Többen vagyunk a magyar közösség összefogásában, mint gondolnánk
Aki kevésnek tartja a Magyar Közösségi Összefogásban résztvevő szubjektumok számát, aki szélesebb magyar egységet kívánt volna, annak talán elkerülte a figyelmét, hogy a hivatalosan együttműködő három szervezet tulajdonképpen négy vagy inkább öt.
Mivel a magyar összefogásban érdekelt az Új Egység mozgalom is két képviselőjelöltjével, valamint a jelöltlistát vezető Bárdos Gyula elnöki szinten képviseli az évtizedek óta legnagyobb tagszámmal és leggazdagabb, több mint hetvenéves hagyományokkal büszkélkedő szervezetet is, a Csemadokot. A szervezet jelenlegi ötvenezres taglétszáma pedig az általuk szervezett számtalan, sikeres rendezvény alkalmával úgy duzzad fel a többszörösére, mint Siófok lakossága a nyári szezonban.
Hogy a Csemadok ne politizáljon? Ilyenkor kell gyorsan visszakérdezni, hogy amikor a Matica slovenská szobrot állít Párkányban Štúrnak, az vajon nem számít politizálásnak?
A Csemadok sohasem borzolja szándékosan, politikai célzattal szlovák polgártársai kedélyét. Jól tudja, mi a legcélszerűbb és leghatékonyabb módszer magyar közösségünk megmaradása érdekében: a nemzeti öntudat őrzése, a közösségteremtés és az összefogás. Ettől a felismeréstől pedig egyenes út vezet ahhoz, hogy etnikai alapon döntsön a választások alkalmával. A Csemadokra mindig számíthat közösségünk.
A csemadokos a szívére hallgat és fegyelmezett magyar választó. Nem véletlen, hogy a múltban és a jelenben is az ellenfelek törekszenek megtörni a szervezet elkötelezett kitartását, kiállását. A kilencvenes évek elején, amikor Mečiar még csak belügyminiszterként funkcionált, volt a szlovák kormánynak egy kihelyezett ülése Komáromban. Azon az ülésen a későbbi kormányfő üvöltve, magából kikelve üzent Sidó Zoltánnak, a Csemadok akkori elnökének, hogy döntse el végre a szervezet, hogy politizálni akar, vagy megmarad civil szervezetnek. Mert ha politizálni fog, azonnal elveszti az állami támogatását. Elvesztette, pedig nem is politizált pártszerűen… A belügyminiszteri dörgedelmet követően nem volt túl felemelő érzés követnem Mečiart a pulpituson, és összefoglalni a régió magyarságának hátrányos megkülönböztetését alátámasztó tényeket, érzéseket.
A Csemadok és a Most-Híd nincs olyan jóban, köztudott. Elgondolkodtató, hogy a történelmi évfordulóink, magyar vonatkozású emléknapjaink tiszteletére szervezett csemadokos megemlékezéseken ritkaságnak számít a vegyespárti részvétel, nem beszélve a közreműködésről, együttműködésről. Lehet e mögött akár szándékos ignorálást is sejteni, hiszen vegyességükből kifolyólag például a magyar összetartozás napja számukra nem egy olyan kiemelkedő esemény, kihívás, amelyen feltétlenül meg kell jelenni.
Azért valamilyen hiányérzete mégiscsak lehet ezen a területen a Most-Hídnak. Talán ezért szeretett volna magának létrehozni egy ellen-Csemadokot, egy olyan szófogadó, multikulturális szervezetet. Ezzel elkerülendő Dankóék szemöldök-összevonását, vagy például azt is, hogy az egyik prominens képviselőjük összekeverje a magyar kultúra napját a magyar nyelv napjával, a szezont a fazonnal.
Ennek az új szervezetnek az előszele lehet a kormánypártok által futtatott Folklór – Duša Slovenska (Folklór – Szlovákia lelke) támogatási program, amelybe a magyarok csak vegyes programokkal pályázhatnak. Ennek alapján elképzelhető, milyen lett volna a Most-Híd boszorkánykonyhájában kiötlött vegyes Čemadok-Csemadok?
A kampánynyitásként tálalt új magyar kulturális szervezet koncepciója viszont nagy öngól lett. Hiába lebegtették meg az állami támogatását, az emberek átlátták a szándékot: a Csemadok 420 alapszervezetének felszámolását célzó igyekezetet. Ugyanúgy, mint a sebtében rögtönzött kisebbségi törvényjavaslatuk sem nyerte el a koalíciós partnereik tetszését a másik oldalon. Erre szokták mondani, hogy kapkodnak fűhöz, fához, szaladnak a kormányhoz.
