2020. július 1., 10:15

Visszatérés a stadionba

Immáron júliust írunk, túl vagyunk az év első felén és szilveszteri koccintásunk közben nem gondoltuk volna, hogy ennek jelentős részét otthoni elzártságban tölti majd a világ jelentős része. Pedig a koronavírus veszélye ezt hozta és ugyan a járvány még közel sem múlt el a WHO szerint, a szlovákiai stadionok lelátóira mától nagyobb számban visszatérhetnek a nézők.

Mindez pedig Dunaszerdahelyen okoz a legnagyobb örömet, ahol a Fortuna Liga júniusi újraindítása óta tiltakoztak a 500 fős korlátozások ellen, ugyanis ez azt eredményezte, hogy alig több mint 300 néző szurkolhatott a helyszínen a csapatnak.

Talán még két-három olyan stadion akadt, ahol mindez releváns változást hozott a nézőszám tekintetében, ami azért elgondolkodtató.

A felvidéki foci „fővárosában” ugyanakkor sokan bárokban, az aréna előtt vagy éppen odahaza buzdították a csapatot, amely a bajnokságban remekel, de a kupadöntő ismét nem jött össze nekik.

A Bernd Storck vezette csapat játékára mindezek fényében rengetegen kíváncsiak a Csallóközben, s mivel ma a legnagyobb rivális, a Slovan érkezik Dunaszerdahelyre, így az engedélyezett félház előtt aztán nagy csata várható este.

A hűséges közönség, akik nagyobbik részét a bérletesek alkotják persze azért realista is a múlt héten Rózsahegyen elszenvedett vereség után, mert egyet látni kell, a pozsonyiak kerete jóval erősebb a DAC játékosállományánál, amelyet most sérülések is tizedelnek. A kérdés az, hogy

miként küzd meg ezzel a kihívással a korábbi magyar szövetségi kapitány, aki a Magyar7 heti számában a dunaszerdahelyi elképzeléseiről is nyilatkozott.

Storck érti a csallóközi fociőrületet, ismeri a magyar focilelkületet, látja a remek infrastruktúrát és szeretne majd a fiataloknak is teret adni, de a Slovan elleni csata erre még nem nyújt lehetőséget. A jelenlegi sérülések mellett viszont így bizonyos részben meg kell újítani a csapatot, ami mindig kockázatokkal jár, elsősorban a védelemben, ahol ma komoly teszten fognak átesni a fiúk.

A pozsonyiak ugyanis hiába lettek már bajnokok, Dunaszerdahelyen mindig eredményesek akarnak lenni, s így aztán bizonyosan támadóan fognak fellépni.

Ez még talán segítheti is a DAC játékát, ha a védelem jól működik és a támadásaikat sikeresen tudják majd befejezni.

A szurkoló pedig majd tapsolhat, persze a szabályozásokat betartva csak minden második széken ülve vagy éppen az „egy háztartásban élő családtagja” mellett, de végre már a MOL Arénában. Ettől függetlenül még mindig vannak olyanok is, akik biztonságosabbnak tartják otthonról nézni a találkozót, amit az M4 is élőben közvetít, hiszen az elmúlt hónapokban hírek ezrét hallottuk arról, milyen kockázatokkal jár egy tömegrendezvény.

Különös ez a helyzet, mivel a sok információ birtokában már számtalanszor értékeltük át a koronavírus okozta járványról alkotott véleményünket és a szlovákiai helyzetről is napi szinten új értelmezéseket gyártani a kormányzati intézkedések tükrében.

Július viszont új lehetőségeket hoz, nem csupán a stadionokban, hanem a külső helyszíneken is, így abban biztosak lehetünk, hogy majd a mindennapok is kissé átalakulnak és talán visszatérünk a korábbi kerékvágásba, igaz, kissé más ütemben. Ez a július egyébként is más lesz.

A DAC szurkolóinak azért is, mert még mindig tart a bajnokság és a nemzetközi szereplést kiharcolva később derül ki, milyen ellenfél vár majd a sárga-kékekre az Európa-ligában, de egy biztos, a fociról majd így is rengeteg szó esik a csallóközi sörözőkben.

Azt pedig csak remélni tudjuk, hogy az új csapat formálása közben egy-egy felvidéki tehetség is  teret kap a következő szezonban, hogy a Nélküledet egyre többen tudják majd a kezdő tizenegyből is énekelni.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.