Trump és Amerika sosem veszíthet
Sokan úgy tekintenek Donald Trump politikájára, mint kiszámíthatatlan, impulzív döntések sorozatára. Valójában azonban van egy olyan vezérfonal, amely szinte minden megnyilvánulását összeköti: bármiről legyen szó – gazdaságról, külpolitikáról, kereskedelemről, de akár még sportról is –, Trump számára a legfontosabb kérdés így hangzik: milyen haszna lesz ebből az Egyesült Államoknak? Persze az sem hátrány, ha politikailag vagy személyesen ő maga is profitál az ügyből.
Ritkán foglalkozom politikával, ezen sorok is elsősorban a világbajnokságon történt események miatt születtek, erre még egy későbbi fejezetben részletesebben is kitérek. Trumptól a bevezetőben leírt szemlélet korántsem új keletű. Már első elnöki ciklusában is az ,,America First” jelszó köré építette politikáját, második ciklusában pedig még következetesebben alkalmazza ezt a logikát. A különbség csupán annyi, hogy ma már nemcsak a hagyományos politikai színtereken jelenik meg ez a hozzáállás, hanem gyakorlatilag minden olyan ügyben, amelyben Amerika érdekei vagy presztízse szóba kerül.
Ott van például a gazdaság. Trump le sem tudná tagadni, hogy vérbeli üzletember, és mindenből profitálni akar. Az amerikai elnök számára a vámok nem pusztán kereskedelempolitikai eszközök, hanem politikai fegyverek is. Ha egy ország szerinte tisztességtelen előnyt élvez az amerikai piacon, akkor vámokkal próbál nyomást gyakorolni rá.
Nem elsősorban a nemzetközi együttműködés fenntartása vezérli, hanem az, hogy az amerikai vállalatok, az amerikai munkahelyek és végső soron a választók úgy érezzék, hogy az elnök értük harcol. Számára másodlagos, hogy ez milyen hatással van a globális piacra, az a fontos, hogy Amerika jól járjon.
Hasonló logika fedezhető fel az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban is. Trump rendre azt hangsúlyozza, hogy a konfliktust mielőbb le kell zárni, de érvelésének középpontjában ritkán Ukrajna vagy Európa biztonsága áll. Sokkal inkább az, hogy az Egyesült Államok mennyi pénzt költ a háborúra, és milyen előnye vagy vesztesége származik belőle. Számára a béke nemcsak humanitárius cél, hanem pénzügyi és politikai kérdés is. Ugyanez figyelhető meg a Közel-Keleten, ahol döntéseit gyakran az amerikai stratégiai érdekek, az energiaellátás vagy Izrael biztonsága határozza meg, még akkor is, ha ezek a lépések nem mindig találkoznak a nemzetközi közösség elvárásaival.
De Trump legalább nyíltan felvállalja, hogy számára elsősorban az amerikai és nem mellesleg saját érdekei a fontosak, tetteit nem elsősorban a béke kiharcolása és az egyenlő versenyhelyzet megteremtése vezérli.
Ő üzletemberként tekint a világpolitikára. Minden tárgyalás egy alku, minden kapcsolat egy üzlet, minden konfliktus pedig egy olyan helyzet, amelyből valakinek nyernie kell. Az ő olvasatában pedig természetesen Amerika az, amelynek nyernie kell.
Ez a gondolkodás azonban már régen túllépett a diplomácia és a gazdaság határain. Erre jó példa a világbajnokságon történt események is, amikor a FIFA elnökénél, Gianni Infantinonál járt közben, hogy töröljék Folarin Balogun piros lapját. Trump vagy eljátszotta a tudatlant, vagy valóban nem ért a focihoz, szerinte ugyanis igazságtalan, hogy piros lap miatt egy játékos nem játszhat a következő mérkőzésen. Függetlenül attól, hogy a közbenjárás milyen eredménnyel járt, - természetesen Amerika javára döntöttek - már maga a gesztus is sokat elárul az elnök mentalitásáról és egyben befolyásáról.
A sportot hagyományosan olyan területnek tekintjük, amelynek függetlennek kellene maradnia a politikától. A valóság persze ennél jóval árnyaltabb. Az olimpiák, a világbajnokságok vagy éppen a futball régóta a nemzeti presztízs színterei is.
Trump azonban mintha ezt egy új szintre emelné. Számára az amerikai sportolók és csapatok sikerei nem csupán sportszakmai kérdések, hanem az ország tekintélyének részei. Ha pedig úgy érzi, hogy ezt a tekintélyt egy bírói döntés vagy egy sportszabály veszélyezteti, akkor kész politikai súlyát is latba vetni.
Sokan ezt túlzásnak tartják. Kritikusai szerint veszélyes precedens, ha egy államfő sportági döntésekbe próbál beleszólni, mert ezzel sérülhet a verseny tisztasága és a sportszervezetek függetlensége. Miközben a FIFA és az UEFA a sportszerűséget és az egyenlőséget hirdeti, az ilyen ügyekkel az ő renoméjuk is csorbul. A öreg Donaldot azonban aligha érdeklik olyan jelentéktelen dolgok, minthogy ilyen döntésekkel korrupttá válhat a sport, ő elérte azt, amit akart, bár az amerikai csapat végül csúfosan kikapott, így nem lehet teljes mértékben elégedett. Már vártam, mikor szól oda Infantinónak, hogy játsszák újra a mérkőzést, mivel számára nem tetszik az eredmény.
Itt már az a kérdés, hogy meddig terjedhet egy állam vezetőjének felelőssége saját országa iránt, és hol kezdődnek azok a határok, amelyeket már a nemzetközi szabályok, intézmények és normák jelölnek ki. Trump politikája ugyanis azt sugallja, hogy ezek a határok rugalmasak, amennyiben az Egyesült Államok érdekeiről van szó.
Donald Trump politikája rendkívül megosztó, azonban az ellenhívői egyre nagyobb számban vannak. Az elnök rendkívül következetes, minden ügyet azon a mérlegen mér, hogy abból mit nyerhet Amerika. És ha ehhez olykor olyan területekre is be kell lépnie, amelyek korábban távol estek a politika világától, attól sem riad vissza. Éppen ezért Trump nem egyszerűen egy politikus, hanem egy olyan vezető, aki számára a világ szinte minden színtere – a diplomáciától a futballpályáig – ugyanannak a versenynek a része. Egy verseny, melyben mindig az Egyesült Államoknak kell győznie.
