Tanítani szeretnének
A vakáció felében járva megkérdeztem néhány frissen végzett pedagógust, hol kezdik meg a tanítást. Kellemetlen meglepetésként ért, hogy még egyikük sem tudta. Mint elmondták, tucatnyi helyre, iskolába is beadták a jelentkezésüket, de a legtöbbször még válaszra sem méltatták őket. Mi lesz így, azért tanultam öt évig, hogy a végén élelmiszerboltban legyek pénztáros? – tette fel a kérdést egyikük.
Mert valahol dolgozni kell. A nagybetűs élet számukra, akik alig pár hete vették át tanári diplomájukat, el kell, hogy kezdődjön. Ideális esetben valamelyik alap -vagy középiskolában. Azokban viszont nemigen van szabad hely.
Egy ismerősöm szépen kiokosított arról, az utóbbi időben hány iskola szűnt meg tájainkon és azt is elmondta, ha egy pedagógus ma bekerül valamelyik oktatási intézménybe, jó eséllyel az egész életét ott tanítja végig. Negyven-negyvenöt évet már bátran számolhatunk. Új embert, a helyére ezért csak a nyugdíjazását követően tud felvenni az iskola. S mi lesz még itt az iskolaösszevonások után?
Tanítani akarok, mindig is ez volt az álmom, mondja szomorkásan az egyik pályakezdő, akit pedagógusi gyakorlata során igencsak megkedveltek, mi több visszavárnak a diákok. De úgy fest, abban az iskolában sem lesz számára hely. Lehet, hogy nem jó a szakpárosítás? Miért nem választotta inkább a matematikát, a fizikát, esetleg a tornát vagy az informatikát? Mert most az ilyen végzettségűeket keresik. Rendszeresen kapja a munkaközvetítő portáltól a szabad tanári állásokat. De egyik sem olyan, ami neki megfelelne.
Nekem meg eszembe jut, vajon ki figyeli azt, hogy mikor és milyen végzettségű tanárokra van szükség? Mit igényel a „piac“? Vagy csak úgy számolatlanul ontják a végzősöket az egyetemek? Az persze világos, hogy egy humán beállítottságú fiatal aligha kezd el matematikát és fizikát tanulni, de talán súlyozni kellene. Olyan értelemben, hogy amit a piac diktál abból többet, amiből pedig dömping van, abból kevesebbet. Bizonyára más szempontok is közre játszhatnak a szakpárosítások kialakításában, meg aztán ne legyünk álszentek, az egyetemek is csak pénzből élnek. Minél több hallgató, annál jobb anyagi helyzet...
Arra kellene törekedni, hogy elkerüljük a „munkanélküliképzést”, vagy azt, hogy egyetemi végzettséggel jóval kisebb tudásszintet követelő állásokba kerüljenek friss diplomásaink. Frusztráló és megszégyenítő számukra, ha be kell lépniük egy olyan munkahelyre, ahol naponta a tányérjukra kapják, minek jártak egyetemre, ha úgyis itt kötöttek ki… A tudásnak legyen becsülete, és két kézzel kellene kapni azokért, akik szívvel-lélekkel tanítani szeretnének, s nem csupán egy diplomát akartak szerezni. Az ilyenekből kevesebb van…
Augusztus utolsó két hetében már kezdeniük kellene a friss diplomás pedagógusoknak is. Félő, hogy sokak számára egy csak vágyálom marad. Igaz, van még egy lehetőségük. Megpróbálhatnak Magyarországon boldogulni. A határ menti régiókban ez már nem megy ritkaságszámba. Sőt. A kezdő pedagógusfizetés talán már kicsit több is ott, mint nálunk. Szabad állás is több akad…
Az egyik szemünk nevet, a másik viszont sír. Akik elmennek, talán megtalálják számításaikat. De nem biztos, hogy visszatérnek, s mi remekbeszabott fiatal pedagógusokat veszíthetünk el. Akikre bizony nagy szükség volna itthon. Ha minőségi magyar iskolákat szeretnénk…
