Fotó: Mandiner.hu
2020. december 4., 09:53

Tanul az egész család

A belebegtetett december eleji iskolakezdésnek a gyerekeken és pedagógusokon kívül talán csak szülők örültek volna jobban. De mint tudjuk, ami kis országunkban egyik nap még érvényes, az másnap már a kukába kerülhet. Nem volt ez másként a felső tagozatok és középiskolák újranyitásával sem. Kár.

Nem egy és nem kettő szülő panaszkodik arra, hogy már nem bírja cérnával. Hogy nem tud és nem is akar gyereke tanítója lenni. Hogy neki erről se papírja nincs, se idegrendszere hozzá. A gyerek reggelenként pizsamában, csipás szemmel bámulja a monitort, hol hallja, hol nem, amit matekból a tanító bácsi magyaráz. A leckét persze nem tudja megoldani, csak nézeget hol az egyik, hol a másik szülőre. Egyikük talán neki is birkózik, hogy segítsen, de beletörik a bicskája. Régen volt az, amikor ő ilyesmit oldott…

Bár angolul sosem tanult, néhány szülő mégis veszi a bátorságot, hogy legalább a szavakat átvegye gyerekével. Kommunikálni azonban csak a tanítójával és osztálytársaival tudna ezen a nyelven a gyerkőc, akik más lakásokban, más kütyük mögött ülve, más képernyőkbe bámulva gondolhatják ugyanezt. De jó lenne találkozni!

Ha leckét kap a diák, az most sok esetben a szerencsétlen szülőnek szól. Hát a tanító nem gondol arra, hogy nekem más dolgom is van, mint a leckeírás?

Kérdezte kissé kétségbeesve tőlem a minap az egyik elkeseredett anyuka, aki szerint a családi életük romokban hever, mert ott már mindenki tanul. Tanul apa, anya, a nagyobbik testvér, de még a lisztért átszaladó, konyhaajtóban megálló szomszédasszony is, kis túlzással tán még a házi kedvencre is ráragad valami. Belefáradtak, elegük van, sok náluk a veszekedés emiatt.

Nem csodálom, ha a szülők kimerültek. Nem az ő dolguk, hogy tanítsanak. Erre ott vagyunk, lennénk mi, pedagógusok, jegyezte meg tanító ismerősöm, amikor a távoktatás „iszonyatos előnyeit” ecseteljük. Kibuggyan belőle, hogy nekik is elegük van már, belefáradtak.

Újra gyermekarcokat akarnak látni, amelyekről leolvasható az öröm, az izgatottság, de a fáradtság is. Ahol normális ütemben lehetne végre venni a tananyagot, és ahol többször is el lehet magyarázni, ha valaki valamit nem ért.

Se többre, se kevesebbre nem vágynak most, mint újra együtt lenni a gyereksereggel.

Nagyon úgy fest, hogy január elején „teszteléses módon” térhetnek csak vissza a gyerkőcök az iskolákba. A módszertan kidolgozását az oktatási miniszter kapta házi feladatul. De az borítékolható, hogy ebből az iskoláknak és az önkormányzatoknak is ki bőven ki kell venniük a részüket. Miközben több iskolavezető állítja, a szemaforos rendszer bevált, működhetett volna továbbra is…

Egy ország fejlettségi szintjét mutatja, hogy mikor zárja és nyitja iskoláit. Ha körülnézünk, a környékbeli országokban, ahol szintén tombol a koronavírus-járvány, csak az okvetlenül szükséges időre zárták be az intézményeket és amint lehetett, már nyitották is, akár fokozatosan.

Úgy látszik, ott az oktatás tényleg prioritás, míg nálunk afféle improvizáció folyik. Ennek árát pedig gyermekeink fizetik meg. Minden egyes iskolából kimaradt nap valahol számít.

Hézagos lehet és maradhat a tudásuk, ami miatt a jövőben nehezebben érvényesülhetnek majd. Kis túlzással, lehet, hogy éppen most vesszük el gyermekeinktől a jövőt.