Trianon 100, avagy: mégis magyarnak – Kárpátalján…

Magyarnak, ruténnak-ruszinnak lenni a Kárpátalján száz év óta annyi, mint örökös küzdelem a megmaradásért. Ezer év magyarlét után húsz év csehszlovák fennhatóság, csehszlovák államnyelv cseh(szlovák) bürokraták kénye-kedve a beígért, de soha meg nem adott autonómia helyett. Majd néhány év, amikor ugyan részben helyre állt a világ rendje, de csak azért, hogy valami még szörnyűbb majd’ ötven év jöjjön, szovjet fennhatóság, kényszermunka, gulágok, belső telepítések, kommunista agymosás és persze orosz államnyelv az internacionalista béketábor világuralma jegyében…

Volt idő megtanulni Kárpátalján (is), hogy a tudás az első, mert államnyelvek jönnek-mennek, de tudóssá, értelmes, elmélyült gondolkodásra képes alkotó emberré csak a lényébe kódolt saját nyelvén válhat az ember. Anyanyelven álmodni, számolni, imádkozni természetes adottságunk. Logikánk, érzelmi intelligenciánk az anyanyelvünké. Mert az össze van nőve a lelkünkkel. Megtanulhatunk más nyelveket, kényszerből vagy önként még nyelvet is válthatunk, sorsunk végül csak utolér bennünket.

Betegen vergődve, az eszmélet határán csúszkálva a jajistenem csak anyanyelvünkön hagyja el ajkunkat, ahogyan megöregedett, mindent elfeledő emberek is egyszer csak családjuk-leszármazottaik számára ismeretlen nyelven kezdenek különös dolgokat mondani, mert csak az anyanyelvük nem vész ki tudásukból… Ősi, kiirthatatlan örökség.

A Kárpátalját, melyet soha, semmilyen háborús zsákmányosztáskor senki nem adott Ukrajnának, most – lassan harminc éve – az előtte kényszerorosszá tett ukránok „jutalmazzák” merő nagyvonalúságból a nyelvük kitépésével, a kizárólagos ukrán államnyelvvel, olyan demokratikusnak hazudott törvényekkel, amilyenek a mi felejthetetlen Beneš-dekrétumaink voltak, amelyekre még antifasiszta baloldali ikonunk,  Fábry Zoltán is csak meghasonulva, A vádlott megszólal röpiratával tudott reagálni…

Nyomorult egy világ. Ukránok gyilkolják egymást reguláris háborúban, közben a kárpátalji nem ukrán nemzetek-nemzetiségek genocídiumát foglalják törvényekbe, még a lelküket is ki akarják tépni Rákóczi földjén abban bizakodva, hogy ki lehet kényszeríteni a hűséget, a teljes behódolást. Pedig hát Kárpátalja ukránjainak történelme is arra tanít: anyanyelvén tud csak gyarapodni, igazi-valós tudást szerezni, emberként megmaradni, mert a szaporán változó, hatalmi szóval kényszerített államnyelvek visszacsicsergése hatalmasaiknak üres, süket halmaz csupán. A teremtett világ rendje ellen való. Huszonöt évenként nem válthat identitást, fajtát a teremtett világ egyetlen élőlénye sem.

A dolgok rendje legtöbbször egyszerű és világos. Csillagjárás az égen, ahogy a költő is írta. Mert örök törvény, s bár a sátánfogvetemény kísérti, hatalma nincsen rajta. A madárdalon sincs. A rigó nem károg, a vércse vijjogásának betiltásáról is hiába hoznának törvényt hirtelen nagyra nőtt s maguktól eltelt parlamentek. A galambok egyformán burukkolnak szerte a világon, a fülemüle sem énekel másként csak azért, mert ügyeletes határféltő határőrök azt akarják. A macska is macskául miákol. Az oroszlán üvöltése sem változik nyúlmakogássá, csak mert kis-nagy hatalmaskák úgy szeretnék.

