Válni, nem válni?
Egy család életében felmerülhetnek változások, esetleges problémák. Jobb esetben a szülők megbékélnek egymással, megoldják gondjaikat, de ha komolyabb nehézségekkel állnak szemben, akkor rövid időn belül a válás fogalma is felmerülhet. Közös gyermekeik nevelésének mikéntje pedig válaszút elé kerül: hogyan tovább? Mi játszódhat le ilyenkor a gyermekekben? Egyáltalán: meg tudnak-e birkózni a nagy változással? A mai világban rengeteg válási esetről hallani, sokféle történetet ismerek én is, s mivel érdekelt a téma, utánakerestem különböző mediális felületeken.
Mi az, hogy „normális” család? Apuka, anyuka, gyerek, illetve gyerekek. Igen, ez „rejtőzik” az ideális család fogalma mögött. Ma már az azonos neműek is vállalhatnak gyermeket (nem minden országban), és ha beüt a „krach”, ott is azzal van a legnagyobb probléma, mi legyen a gyerek/gyerekek sorsa.
De miért van az, hogy manapság minden második ember válni akar? Talán rájött a két fél, hogy mégsem egymásnak teremtődtek, vagy már nem biztosak az érzéseikben, nem találják a helyüket egymás mellett...? Nos, lehetséges, ugyanakkor a gyerekek számára ez igencsak nehéz helyzet.
A kisgyereknek szüksége van apára és anyára egyaránt. Kell valaki, akire felnézhet, akire támaszkodhat, akiben megbízhat, és akinek a génjeit továbbadja majd. Olyan társadalmi közösségre, amely először természetszerűleg a családi körben alakul ki a számára. A szülők azok, akiktől jóformán mindent megtanul, amire aztán későbbi élete során szüksége lehet. Ha nincs ez a biztonságérzete, akkor – véleményem szerint – bizonyos mértékben megzavarodik az elméje. A belső világa valamilyen szinten átkonvertálódik, mint egy gépnek, és nem fogja tudni eldönteni, mi is történik vele valójában. Nem is a válás, a válás körülményei viselik őt meg.
„Nekem két apukám van.” Gyakran hallottam már ezt a kijelentést (vagy ehhez hasonlót) óvodás kislányok/kisfiúk szájából, akiknek a szülei elváltak, és az anya már talált is magának egy következő férjjelöltet. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogyan kellene szólítani az új apa (anya) választottat. Nem mindig ösztönszerű a dolog, sőt inkább csak elbizonytalanítja a gyereket.
Gyakran hallom: „Anyu azért ment el tőlünk, mert már nem szeret.” A szülők kritikus pillanatokban próbálják jobb színben feltüntetni a helyzetet, mint ahogy az valójában kinéz, de az volna a legcélszerűbb, ha elmondanák a gyereknek az igazságot. Elültetnek bizonytalan bogarat a gyerek fejében és ő azt hiszi, hogy minden az ő hibája: miatta ment el anya/apa, mert ő rosszat csinált. Ilyenkor biztosítani kellene a gyereket arról, hogy ő nem tehet semmiről.
Nagyon sokféle módon dolgozhatja fel egy kisgyerek a válás szituációját. Van, hogy egyszerűen beletörődik, esetleg tombol, lelki segítségre szorul (pszichológus), de egy mindenképpen bizonyos: már nem lesz a régi. Ami még elképzelhető reakció: az agresszivitás, vagyis a gyermek nagyon érzékennyé válik, ezért úgy érzi, mindenkitől meg kell védenie magát. Ez talán a legnehezebben kezelhető mind közül.
Természetesen nemcsak rossz kimenetelű válásokról tudunk, hanem olyanokról is, amelyben a gyermek nem sérül, sőt inkább a javára válik, ha csak az egyik szülővel tölti mindennapjait. Nyilván mindkettőre szüksége van a teljes élethez, mert a szülők mást és mást tudnak nyújtani a gyereknek. A környezetemben élők helyzetével tudok csupán példálózni, hiszen vannak olyan családok, akiknél a gyerekek már elértek egy bizonyos kort, hogy a válással járó nehézségekbe való beletörődést higgadtan tudják feldolgozni. Ott már számukra is egyszerűbb pro és kontra véleményeket felsorakoztatni, miért döntöttek így a szülők, ezáltal a gyermek is könnyebben fogadja el a változásokat.
Ha a felek békében válnak el egymástól, az a gyerekre is jó hatással van. Ha azonban gyűlöletet éreznek a másik iránt, azt a csemete is megérzi, hiába próbálják leplezni a szülők.
Előbb talán át kell gondolni cselekedeteinket, mielőtt olyat teszünk, amit később megbánunk. Próbáljuk meg először megjavítani a dolgokat magunk körül, mert ezzel kevesebbet ártunk azoknak, akiket szeretünk. Egy gyermeki lelket sokkal könnyebb lerombolni, mint ahogy azt gondolnánk.
