Szövet-ség
Nincs annál szebb dolog, mint amikor két fiatal egymásra talál, és úgy dönt, hogy együtt fogják leélni az életüket. Ezt a komoly döntést nem szabadna hirtelen felindulásból, rózsaszín mámorban meghozni. Az érzelmek mellett bizony higgadtság és józan ész is kell ahhoz, hogy belevágjunk. A házasság olyan, mint az erős szövet, amelynek egymásba fonódnak a szálai, s akkor tart sokáig, ha tudjuk, mire számíthatunk, mi a dolgunk és nem árt, ha van bennünk kompromisszumkészség is. Lássuk be, ez nehéz menet! Különösen az ebben a rohanó, túl gyorsan változó, igazi értékek nélküli világban.
Majd megszokod, majd megszereted, idomulsz hozzá. Ezekkel a szavakkal adták férjhez dédanyáinkat sokszor. Köszönöm szépen, nem kérek belőle, mondaná a mai fiatal nő. Hogy lehetett megszokni egy olyan férfit, akihez jóformán semmi érzelem nem fűzte az egykori fiatal lányokat, vagy egyenesen undorítónak találták? Efféle dilemmát szerencsére a mai huszon-harmincéveseknek már csak elvétve kell oldaniuk, s az igazsághoz tartozik, hogy a régieknek sem mindig sikerült. Rengeteg boldogtalan házasság volt 50-100 évvel ezelőtt is, csak erről nem volt ildomos beszélni. Az asszonyok tűrtek, mert kötötte őket az eskü meg az uruktól való anyagi függőség. És hát ott volt a sok gyerek is, akikről gondoskodni kellett.
Az áldozatvállalások és elköteleződések ideje mára mintha lejárt volna. Inkább csak próbálkozások vannak.
Találni valakit, akivel, ha nem is örökre, de legalább hosszabb távon együtt lehetne élni. Megpróbáljuk együtt, aztán legfeljebb elválunk. Amikor az ember ilyet hall egy ara szájából, az a gondolata támad, kár volt puccos esküvőre, drága menyasszonyi ruhára költeni… Túl önző lett ez a világ. Mindenki saját maga számára akarja a jót, sok nő vagy pár számára kényelmi kérdés lett a gyermekvállalás is.
Nem akarok felelősséget a nyakamba, még keresem az igazit, jól élek a párommal papír nélkül is… Ugye, milyen gyakran hallunk ilyen és ehhez hasonló mondatokat? S ma már szinte a szemünk sem rebben, ha két fiatal úgy él együtt sokáig, úgy építkezik, vállal gyermekeket, hogy nincs papírjuk arról, ők ketten szövetségre léptek. Mindig ott marad az egérút, hogy ha valamelyikük besokall, megunta a banánt, akkor elsurranhat… A gyermekek egyre nagyobb része születik házasságon kívül és ami még rosszabb, nő az olyan apróságok száma is, akiknek csak anyukájuk van…
Sokan keresik a jó házasság receptjét. Mert, ha ismernék a hozzávalókat, talán nagyobb kedvvel és többen vágnának bele. Lehet, az a baj, hogy túl nagyok az elvárások, hatalmas az ego és hiányzik a megegyezésre való hajlam. Mert a rózsaszín lepel egy idő után lehull, a szerelem mámorító érzése jó esetben szeretetté csitul, a tűz már csak legfeljebb takaréklángon pislákol. Ezt a tüzet nem szabad hagyni kialudni, időről időre fel kell szítani.
A kapcsolatokért dolgozni kell! Ehhez oda kell figyelni a másikra, sokat kell beszélgetni, és meg kell látni benne azt, akit 5-10-20 vagy még több éve megismertünk és megszerettünk.
Hogy miért nem tartósak a mai frigyek, annak lassan már kész irodalma lesz. Egy elmélet szerint eleink házasságai eleve rövidebb ideig tartottak, mert az emberek rövidebb ideig éltek és még a háborúk, betegségek is megtizedelték a lakosságot. Az emberek gyakran megözvegyültek, és vagy úgy maradtak, vagy egy másik házasságot kötöttek. Nekünk meg pechünk van, mert tovább élünk, ma már nem ritkaság az sem, hogy valaki 50-60, akár még 70 évet is egy emberrel él(het) le… Hogy lehet ennyi évet ugyanazzal az emberrel kibírni? Nos, ez az a kérdés, amire sokan keresik a választ. Annál is inkább, mert ma már jóformán senki sem az első szerelméhez megy hozzá, nem azt veszi el. Több párkapcsolat, virágról virágra való repkedés jellemzi a mai fiatalabb generációkat… Ez pedig könnyen odavezethet, hogy végül elfütyül mellettük az a bizonyos vonat.
Hogy miért írom le mindezt? Mert ezen a héten a házasságot ünnepeljük. A járványhelyzet miatt a szokásosnál visszafogottabban, valóban csak családi körben.
Talán egy jó vacsora, vagy egy-két pohár finom bor mellett érdemes egy kicsit együtt elüldögélni és felidézni a régi szép időket, vagy pedig terveket szövögetni nyárra, mikor remélhetőleg már szabadabban lélegezhetünk. Jó példát mutatva talán elérhető, hogy az utánunk következő generációk is bátran vállalják ezt az életre szóló szövet-séget.
