Üsd a Ruszkit! Mert 1956…
Vég nélkül ragozva olvasom a sajtóban és hallom magyar ellenzéki politikusoktól is, hogy micsoda erkölcsi törés és önmeghazudtolás is az, hogy mi nem kapcsolódunk be az oroszok és Putyin ellenes összeurópai hadjáratba, miközben mi is áldozatul estünk az agressziójuknak 1956-ban.
Milyen árulás, hogy most, mikor egy szomszédunkkal „ugyanaz” történik, mint velünk, nem segítünk nekik. Állítólag ezzel meggyalázzuk az 56-os mártírok emlékét. A következő gondolatmenet nem is arról szól, hogy be kéne-e kapcsolódnunk ebbe a háborúba fegyverekkel, katonai „tanácsadókkal”, mint más nyugati országoknak. Ezt döntse el mindenki magában. Hanem inkább arról, hogy az az összefüggés, amit mások gyanús érdekektől vezérelve vonnak ötvenhat és az ukrán konfliktus közt, hamis.
Ki kell továbbá azt is mondani, hogy annak ellenére, hogy ugyan abból az irányból érkezett, és mindkettőt Moszkvából irányították, lényeges különbség van az 1956-os és 2022-es invázió között. Az első egy alulról táplálkozó, elnyomott nép felkelése volt egy kommunista diktatúra ellen, a második egy nagyhatalmi helyezkedés proxyháborúba való torkollása volt. Kívülállóként talán mondhatnánk azt, hogy hozzánk hasonlóan 2014-ben az ukránok szintén egy Moszkva csatlósaként működő korrupt és autoriter vezetőtől szabadultak meg. De ha megnézzük legutóbbi kormányaikat, a jelenlegi rezsimről nem is beszélve, akkor vannak bizonyos érvek amellett, hogy Ukrajna a korábbinál még nagyobb kiszolgáltatottságba zuhant, csatlóskormányként viselkedő új vezetőikkel, egy még korruptabb rezsimmel és hatványozottan nagyobb emberi jogi visszaeséssel, mint Viktor Janukovics alatt. Kérdezzék csak meg a kárpátaljai magyarokat, vagy más nemzeti, vallási kisebbségek képviselőit.
Másrészt pedig térjünk ki a szovjet birodalom jogutódlásának a kérdéséhez magyar szemmel. Ki az ma, aki a nemzeti szuverenitásunkból próbál nap-mint-nap lecsippentetni egy szeletet? Ki az, aki hátrányos gazdasági alárendeltségbe próbál minket kényszeríteni a közös jóra, és egy szebb jövőre hivatkozva? Ki az, aki a határainkat semmibe véve idegen népességeket próbál betelepíteni létterünkbe, hogy megtörje az ellenállásunkat? Ki az ma, aki a sajtónkban, az oktatásban, a médiában, a civil szektoron keresztül kőkemény indoktrinációban próbál minket részesíteni?
Ki az, aki egy számunkra teljesen előnytelen energiafüggőségbe akar kényszeríteni, hogy saját kasszáját gazdagítsa? Lehet, hogy az oroszok Ukrajnát jogtipró módon szállták meg, de velünk ma, mindezt nem ők teszik.
Egy a kommunizmushoz hasonló elnyomó ideológia ma már nyugatról jön, bár vörös helyett szivárvány színű lobogóval, és tankok helyett agresszív migránsokat használnak, hogy lebontsák nemzeti ellenállásunkat. És jól figyeljük csak meg, ki az, aki ellenáll ezeknek az újszovjeteknek? Mi magyarok. Melyik nemzet maradt meg az utolsó álló dominóként Európában az iszlamizáció, nemzeti öntagadás, népességcsere és szélsőbaloldali ideológiák össztüzében? Mi magyarok. Ez az ötvenhatos szellem mai inkarnációja, ez az, ahol tovább harcoljuk hőseink, mártírjaink harcát. Nem pedig azzal, hogy fegyvereket küldünk Putyin és Trump proxy-háborújába.
E mellett igenis tanultunk ötvenhatból. Tudjuk, hogy ha mi szuverén nemzetként állnánk ki egy orosz támadás ellen, NATO nem NATO, a nyugat újra cserbenhagyna minket. Nem kellenek ide oroszok, ma a „szövetségeseink” szúrnak minket hátba. És ahogy látjuk a magyarországi belpolitika alakulását, a Nyugat ugyan úgy szemrebbenés nélkül feláldozna minket saját békéje, jóléte érdekében, mint ezt teszi az ukránokkal egy bábkormány segítségével. Eközben az oroszok nem támadnak minket, és nincs semmi jele annak, hogy lennének ilyen terveik.
Persze a nyugati vezetők észvesztve fegyverkeznek orosz invázióval riogatva, viszont éppen ők azok, akik tárva nyitva hagyják országaik határait egy lehetőleg még sokkal végzetesebb invázió számára.
Bármit is tegyenek az oroszok, kínaiak, vagy más nemzetek, ami zavarja a mi kis demokrácia-szenzorainkat, az igazság az, hogy a nyugati országok teljesen elveszítették erkölcsi fölényüket velük szemben. Ne csodálkozzunk, ha ezek a nemzetek már nem fogadnak el jótanácsot a nyugati demokráciaexportőröktől. Nézzenek csak végig egy átlag nyugat-európai országon – tömeges szexuális erőszak, anarchia, iszlamizáció, politikai foglyok, a szólásszabadság romokban, az sajtóban igazság helyett Pravda. Vége. Sakk-matt.
Tehát ha innen halljuk a kritikát, hogy ukrán álláspontunk miatt szembefordultunk 1956 szellemével, az csak egyet jelent, hogy Európa számára ma már idegen és értelmezhetetlen az a küzdelem, amelyet 56-ban, vagy akár 68-ban szüleink, nagyszüleink küzdöttek. Nem értik, hogy minél ádázabb ellenállásra kényszerítik a szabad magyarokat, annál inkább hasonlítunk ma hetven évvel ezelőtti elődeinkre, ők pedig azokra, akik összetévesztettek minket a történelem csatlósaival.
