Tetemrehívás szegénységi bizonyítványokkal
Fekete történelmet írt az elmúlt héten az Európai Parlament a Sargentini‑jelentés jóváhagyásával, azzal, hogy szintre léptette a Magyarország elleni eljárás megindítását az uniós alapszerződés hetes cikke alapján, amely végső soron az ország szavazati jogának megvonását és a támogatások leállítását is lehetővé teszi.
A döntés nemcsak példa nélküli, következményei hosszú távon is befolyásolják majd az európai történéseket. Csakhogy ami ma az Orbán‑kormány kudarcának tűnik, jövőre muníció lehet Európa politikai térképének újrarajzolásához. Mert most ugyan látszólag győzelmet aratott a hagyományos európai értékeket eláruló, s ténykedésével rendkívül kártékony liberális világ és mögöttes hatalma, de az elvakult gyűlöletből táplálkozó Orbán‑ellenes hisztériáért önmagára nézve még nagy árat fizethet. Bukását kódolta bele törvénytelen eljárásába. Brüsszel ugyanis jogokat és elveket kért számon, jogtalanul és elvtelenül.
Az uniós vezérlők gyávaságát jelzi a szavazási eljárás megváltoztatása, a tartózkodó szavazatok figyelmen kívül hagyása. Elvakultságukat bizonyítja a jelentés tendenciózus tartalma, amelybe csak a magyar állam álláspontja nem fért bele, s a helyzet álságosságát mutatja, hogy a strasbourgi vita jogállamiságról meg demokráciaféltésről szólt, holott már a gyengeelméjűek számára is egyértelmű, ez csupán a migránskérdésben renitens Orbán megregulázását célozta, hiszen a magyar kormányfő Brüsszel esztelen, befogadó migránspolitikáját bíráló kijelentéseit a Nyugaton is egyre többen értik. Minden feddés és vád ebből ered. A szavazás azonban sokkal messzebbre mutat, mint egy ország partvonalon kívülre szorítása.
Az ellentmondást nem tűrő politika és szemlélet eluralkodott Brüsszelben, és begyűrűzött a néppártba is, amely korábban, ha csikorogva is, de képes volt egységet mutatni. Most felülkerekedtek a széthúzó erők, s ez már előrevetíti a sorok újrarendezését a májusi EP‑választások után (lásd: háttéranyag a 14–15. oldalon). A szavazás a helyezkedés fokmérője is volt. Ennél is szánalmasabb és lesújtóbb a magyar ellenzék szerepvállalása. A szétesett, erő és gondolat híján vergődő liberálisoknak és baloldalnak már csak arra futja, hogy Brüsszeltől remélje Orbán ellehetetlenítését. Akár olyan áron is, hogy önmagát belavírozza a hazaáruló módon vádaskodó szerepbe, és a gyűlölettől észre sem veszik, hogy a fröcsögés nem Orbánt éri el, hanem rájuk hull vissza. Nyolc kormányzati év bizonyítja, hogy ez a retorika az ellenzéknek semmit nem hoz, csak visz.
Elgondolkodtató a szlovákiai EP‑képviselet álláspontja is, hiszen mindössze öten mondtak nemet a jelentésre, a többiek jobb‑ és baloldalról is az alibista tartózkodást választották. Ez is jelzi, a kommunikált magyar–szlovák kormányszintű jó viszony nem hat lejjebb, a visegrádi szövetség is csak akkor működik, ha mind a két oldal érdekét szolgálja. Szlovák részről mintha nem tudatosítanák, hogy a V4‑ek megregulázása fontos programja Brüsszelnek, tehát nemcsak Budapest és Varsó kerülhet terítékre. Mindenesetre beszédes a pozsonyi kormány hallgatása, Varsó és Prága kiállása ellenében.
Brüsszelben elindult egy folyamat, ez azonban nem fogja eltéríteni a magyar kormányt. Orbán következetes kiállása és kitartása borítékolható, annál is inkább, mert a harcában nemcsak a magyar választók, de a nyugati politikai térfélről is egyre többen támogatják. Az olasz belügyminiszter, Matteo Salvini már meg is előlegezte, hogy néhány hónap múlva együtt kormányozzák Európát. Legyen úgy, jöjjön változás! Hisz több millió migráns elárasztotta és lassan be is lakja Európát. Az öreg kontinens meg már amúgy is rászolgálna a józanságra.
Az írás megjelent a Magyar 7 hetilap 20. számában.
