2019. október 6., 18:50

Trump és a boszorkányüldözés

Szegény Donald Trumpnak úgy tűnik, megint nem lesz nyugta egy darabig. A múlt héten a Képviselőház demokrata elnöke bejelentette, a Kongresszus alsóháza kezdeményezi az alkotmányos vádemelési eljárás megindítását vele szemben. Megint.

donald-trump-politico.jpg
Fotó: AFP

Trump 2016-os megválasztása óta gyakorlatilag nincs olyan hónap, hogy minden idők legszórakoztatóbb amerikai elnökének (bizony, Clinton csak szoros második lehet) ne kellene valamilyen rettenetes korrupciós váddal szembenéznie. Megírtuk már sokszor ezeken a hasábokon is, függetlenül attól, hogy hová tesszük le a politikai garast,

öröm nézni, ahogyan a Narancsember lerázza magáról ezeket a vádaskodásokat.

Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy légből kapott ócska próbálkozásokról, vagy éppen nagyon is valós, súlyos ügyekről van szó. Egyelőre nem tudni, az alábbi melyik csoportba tartozik.

Pár héttel ezelőtt egy meg nem nevezett titokszolga a hivatala belső ellenőrző szervéhez fordult, azt állítva, bizonyítéka van rá, hogy a regnáló amerikai elnök, visszaélve a hatalmával, megzsarolta Ukrajna frissen megválasztott elnökét, Volodimir Zelenszkijt.

A vádak szerint Trump azt akarta elérni, hogy az ukrán főügyészség indítson vizsgálatot a korábbi demokrata alelnök, Joe Biden és fia, Hunter helyi ténykedéseivel kapcsolatban. Amennyiben a kérésnek nem tesznek eleget, Zelenszkij búcsút inthet körülbelül 400 millió dollárnyi amerikai segélynek.

Biden még Obama alelnökeként egy- milliárdos kölcsönszerződés felfüggesztésének a rémével a háta mögött kilobbizta, hogy váltsák le az ukrán legfőbb ügyészt, Viktor Sokint.

Ez tagadhatatlan tény, amit a demokrata előválasztásokon vitézkedő Biden maga is elismert. Sokin még 2014 elején vizsgálatot indított a legnagyobb ukrán gázipari vállalat, a Buriszma elnökének gazdasági bűncselekményei miatt, úgy, hogy a gázóriás igazgatótanácsának 2014 áprilisától öt éven keresztül Biden fia is a tagja volt.

Trump tehát – állítólag – arra kérte Zelenszkijt, nézzenek a Bidenék körmére.

A demokraták mindezt úgy tálalják, hogy az elnök de facto megzsarolta ukrán kollégáját, a beszélgetés nyilvánosságra hozott leiratában azonban ennek se híre, se hamva. A telefonhívás során, legalábbis annak nyilvános részleteiben, mindössze két-három alkalommal hangzik el Bidenék neve. Igaz, Trump tényleg jelzi Zelenszkijnek, igazán „tehetne egy szívességet”, és „utánanézhetne” a dolgoknak. Ahogyan tény az is, hogy a nyár folyamán az amerikai kormány felfüggesztett vagy 400 millió dollárnyi hadisegélyt, amelyet az ukránok végül csak szeptember elején kaptak meg.

Átlapozva a demokrata kötődésű sajtót, feltűnő, mennyire ráfeküdtek erre a témára. Nem véletlen a sajtó rásegítő nyomása, hiszen a jelenlegi információk alapján kifejezetten nehéz lesz bizonyítani a telefonhívás és a hadi támogatás elmaradása közti összefüggést.

Az elnök szándéka hiába tűnik nyilvánvalónak, azt bizonyítani már egészen más dolog.

A fent említett telefonbeszélgetést átolvasva igen valószínűtlennek tűnik, hogy mindez elég legyen a vádemelési eljárás lefolytatásához. Márpedig ha a demokraták ezúttal is kudarcot vallanak, az még kapóra is jöhet Trumpnak. Várjuk ki a végét!

Megjelent a Magyar7 2019/40. számában.

Megosztás
Címkék