2022. március 24., 18:44

Vetni és bízni az aratásban?

Szinte porzik a szántóföld a borona alatt. Porfelhőbe burkolózik a traktor, ahogy halad a földön. Nem jó jel ez. A tavasz a régi szép időkben még nagy, napokig tartó esővel érkezett. Érezni lehetett a föld szagát, vagy inkább illatát. Utána úgy hajtott, nőtt minden, mint az álom, napok alatt zöldbe borult a táj. A bőséges égi áldástól szinte megrészegült gabonaszárakat pedig egyre csak húzta felfelé a langyos napsütés.

vetés- traktor- tavaszi munkák
Fotó: TASR

Bizony voltak szebb és reményteljesebb idők is a földet művelők életében. Jobban kiszámítható évek. Az időjárás is kegyesebb volt akkor, amikor a globális felmelegedés témáját még nem tették nap mint nap a tányérunkra. Egyszerűbben tervezhető volt az élet.

Méregdrága gázolaj, vetőmag aranyárban, hogy a műtrágyáról és a növényvédő szerekről már ne is beszéljünk… Az időjárás szeszélyeit még számba sem vettük. Jöhet a jégeső, vagy az aszály… Hogy lesz ebből hasznot is hozó, eladható gabona vagy más mezőgazdasági termék?

Sok gazda teszi fel a kérdést mostanában. A nemzetközi helyzet, mint tudjuk fokozódott, s ennyi bizonytalanság régóta nem volt a mezőgazdaság területén. A földeket viszont nem szabad parlagon hagyni, ezt minden valamirevaló gazda törvénynek tartja. Vet és abban bízik, aratni is fog. De addig még sok víz lefolyik a Dunán.

Minél előbb leszünk önellátók élelmiszerekből, annál jobban járunk. Mostanában ezek a hangok is felerősödtek, hisz alig akarunk hinni a szemünknek, amikor vásárolunk.

Az árcédulák szinte hétről hétre változnak, és általában mindig magasabb szám kerül rájuk. Mindennapi kenyerünk hamarosan a luxuskategóriájú élelmiszerek közé tartozhat. S mint tudjuk, nemcsak kenyérrel él az ember…

Tejjel-mézzel folyó Kánaán. Ez lehetne a Csallóköz, de más tájaink is. A kiváló termőföld adott, nagykapacitású munkagépek is akadnak már szép számmal, s megkockáztatom, talán még szorgos kezek is lennének… Ha az emberek látnák, hogy megéri a földet túrni, a földdel nyűgölődni, biz Isten, belevágnának.

Csak kellenének az ösztönzők, az impulzusok, a célirányos támogatások. Meg az is, hogy vegyük a hazait. Még, ha drágább is.

Lassú előremozdulás már érezhető. Az emberek nyitnak minden olyan termék felé, amely lehetőleg friss és adalékanyag-mentes. Talán már ki is alakult az a réteg, amelyik megengedheti magának, hogy vegye a drágább és minőségi hazait. A többség számára viszont még mindig luxus, legfeljebb évi egy-két alkalommal megengedhető úri huncutság a házi vagy/és hazai termék megvásárlása. Helyette veszi az olcsót, az ízetlent, a ki tudja, honnan származót. Arra még telik, de a mennyiségben egyre inkább korlátozza magát. Drágaság van!

A fajtamentés szép példáját hallottam a minap. Valaki szakszerűen megmetszette és gondozza nagyapja elhagyatott kertjében a satnya, elhanyagolt öreg almafákat, s láss csodát, azok szinte újjászülettek és megint szép, zamatos terméssel örvendeztetik meg a családot. Olyan alma kerül az asztalukra, ami a boltokban már elérhetetlen, ritkaságszámba menő ízvilágukkal egyetlen most divatos fajta sem versenyezhet.

Aki nem rest metszőollót, kapát fogni, sűrűn hajolgatni, gyomot tépni, annak még kerül az asztalára sok olyan finom étel, amit a régebben születettek, a falun nevelkedettek még ismernek, de a fiatalság már tán sosem fog felfedezni magának. Olyan érték ez, amit nem szabad veszni hagynunk!

Megosztás
Címkék