Tényleg háborúra készül Európa?
Évtizedek óta nem látott fegyverkezési hullám vette kezdetét Európában. A kontinens államai az elmúlt egy évben átlagosan 13-15 százalékkal növelték a védelmi kiadásaikat, miközben az erre fordított összeg várhatóan még tovább nő a következő években. Mindeközben a politikai nyilatkozatok hangneme is keményedik, miközben a korábban elképzelhetetlennek tartott katonai forgatókönyvek ma már több országban is a hivatalos kommunikáció részévé váltak.
Ugyan az európai védelmi kiadások valamelyest elmaradnak a világban tapasztalható fegyverkezési hullámhoz képest a két európai atomhatalom Franciaország és Nagy-Britannia egyenként már 6-7 milliárd dollárt költ az atomfegyvereinek fejlesztésére.
Az európai országok ráadásul sorra jelentik be a haderő modernizációs programjaikat is, aminek keretén belül a hadkötelezettségi rendszer átalakítása mellett új harckocsikat, rakétarendszereket, légvédelmi eszközöket és vadászrepülőket vásárolnak a jövőben.
Emellett 2026-tól több tucat német katona csatlakozik a lengyelországi Kelet-Pajzs misszióhoz is. A 2.3 milliárd eurós program célja a lengyel–belarusz és a lengyel–orosz határ védelmének megerősítése, valamint drónrendszerek, terepakadályok és óvóhelyek telepítése (egyfajta új, keleti Maginot-vonal kialakítása). A lengyel és német vezetés a lépést az orosz agresszió fokozódásával indokolta, a jövőben pedig további katonai együttműködésre is sor kerülhet a két ország között.
Ezzel párhuzamosan a sorkatonaság visszaállításán is egyre több ország gondolkodik el. A német parlament például 2027-től egy új katonai szolgálati modellt készül bevezetni.
Ez alapján az országban minden 18 éves férfi számára kötelezővé teszik majd az orvosi vizsgálaton való megjelenést, amennyiben pedig az önkéntes katonai létszám nem éri majd el a minimális létszámot, „szükségalapú” sorkatonai szolgálatot vezethetnek be. Az orosz fenyegetésre hivatkozva az ország vezetése emellett a heti 48 órás munkaidő bevezetését is felvetette, ami elsősorban a védelmi iparban és egyéb kulcsfontosságú ágazatokban dolgozókat érintené. De hasonló programra készülnek Észtországban is, ahol ugyan eddig is volt kötelező sorkatonaság, az azonban mindössze hat hónapig tartott. 2027-től azonban az észt parlament már tizenkét hónapra hosszabbítja meg a kötelező katonai szolgálatot, amit a tisztviselők a romló regionális biztonsági helyzettel és az orosz–ukrán háború tanulságaival indokoltak.
Az elmúlt évek növekvő geopolitikai kockázataira válaszul tehát az európai országok védelmi stratégiája jól láthatóan megváltozott. A korábban jellemző békeközpontú megközelítést fokozatosan felváltja a katonai felkészültségekre reagáló, mozgósításra épülő stratégiai szemlélet.
Ennek részeként pedig a katonai kiadások és fejlesztések növelése mellett, az ország politikai vezetésének retorikája is komoly változáson megy keresztül. Emiatt ma már egyre több politikus és katonai vezető figyelmeztet egy esetleges háború kirobbanására és készíti fel beszédeiben a lakosságot annak következményeire.
Jó példa erre Franciaország, ahol Emmanuel Macron elnök az elmúlt évben többször is figyelmeztette a franciákat, hogy immár vége a békeidőknek, aminek jegyében többek között az ország katonai költségvetését is megduplázzák a következő években. A legnagyobb meglepetést az országban azonban Fabien Mandon tábornok november végén elmondott beszéde okozta. A tábornok szerint a francia lakosságnak a gazdasági áldozatok mellett, akár gyermekeik háborús elvesztésére is fel kell készülniük a következő időszakban, ami több emberből is komoly ellenérzést váltott ki. Mandon szavai ugyanakkor bár sokkolóak voltak, egyértelmű üzenetet közvetítettek, miszerint az ország komolyan veszi a fenyegetést, és mindenkitől áldozatvállalást vár a jövőbeni biztonság érdekében.
A francia tábornok ráadásul nincs egyedül ezzel az állásponttal, ugyanis brit katonai vezetők nemrég szintén arról beszéltek, hogy minden esély megvan egy háborús konfliktus kirobbanására a jövőben.
Erre pedig Európának azonnal fel kell készülnie a véleményük szerint, különben a katonai és stratégiai lemaradása is tovább nőhet a kontinensnek. Ennek jegyében az ország már az utóbbi években is fokozatosan növelte a katonai kiadásokra szánt összegeket, az európai katonai együttműködések megerősítése mellett, pedig a haditengerészet például az AUKUS megállapodás keretében tervez korszerű, nukleáris meghajtású tengeralattjárókat beszerezni a jövőben.
Mindez azt jelzi, hogy az elmúlt évtizedek leszerelési hullámát felváltó haderőfejlesztés ma már egyre több európai országban párosul egy erőteljesebb háborús retorikával.
Az európai politikai vezetők pedig a védelmi kiadások növelése mellett, úgy tűnik, hogy egyre tudatosabban készítik fel a társadalmakat arra a gondolatra, hogy a békés időszakot nem lehet adottnak venni. Európa biztonságpolitikai gondolkodása tehát egyértelműen átalakulóban van.
