Vágjuk a centit!
Mindannyian, akik valamilyen formában érdekeltek vagyunk az oktatásban. A diákok lassacskán készülődnek a korán kelésre, a házi feladatokra, a kevesebb szabadidőre. A szülők a reggelek és délutánok hektikusságára. A pedagógusok pedig már az új tanévet tervezik, órarendet írnak. A vakáció napjai meg vannak számlálva… De kár, mondhatnánk mindannyian.
Mert legalább két hónapig viszonylagos csönd volt, nem kellett tanulni, se tanítani. A feltöltődést, a pihenést szolgálná ez a két hónap, diák és tanár számára egyaránt. De az öröm mégsem lehet teljes, hiszen lesznek iskolák, ahol szeptember 2-án már elmarad a tanévnyitó. Lesznek pedagógusok, akiknek más munka után kell nézniük. Egyre több pedagógustól hallom, sokszor nem is a tanítás fárasztó, hanem a körülmények, a sok bizonytalanság, az újdonságok bevezetése. Most is letett az asztalra párat a miniszter. Az iskolavezetőknek megint feladta a leckét… Majdcsak megoldják valahogy.
Az oktatási reform és a változások korát éljük. Még ki se hevertük a középiskolai hálózat optimalizálását, legalábbis annak első körét, máris készülődik ugyanez az alapiskolák esetében. A középiskolai tapasztalatok nem sok jóval kecsegtetnek. Ez még jobban fog fájni. Most még több vesztenivalónk van. Ha egyetlen jelzővel illethetnénk, azt mondhatnánk, radikálisnak ígérkezik.
Fogyatkozóban vagyunk a Felvidéken, a statisztikák, a számok nem hazudnak. A demográfiai trend nem szívderítő. Sok helyütt az önkormányzatok már nem bírják tartani diákhiánnyal küszködő iskoláikat. Eljött az okos kompromisszumok ideje, hogy minél kevesebb vérveszteséggel ússzuk meg az előttünk álló folyamatot. A Magyar Szövetség az SZMPSZ-szel karöltve, reményeink szerint, mindent megtesz ezért.
A tanév lassan elkezdődik, és egyre több iskola kapcsolódik be az oktatási reform folyamatába, melynek lényege, hogy új módszerekkel, élményszerűbben okosodjanak nebulóink. Ez nagy kihívás, hiszen a digitális generációt manapság öt percre is művészet lekötni. S nem is megy csettintésre, hanem a pedagógusoknak, az iskoláknak fel kell készülniük rá. Ebben segítenek a mentorközpontok. Jövőre már minden iskola számára kötelező lesz. Az nyer, aki időben elkezdi.
Az iskola a gyermek második otthona. Kellene, hogy legyen. Mi több, a legfőbb cél éppen ez. Minden szülő vágya. Csak szeressen iskolába járni a gyerek, a többi már szinte megy is magától. A titok a pedagógusokban rejlik és a módszereikben. Ők azok, akik a gyermekekben rejlő csiszolatlan gyémántból drágakövet képesek faragni. Talán túlzás ez a hasonlat? Meglehet. De a jó tanító igenis képes meglátni minden gyerekben azt, amiben kiemelkedik.
Lehet, hogy az nem a matek vagy az angol lesz, hanem a torna, esetleg a kézügyesség. Nem lehet mindenkiből atomfizikus, kincset ér ma a jó kétkezi szakember. A jó iskolában sikerélményhez juttatnak mindenkit. Van, aki tanulmányi versenyen bizonyít, más birkózásban nyer aranyérmet. Megmutatva tehetségét, öregbítve iskolája jó hírnevét.
Nyikorog-csikorog a gyermek-pedagógus-szülő triumvirátus kereke is. Pedig ennek a hármasnak a jó együttműködése az iskolai sikeresség záloga. Különösen a szülők és a pedagógusok kapcsolata ingatag. Gyakran túlzott elvárásoknak kellene megfelelniük a gyermekeknek. Nem magukhoz képest kell nyújtsák a maximumot, hanem szülői elvárásra. A pedagógus hiába jelzi, hogy a kitűzött jeles bizonyítvány nem fog összejönni… Jól lenne megtanulni elfogadni gyermekeinket olyanoknak, amilyenek. S nem rájuk erőltetni valamit, ami nem fog menni. Ne érezzék büntetésnek az iskolába járást, s ne utáltassuk meg velük a tanulást!
Még van néhány napunk az első csengetésig. Próbáljunk ráhangolódni az iskolára. Jó lesz ez, menni fog, csak akarni kell! Legyen színvonal, legyenek elvárások, fegyelem és figyelem. De mindez szeretetteljes légkörben. Mert éppen erre van a legnagyobb szükségük gyermekeinknek, fiataljainknak. Értük van, róluk szól ez az egész. Amit iskolának hívunk.
