Tudathasadásos állapot
Az egyik nap a magyar szabadságot, Kossuthot, a márciusi ifjakat, Batthyány Lajost, Magyarország első alkotmányos miniszterelnökét ünnepeljük, másnap pedig államfőt választunk, számunkra idegenszerű nevűek – Šefčovič, Harabin vagy Čaputová – közül valakit. Koszorúzunk és választunk!
Elődeink forradalommal kiharcolták nekünk a magyar szabadságot, az utódok nem tudtak vele okosan gazdálkodni, külső kényszerítés pedig nem sokkal később meg is fosztott tőle. Magunkra maradtunk! Fájó szívvel, lehajtott fővel koszorúzzuk meg azóta a múltunkat, és a jelenben számunkra még mindig idegen állam főjét választjuk egy szegényes – irányvonalas, soros, mélynemzeti és nemzetfeladós kínálatból.
Igen, idegen államét, mert eddig mindegyik államfő azt éreztette velünk, hogy nem vagyunk igazán benne otthon, akár el is mehetnénk szülőföld nélkül. Sokan fel is adták már, nem bírták elviselni az évtizedek óta tartó megkülönböztetést, a március 15. környékén kokárdáinkra eső sanda tekinteteket.
Nincs könnyű dolgunk, mert egyrészt a dicső múlt kötelez – a haza minden előtt, a jelen pedig szembesít – hol sírjaink domborulnak, unokáink többsége már csodálkozik a koszorúzókon és a szívünk fölé tűzött kokárdákon. Számukra ez már szinte érthetetlen, mivel abban az iskolában, ahová járnak, nagy örömmel engedtek negyvennyolcból. Megfogyva bár, de törve nem, énekeljük március 15- én sok helyen a Szózatot. Törve is, sajnos! Nem kerékbe, csak lélekben megtörve.
Határokkal megtörve, határon túl is megtörve. Töretlenül nem maradt sehol senki és semmi, de nem egyformán törődtünk meg, mert van, ahol könnyen beletörődtek, van, ahol kevésbé. Aztán vannak olyan nemzetrészek, ahol, ha kell, össze is tudnak fogni. Erdélyben talán együtt indulnak a magyar pártok az EP választásokon, megtalálják a közös hangot, a szükség ott nagyobb úr, mint a Felvidéken.
Mi majd megvívjuk újabb kicsinyes pártcsatánkat. Azt kedveljük, egymás között magyarul tudunk veszekedni, nem okoz nyelvtörést.
A felvidéki magyar ember még ki se jött a kultúrházból az államfőválasztási kampánygyűlésről, már mehet is vissza az Európa Parlamentire. Régi-új arcok, nyikorgó és szellős széksorok előtt. A házi pálinka, az ásványvíz és a jófajta bor sem romlott meg a kultúrház hátsó öltözőjében, szendvicsből friss kell majd. Gondolkodásból is!
Mindezek ellenére azért vannak biztató jelek is. Például az anyaországi iskolás fiatalok évek óta átjárnak hozzánk ünnepelni március tizenötödikét. Úgy gondolják a szervező utaztatók, meg kell nekik mutatni, hogy a határon túl is élnek magyarok, és ők milyen felemelő méltósággal tudnak együtt ünnepelni. Együtt?
Megnézik közben a felvidéki magyar történelmi kegyhelyeket, de ha még szót is akarnak velünk érteni, járjanak gyakrabban.
Meg aztán figyelemreméltó az is, hogy egyre több a koszorú is az ilyenkor koszorúzandón. A pártkoszorúkból van egyre több. És nem egy párt visz több koszorút, hanem több párt egyet-egyet...
