Ugyanaz, de más
Annyiban ugyanaz, hogy a korábbi kormány vezető pártjai maradnak a hatalomban Németországban, de annyiban más, hogy a liberálisok kimaradnak, és talán a zöldek is.
Elvitte a figyelmet a német választás az orosz–ukrán háború kitörésének harmadik évfordulójáról, ami nem meglepő, hiszen Európa vezető hatalmáról van szó, amelynek a gazdasági teljesítményétől függ minimum a kelet-közép-európai térség, de nyugodtan mondhatom, hogy az egész Európai Unió jóléte. Amit immár három éve hiába keresünk itt Európában, és a prosperitás kifejezés is lassan eltűnik a szótárunkból.
Állítólag a német közvélemény-kutatások nagyon pontosak, nem úgy, mint nálunk. Csakhogy mégsem, hiszen bőven harminc százalék feletti eredményt jósoltak az uniópártoknak, a valóságban 28,5 százalékot szereztek, ami 208 mandátumot jelent a 630 fős szövetségi parlamentben.
A lehetséges koalíciós partner, a szociáldemokraták történetük egyik legrosszabb eredményét produkálták a megszerzett voksok 16,4 százalékával. Ez 121 mandátumot jelent, vagyis, ha a kettőt összeadjuk, megkapjuk a nem túl izmos 329 fős többséget. Ami – ismerve a német fegyelmezettséget – bőven elég lehet, és amúgy is, Németországban komoly hagyományai vannak a nagykoalíciós kormányzásnak, így a zöldek kimaradhatnak. Tegyük hozzá, mindannyiunk nagy szerencséjére, hiszen az elvakult zöldpolitika az egyik okozója Németország és az Unió valamennyi bajának. Senkinek sem fognak hiányozni, az új német kormánynak főleg nem, és ezt azért merem állítani, mert az előrehozott német választások valódi győztese a hol szélsőjobboldalinak, hol meg nacionalistának, legújabban pedig a német középnek tartott AfD, amely a 151 mandátumával megtámogathatja a számára elfogadható tervezeteket. Ezzel pedig gyengítheti az uniópártok és a szocdemek szövetségét. Ugyan a kancellárjelölt, Friedrich Merz azt mondta, nem, nem soha, mi pedig azt mondjuk erre, hogy majd meglátjuk a konkrét javaslatok megszavazásakor.
Persze, még semmi sem biztos, a kormányalakítás csak most kezdődik, amivel jó lenne sietni. Állítólag húsvétra már meg is születhet a megállapodás, és nyáron már dolgozhat is az új német kormány. Szorítunk, hogy így legyen.
Amit ez a választás megerősített, hogy jól gondoltuk az elmúlt egy-két év választásai alapján, valójában két Németország van. A nyugati országrész a CDU-CSU-ra szavazott legnagyobb számban, a kelet pedig az AfD-re. Nem sikerült tehát a két Németország egyesítése, pedig iszonyatos összegeket öltek a volt szocialista tartományokba.
A lelkekbe kellett volna talán többet invesztálni, és talán kevesebb arroganciával és több empátiával közelíteni az önhibájukon kívül kommunista rendszerben felnőtt generációkhoz. Ahogy egyébként ugyanezt várnák a többi, hasonló tapasztalatokkal rendelkező országban is.
Egyértelmű, hogy tapasztalat híján – mással nem tudom megmagyarázni – szavazott annyi német fiatal a szélsőbalra. A Die Linke kapta a 30 alattiak 24 százalékának a szavazatát, miközben a párt országosan csak 8,8 százalékot ért el. S ugyan ebben a korcsoportban az AfD-nek is sok híve van, de nem több, mint országos szinten, vagyis a 30 alattiak ugyanolyan arányban szavaztak az alternatívát ígérő pártra, mint a 30 felettiek. Azért ezt nem árt majd végiggondolni Berlinben, még akkor is, ha a mostani választás után egyértelműen látszik a jobbra tolódás Németországban.
Megjelent a Magyar7 2025/8.számában.