A természet isteni rendjét még ismerő teremtett lények mutatják a példát: a létezéshez, a lét- és önfenntartáshoz kellő tudást megszerezni mindig a saját eszközeinkkel lehet. Aki mást hirdet, a fajták kiirtását hirdeti. Képzeljék el, hogy egy napon ebben a „fél-emberek, fél-nemzetecskék számára készült szégyen-kalodában”** fél-nyelvű emberfélék betiltják a madárdalt, merthogy zavaró ez a nagy kakofónia, s nekik joguk van rá: ami hangként hangzik, csakis az ő nyelvükön szóljon. Mert ők ellenőrizni akarják, azt csicsergi-e a madárka, hogy az ő – (cseh)szlovák, román, ukrán … – nemzetük a leglegebb-e ezen az épp aktuális vörös vonallal körberajzolt politikai térképdarabkán…

A teremtett világot csak kísérteni bírja a nagyravágyó ember, uralma alá hajtani alig; legfeljebb ezt-azt elrontani képes rajta. A kárpátalji magyarok nem lettek a kényszer ellenére csehszlovákok, még oroszok sem ötven év alatt, magyarul gyarapodtak, teljesedtek ki tudásban, kreativitásban-művészetekben, a folyton átrajzolt térképek világában megállni, fennmaradni képes emberek maradtak.

Súlyos tudás ez, az emberségünket jelentő alapok megőrzésének kategorikus imperatívusza (értsd: legfőbb morális törvény***). A szorongatottak tisztán látják, a kérészéletű, ilyen-olyan, torz lelkű politikai hatalmacskák tobzódása közben is. Csak a hatalmaskodók vakok. Centenáriumi évünkben kénytelen arról elmélkedni az ember: Európa sem a hazánk többé. Akik meghódítani, végképp eltörölni akarnak bennünket és nem élni hagyni, a harminc éve magunk mögött hagyottnak remélt birodalmi gőgöt, erőszakpolitikát, csizmatalp-mentalitást építik vissza, önmagunktól akarnak megfosztani bennünket, a kihalásunkat akarják felgyorsítani, hogy progresszívnak hazudott új világukban egy gonddal kevesebbjük legyen. Az „ukrán” Kárpátalja történései csak kiugró folytatása annak, amit a hidegháború lezárását követően tisztességgel elrendezni ígértek, de anyagi érdekből, közös erővel csak a szőnyeg alá söpörtek.  

Engem kirázott a hideg nem olyan régen, mikor azt hallottam: Szlovákia szívesen megosztja tudását Kijevvel, hogy hogyan kell nemzetiségi oktatásügyet csinálni (mindenki legnagyobb megelégedésére). Nos, úgy huszonöt éve – akkor is szlovák nemzeti miniszter asszonya volt a kormánynak – komolyan szajkózták Pozsonyban is: ha magyar iskola kell a felvidéki magyaroknak, alapítsanak maguknak és tartsák is fenn azokat a saját pénzükből. Hogy Pozsony végül súgott-e most Kijevnek, nem tudom, de valahogy erre a javaslatra jutottak ukránék is… Ki kéne találni, hogyan is lehetne a magyar egyetem és színház mellé kárpátalji testvéreinknek magyar magániskola-hálózatot létrehozni és fenntartani, hogy magyarként maradhassanak meg szülőföldjükön. Magyar általános iskolák kihelyezett tagozatai? Nekünk is csak akkor lett szlovák állami – Jókai, pardon – Selye egyetemünk, amikor intézményi akkreditációs kérelmet nyújtott be a Schola Comaromiensis – több magyarországi főiskola több kihelyezett tagozata****, pedig akkor már a második megbízatási időszakát nyűtte egyetlen magyar pártunk a kormányban. Mert a magyar egyetem, az ellenőrzés alá nehezen vonható autonóm magyar szellemi központ gondolatától még a „velünk épp szövetséges” szlovák barátaink is megrettentek.   
______________________________________________

* Edda-ének
** Ady Endre: A Duna vallomása (1907)
*** Immanuel Kant: A gyakorlati ész kritikája
**** Szlovákiai Magyar Adatbank: Az 1992-ben alapított Komáromi Városi Egyetem 1996-tól alapítványi formában működő jogutódja. Az intézmény három magyarországi kar (a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola, a soproni Benedek Elek Óvóképző Főiskola és a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem kecskeméti Kertészeti Főiskolai Kara) komáromi kihelyezett konzultációs központjában folyó levelező tagozatos képzést biztosította. Több mint 500 hallgató szerzett itt magyarországi főiskolai oklevelet.