2018. július 29., 08:13

Trump: kapkodás vagy rendszer?

A diplomácia megcsontosodott szokásai a kora újkor óta alig változtak. A francia udvari etikett korrekt távolságtartása lengte át a hatalmak kapcsolattartását a Napkirály korától hosszú évszázadokon át. Jellemző módon még a posztmodern korban is feltűnést kelt, ha egy nagyhatalom vezetője az üzleti életben megtanult extravaganciával jár‑kel, avagy botladozik a diplomácia világában.

Donald Trump
Fotó: TASR

Donald Trump, Nyugat cézárja, hamisítatlan üzletember. A kezdeményezőképességben, az innováció erejében hisz. Gyors és azonnali megoldásokat sürget, profitot hajszol, a rövid távú előnyök fényében fürdik. Stratégiája, hogy gyorsabb legyen a riválisainál, mert aki mozgásban van, annak nem kell akkora lendületet vennie egy‑egy döccenőnél. Addig, amíg ki nem siklik – ha ki­sik­lik egyáltalán. A diplomácia és az üzleti világ között az elvárásokban van a legnagyobb különbség. Míg az előbbi lehetőség szerint kerüli a kockázatot, addig az üzleti világban közhelynek számít, hogy kockázatvállalás nélkül nincs siker.

Trump a posztmodern politikus mintaképe. Ő maga a politikai termék, ami eladható. A forma és a tartalom a gyorsan változó választói igényekhez igazítható, ha kell, csereszabatos. Ő a demokrácia trollja, egy politikai hacker. Politikájának nincs, nem is lehet konstans ideológiai tartalma, de mivel az Amerikában fősodratú balliberális véleményelit akaratával szemben került hatalomra, olybá tűnhet, hogy Trump a konzervatív antitézis. A genderőrületben szédelgő amerikai mainstreamhez képest még a trolldemokrácia is a normalitás végvárának tűnik. A posztmodernben minden leegyszerűsödik. Feketévé és fehérré változik. „Ők”‑re és „mi”‑re szűkül.

Az amerikai elnök remekül ráérzett a szabad világ szabadon hagyott vegy­értékére, a jóléti sovinizmusra. Politikájának leglényegévé tette a korábban rendszeresen balra szavazó, mára egzisztenciálisan megrendült alsó közép­osztály képviseletét. Trump azt ígéri, hogy életben tartja az amerikai álmot – ha kell, vámsorompókat emel a globális riválisokkal szemben. Mindezt azért, hogy Amerika, ha csak egy hosszú lélegzetvételre is, olyan maradhasson, mint a hidegháborúban aratott győzelem pillanatában: érdemi versenytársak nélküli globális szuperhatalom. A világ perifériáiból és félperifériáiból degeszre hízott centrum.

A trumpi politika nem előzmények nélküli. Az amerikai külpolitika ciklusai a bezárkózástól egy újabb bezárkózásig tartanak. A Monroe‑elv izolacio­nizmusa nemegyszer visszaköszönt a huszadik században is. Igaz, Amerika eközben a világháborús győzelmeknek köszönhetően előbb megkerülhetetlen nagyhatalommá, majd szuperhatalommá vált, szükségképpen kitárva magát a világ felé. A hidegháborúban aratott győzelem tette Amerikát a globális világrend egyeduralkodójává. A neokon adminisztrációk az ezredforduló után a terrorizmus elleni harc ürügyén Amerikát egy megnyerhetetlen háborúba vitték bele. A demokrácia exportjaként elhíresült amerikai imperialista kísérlet csúfos kudarcot vallott. Az Obama‑kormányzat éveiben egy önmagában is megrendült Egyesült Államok vergődött a világgazdasági válság által keltett hullámok közötti bizonytalan világban.

Merre tovább Amerika? Fizikai kerítés és vámsorompók egyfelől, a társadalmi bázisát maga mögött hagyó baloldali politika, a védett tér biztonságából jakobinus indulatú szellemi terrort forraló balliberális értelmiség másfelől. A magyar konzervatívok java része eddig is fenntartásokkal szemlélte a tengerentúli óriást, igazodási pontot találni, ha lehet, ma még nehezebb. Egy azonban biztosnak látszik, Európa az Egyesült Államok támogatása nélkül a globális szerepjátékban erőtlen tényező. Adódik a kérdés: hogyan lehetnénk atlantisták, ha ez idő szerint nincs igény rá?

Az írás megjelent a Magyar 7 30. heti számában.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.