2018. szeptember 11., 18:42

Úri muri

Heuréka! Megjött az új messiás, meg leszünk mentve! Mármint mi, felvidéki magyarok. Mert egyre többen akarnak megmenteni bennünket az asszimilációtól, egyre többen szeretnék, ha feltápászkodnának elesett régióink, egyre többen verik az asztalt anyanyelvi jogainkért, megmaradásunkért. Egyre több botcsinálta politikusnak fáj a magyar fátum, hogy fogyunk, porladunk, céltalanul és jövőkép nélkül lődörgünk mi, felvidéki magyarok. Legalábbis látszólag.

201703101357000.SIMON_ZSOLT_1-2.jpg

Közös nevezőjük: megosztók, a magyar egység sírásói. Gyimesi György, Bugár Béla, Fehér Csaba. Most meg a Simon. Aki szorgalmasan fogta az eke szarvát a gömöri dombok között az örökölt családi 47 hektáron, egészen addig, míg a dunaszerdahelyi királycsinálók el nem hívták Pozsonyba mezőgazdasági királynak. Azóta a mi Zsoltunk el sem tudja képzelni másként az életét, mint a legmagasabb régiókban lebegve. Röpködött is sokáig, mint egy papírsárkány, miközben strómanjai által szépen gyarapította gömöri birtokait. A lebegés kissé alábbhagyott, amikor egykomám Béla alól kiesett a szék az MKP-ban. Hamar leporolták a nadrágjukat, és a nyugdíjba készülő Bélával bemutatták, mi sem vagyunk alábbvalóak másoknál, a felvidéki sziken is teremnek pártütők. Aztán megint jött egy rövid lebegés, amikor kiderült, hogy a vegyespárt bekerült a parlamentbe. A választás éjszakáján éppen Simon volt az, aki önkívületi állapotban ujjongott és ugrabugrált. Nyilván azt hitte, megint ő lesz a mezőgazdasági miniszter, mert a szlovákiai politikai klisé része, hogy a mezőgazdasági tárca a magyaroké. Hát nem így lett.

Kiderült, hogy Bugáréknak fontosabb a környezetvédelem és a közlekedésügy, mert abban van a nagy pénz. (Hogy mennyire nem volt fontos nekik a magyar vidék, az a szarvai iskolaügyi botránynál derült ki, amikor a Felvidék Bélája csak megrántotta a vállát és odabökte: ez nem a mi ügyünk.) Így került Simon mellékvágányra, és hervadt le arcáról a mosoly. S ha már így kibabráltak vele, nem maradt más, mint eljátszani a drámai hőst, és sértődötten becsapni az ajtót.

De hagyjuk a karriertörténeteket, szóljunk inkább a köz érdekeiről. Merthogy nemcsak urambátyáméknak, a szlovákiai magyarságnak is vannak érdekei. Amelyek nem biztos, hogy azonosak. A felvidéki magyarságnak egyetlen lehetősége van, hogy jobbra forduljon a sorsa: a közös parlamenti képviselet. Az az erő, amely lehetővé teszi számára, hogy érvényesíthesse érdekeit. Aki mást mond, és arról dalol, hogy koalíciók kellenek, meg sok apró pártocska, az hazug vagy gazember. Vagy mindkettő.

Aki kicsit is tud gondolkodni, könnyen kiszámolhatja, hogy a közel félmilliós magyarság 8-9 vagy ki tudja, hány százalékos aránya nem bír elviselni sem egy, sem két bizniszpártot. Úgyhogy legfőbb ideje abbahagyni a gyerekes, sértődős ki- és bevonulásokat, fanfáros pártalapításokat, klikkek parádézását, és főleg az orbitális hazugságokat, hogy ki mekkora erővel akarja menteni a menthetőt. Kezd már gyomorforgató lenni ez a vályú körüli tülekedés.  Ráadásul Pavlov bácsi még nem csengetett: itt a moslékosztás ideje. Az majd 2020 tavaszán lesz esedékes. Addig sok a tennivaló, de ha ez a gyakorlat folytatódik, az úri muri végén majd bejön a kondás, és bejelenti: megdöglött a nagy kan. S akkor nekünk annyi.

Szegény Csurka István meg kikönyököl a sírjából, és belebömböl a nagy magyar éjszakába: Hát nektek már semmi se szent? Még a pártom nevét is ellopjátok?

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2018/18. számában.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.