Ugyanazt – másképpen?
Nem lehet panaszunk, a kinyilatkoztatással nem spórolt a politika. A három magyar pártelnök pár nap alatt három fórumon is hitet tett az egység mellett. Csak hogy megnyugodjon a nép: van itt szándék, nyilatkozat is hozzá, egység meg majd lesz. Persze, kétkedők, pesszimisták, elégedetlenek és ellenérdekeltek mindig vannak, most is. Nem is csendesek. Az ellenlobbi kétségeit és kifogásait a politika a leghatékonyabban cselekvéssel tudná cáfolni. Egységes, közös fellépéssel. Csakhogy ez esetben is igaz: mondani könnyebb, mint csinálni.
Az elmúlt egy-két hét történései alapján ugyanis egyértelmű, hogy az ügyeink közös felvállalását azért még gyakorolni kell a pártoknak.
Pedig a szándék mellé ideje lenne az elszántságot is odarakni. Mert ez adhat értelmet az egység hangoztatásának, ez tenné őszintévé az elhatározást, hitelessé a politikát.
Rendkívül nehéz döntések előtt állnak a pártok, az egységesülésnek sem a menetét, sem a formáját nem látjuk még, csak annyi borítékolható, hogy fájni fog, mert sok lemondással jár majd.
Most tehát mindenki rágyúr, hogy mutassa az erejét, felkészültségét, ami bizonyos mértékig érthető is. Az azonban már kevésbé értelmezhető, amikor olyan alapkérdésekben, mint például a Beneš-dekrétumok, avagy az állampolgársági törvény különutas politikát képviselnek a pártok.
A szlovák politika gyalázata az egy évtizede húzódó ügy, a diszkriminatív állampolgársági törvény életben tartása, amit a kormányprogram szerint a Matovič-kabinet sem rendezne megnyugtatóan, sőt, ha elképzelésük szerint módosítanák, az kizárólag a magyarok ellen irányulna. Így az MKP Ondrej Dostállal és két képviselőtársával, valamint szlovák jogászokkal és más közéleti személyiségekkel együttműködve kapcsolódott be a törvény módosításába, aláírásgyűjtéssel is megerősítve azt, joggal remélve, hogy a szlovák féllel együtt sikeres lehet a kezdeményezésük.
A Most–Híd viszont – félretolva a nagy egységesülési projektet, és elfeledve az összeborulási mantrát – saját módosító javaslatot dolgozott ki. Más magyarázata aligha van ennek az érthetetlen és értelmetlen döntésnek, mint hogy nehéz lenne most beállniuk Dostál mögé, akinek a 2016-os módosító javaslatát (akkor még Fico gatyamadzagján lógva) a vegyespárt képviselői nem szavazták meg. Arról nem is szólva, hogy az elmúlt négy évben a Most–Híd vezette az igazságügyi tárcát, tehát helyzetben voltak, így a felelősség az övék is, hogy ez az ügy annyi éven át nem rendeződött. Akkor suta magyarázat volt a politikai akarat hiányára hivatkozni, most meg csak egy erőtlen, fölösleges húzás külön törvényt körmölni, hiszen ugyanazt célozza, mint az MKP-é.
Élő bírósági ügyekkel kerültek ismét a politika fókuszába a Beneš-dekrétumok, s a végső cél ez esetben sem kérdéses, ám a megoldási javaslatok itt is eltérőek. Az MKP a dekrétumok hatályon kívül helyezése mellett a kárpótlás kérdését is megnyitná, a Most–Híd ennél óvatosabb.
Ők az átfogó rendezés érdekében független szakértők bevonásával és hárompárti részvétellel munkacsoportot hoznának létre szeptember elején.
Az Összefogás viszont nem egyeztetett, csak bejelentette, törvénymódosítással állítaná le a konfiskálásokat, ami a legégetőbb ügyeket ugyan kezelné, de csak részmegoldást jelentene.
Az eredmény borítékolható, szélesebb összefogás és szlovák támogatás nélkül ez is csak egy marketingfogás, nulla hatékonysággal.
Nem lehet pozícióharcot vívni, különutas politikát folytatni, s közben egységről beszélni! Aki valóban megoldást keres, az sem a dekrétumok ügyében, sem más kulcsfontosságú kérdésben nem spórolhatja meg a közös fellépést, mint ahogy a szlovákok felé vezető utakat is könnyebb lesz megtalálni, ha egységes, határozott kiállással képviselnek erőt és súlyt a magyar pártok.
Ez nem is elérhetetlen cél, hiszen stratégiai fontosságú ügyeinkben, jogállásunk megítélésében és a célokban nincs lényeges eltérés a három párt között. Az árkok betemetése, a sérelmek legyűrése az igazi kihívás. Elhitetni az emberekkel, hogy készek a kompromisszumokra, és a megegyezésért hajlandók áldozatot is hozni. Meggyőzni a saját választói bázisukat arról, hogy megmaradásunkért már csupán dac- és védszövetséget sem elég kötni az évtizedes ellenséggel, annál jóval több kell. S ami még nehezebb, azt a népes tábort is el kell érni és meg kell nyerni, amely belefáradt a megosztottságba, a torzsalkodásba, és elfordult a magyar politikától. Ehhez kellene a kezdeti hangzatos szólamokat cselekvéssel hitelesíteni. Nem esélytelen ez, de nem is lesz könnyű.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/36. számában.
