Versenyfutás az idővel és velünk
Miközben az MKP kezdeményezésére egyeztettek a magyar pártok és szervezetek a jövőre esedékes népszámlálás kapcsán, és sikerült kiadni egy közös nyilatkozatot is, jó felvidéki szokás szerint sokan rögtön fanyalogni kezdtek: miért kellenek a pártok a népszámláláshoz, amikor ez egy civil téma, de olyan is akadt, aki amiatt neheztelt, hogy őket kihagyták az egyeztetésből.
Ez utóbbiért kár, mivel a sértődöttség rossz tanácsadó, az előbbivel viszont nem lehet egyetérteni, mert a megszámolásunk nem kizárólagosan civil ügy, illetve ebben az esetben a pártok képviselői is civil személyekként (is) voltak jelen, a civil szervezetek pedig egyenrangúként a pártokkal. Ezért a találkozóról készült fotókon nem azt kell keresgélni, hogy ki (régi arcok közül) mit keres ott, hanem
sokkal inkább arra érdemes odafigyelni, hogy mindenki ott legyen, senki se maradjon ki, aki képes kiállni és megmozgatni embereket a kampány során.
Lényeges dolog, hogy végre valahára van egy olyan közös, felvidéki téma, ami leültette a magyar pártok és az országos szervezetek képviselőit, és konszenzus alapján el tudtak fogadni egy közös nyilatkozatot. Egyelőre úgy tűnik, hogy a népszámlálási kampányban nem lesz versenyfutás felvidéki magyar vonalon, és mindenki belátja, hogy „a kisebbségben élő nemzeti közösségek számára a tízévente ismétlődő népszámlálás kiemelt jelentőséggel bír”. A nyilatkozat azt is hangsúlyozza, hogy
a felvidéki pártok és szervezetek közös érdeke, hogy a hivatalos statisztikában minél nagyobb számban és arányban jelenjen meg a felvidéki magyarság. Ez a mi érdekünk is!
De a mögöttünk lévő hét egyébként bővelkedett további, felvidéki magyar vonatkozású politikai jellegű eseményekben. Pártjaink aktívan politizáltak! A Magyar Közösség Pártja a népszámlálási együttműködés kezdeményezése mellett az agrártárcával is tárgyalt, melynek során szakmai együttműködést javasolt a déli régiókat érintő kérdésekben:
- faluvállalatok kialakítása az önkormányzatok, a gazdák és a helyi vállalkozók közös vállalataként,
- közmunkások alkalmazása – a helyi munkanélküliek foglalkoztatása,
- öntözőberendezések felújítása a déli régiókban,
- magyar nyelvű mezőgazdasági szakoktatás fejlesztése,
- helyi áruk, háztáji termékek előnybe helyezése a mezőgazdasági importáruk helyett.
Nyilvánosságot kapott az a hír is a héten, hogy Berényi József, Nagyszombat megye MKP-s alelnöke Igor Matovič kormányfővel ebédelt, ami azért sejteti, hogy a kisebbségi kormánybiztosi és a magyarok által lakott régiókban a járási hivatalelnöki pozíciókban a legerősebb kormánypárt számol az MKP-val.
A Magyar Közösségi Összefogás küldöttsége pedig a héten a kulturális minisztériumban járt, ahol Natália Mihalová miniszterrel folytatott tárgyalásuk során terítékre került:
- a kulturális önkormányzatiság,
- az RTVS-ben a megerősített magyar nyelvű adás,
- a nagyobb mértékű kisebbségi kulturális támogatás,
- a módosított államnyelvtörvény,
- Krasznahorka várának felújítása is.
Dicséretre méltó a kormánnyal való konstruktív együttműködésre irányuló aktivitás a parlamenten kívül rekedt magyar pártjaink részéről. De talán még többet nyomna a latban, még hangsúlyosabbá válhatna, ha mindezen törekvést egy egységes felvidéki magyar politikai tömörülés prezentálná félmilliónyi felvidéki magyar képviseletében a kormány irányába! Együtt erősebbek lehetnénk!
A Híd a hétvégén még csak a Mosttal tárgyalt a saját kongresszusán, de nem kizárt, hogy főnixmadárként feléledve poraiból hamarosan célba veszi és felkeresi az új elnökkel az oktatási vagy a környezetvédelmi tárcát.
Fiúk, nem kéne mindezt együtt csinálni?! Hogy ne legyen versenyfutás szaga? Hogy a jövő évben esedékes népszámlálás eredménye olyan legyen, amilyet szeretnénk?