Ünneplőbe öltöztetett szívek
Erzsébetről és Máriáról szólt a vasárnapi evangélium. Két asszonyról, akiknek a természet törvényei szerint nem lehetett volna gyermekük. Erzsébet már idős volt, amikor a gyermekáldásban részesült. Mária pedig tiszta életű fiatal menyasszony, amikor az angyal megjövendölte neki a Messiás érkezését. Mindketten boldogan fogadták az Isten áldását.
A mise végén a lelki atya azzal bocsátott minket haza, lelkiekben is készülődjünk, ne csak a karácsonyfát és testünket díszítsük fel szép ruhába. Bizony, ezt a legnehezebb. Ünneplőbe öltöztetni a szívünket. Elvonatkoztatni a karácsonyi csillogástól, nem kapni egy kisebb szívrohamot, ha elég egy tepsi mézes, vagy mérgelődni azon, hogy az ajándékokat nem sikerült a legtrendibben becsomagolnunk.
Hova rohanunk? Mire készülődünk? Miről szól a szenteste? Mit tettünk az elmúlt négy hétben azért, hogy ez az este olyan legyen, amilyennek lennie kell? Meghittnek, könnyes-vidámnak, szeretetben gazdagnak. Ha jól belegondolunk, ez már felér egy kisebb fajta csodával. Ha vannak szeretteink, akikkel ilyenkor körbeüljük az ünnepi asztalt, akkor van karácsonyunk és van kinek örülnünk. Mennyivel nehezebb azok szentestéje, akikre nem nyitják rá az ajtót még ezen a napon sem. Akik már évek óta nem sütnek, nem díszítenek karácsonyfát, nem vesznek ajándékot. Sokan vannak, egyre többen. Ez az őrült világ nem kedvez a családi és társas létnek, sokkal inkább magányosokat termel, méghozzá nagy tömeggel. Akik még a legszentebb ünnepen is a közösségi oldalakon csüngenek. Ahelyett, hogy valakihez hozzábújnának…
Márai Sándor így írta: „Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen. (…) Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás.”
Untig elég, ha ehhez tartjuk magunkat. Ki kell lépni a mókuskerékből.
Akkor az ünnep nem lesz nyűg, nem vágyunk rá, hogy csak tudjuk le, aztán nyugi lesz megint egy évig. Ha megérint bennünket a karácsonyi áhítat, az ünnep varázsa, akkor vágyni fogjuk a következőt. Hogy újra átélhessük azt a bizsergető érzést a szív tájékán, és olykor torokszorító pillanatokat is.
Gyertyafény és szerény vacsora mellett is lehet boldog a karácsony, s a fényárban úszó ház a roskadozó ebédlőasztallal sem garancia arra, hogy átéljük a csodát. Egymás tekintetébe kapaszkodva a legszebb az ünnep. Mert a csoda, mindannyian tudjuk, bennünk van. Ott születik meg a Kisjézuska.
