagyján, hogy a nagy dérrel dúrral bejelentett békecsinálásnak a gyakorlatban az lett a vége, hogy az elnök több konfliktust kreált, mint amennyit legalábbis papíron lezárt. Megfelelő kommunikációval talán arról is lehet terelni a figyelmet, hogy az amerikai eladósodás leállításából az lett, hogy nem volt még amerikai elnök, akinek idején ilyen gyorsan és ilyen mértékben emelkedett volna az adósságállomány.
De mi lesz akkor, ha a Hormuzi „területbővítés” terve is a visszájára sül el – kérdezhetik egymástól aggódó tekintettel a szappanopera közönségének tagjai? Mert hát vice versa, mit veszíthet el Amerika? Az így-úgy elcsatolt Puerto Ricót, Hawait, Alaszkát, vagy ne adj isten Kaliforniát, netán az amerikaira átkeresztelni vélt Mexikói-öblöt? Vagy csak a valósággal fenntartott kapcsolatot? Ugyan, ugyan, mindenki megnyugodhat, az aggodalom teljesen felesleges! Az utóbbi ugyanis már egy jó ideje megszűnt. Legalábbis az álomgyár új központjában bizonyosan.
