Szilárdítsuk meg nemzeti összetartozásunkat, szerezzük vissza nemzeti önbecsülésünket!

Popély Gyula: március 15-e nemzeti megújhódásunk jelképe  

A hagyományokhoz híven Jókai Mór szobránál Petheő Attila, a Csemadok Területi Választmányának elnöke köszöntötte a jelenlevőket. Közreműködött a Csemadok Búcsi Alapszervezetének Kórusa és Bangha Roland, a Selye János Gimnázium diákja, aki Petőfi Sándor Föltámadott a tenger című versét mondta el.

Az ünnep szónokaként dr. Popély Gyula történész professzor szólt a közösen emlékezőkhöz. Hangsúlyozta: az emlékezésen túl erőt is szeretnénk meríteni az 1848/48-es hősök példamutató helytállásából, szívósságából, illetve nemzetünk múltjának dicsőséges pillanataiból. Hozzátette: azok sosem halványulhatnak el, mert március 15-e nemzeti megújhódásunk jelképévé vált.

A szónok a hajdani történelmi események, illetve azok pozitív és negatív következményeinek a felidézése után leszögezte: „a kufár Európa már akkor is ölbe tett kézzel nézte nemzetünk tragédiáját”, akárcsak Trianon és az 1956-os magyar szabadságharc kapcsán. „Ezért nemzetünk már akkor is keserűen csalódott Európában, hiszen legfeljebb csak bíztatást és szép szavakat kapott, de kézzel fogható segítséget nem”- emlékeztetett.

Számunkra identitásunk megőrzése vált a legfőbb értékké

Popély beszédében arról sem feledkezett meg, hogy a világosi fegyverletétel után „még mindig szabadon lobogott a győzelem zászlaja Komáromban – ezért Klapka tábornok és katonái minden dícséretet megérdemelnek”. Hozzáfűzte: az egykori hősök tettei arra köteleznek bennünket, hogy megkeressük a választ a kérdésre: mit üzen nekünk, az utódoknak a szabadságharc szellemisége. Mint fogalmazott, számunkra identitásunk megőrzése vált a legfőbb értékké, az összefogás szükségszerűsége pedig a legfőbb erkölcsi paranccsá.

Hangsúlyozta: tudatosítanunk kell, hogy okos és megfontolt nemzetépítésre van szükség! „Sok politikusunk még mindig abban bízik, hogy az Európai Unió majd megoldja minden gondunkat, nemzeti problémáinkat is beleértve. Pedig beláthatnák, hogy az EU igazságosztó szerepében bizakodni a politikai vaksággal és naivitással egyenlő! De hát akkor kiben bízhatunk, miben reménykedhetünk? A Jóisten kegyelmén túl csakis önmagunkban, mert szánalomra vagy nagyvonalúságra senki részéről sem számíthatunk...” – mondta a történész.

Nagy hibaként rótta fel önfeladásunkat – azt, hogy sok felvidéki magyar még az államhatalom által számára biztosított jogokkal sem mer élni, annyira elgyávult. A közelgő alapiskolai beíratások kapcsán pedig azt is sajnálattal szögezte le, hogy egyes szülők nem anyanyelvi iskolát választanak gyermekeik számára, s ezzel elindítják őket az asszimilációhoz vezető úton... Elsődleges feladatunként jelölte meg azt, hogy szilárdítsuk meg nemzeti összetartozásunkat, és szerezzük vissza nemzeti önbecsülésünket. Továbbá szervezzük sorainkat, tiszteljük helytálló hőseink emlékét, és higgyünk nemzetünk feltámadásában!

Oláh Kálmán: a magyarság megmutatta, hogy mit ér...   

A Szózat közös eléneklése és a koszorúzás után az emlékezők átvonultak a Klapka szoborhoz, ahol PeadDr. Farkas Adrianna gimnáziumi tanár üdvözlő szavai hangzottak el, Balla Dávid, a Selye János Gimnázium végzős diákja pedig Petőfi Sándor Világosságot című versét mondta el, közreműködött a Concordia Vegyeskar - Stubendek István karnagy vezényletével.

Az ünnepi szónok szerepét vállaló Oláh Kálmán, a határ túloldalán élő gimnáziumi tanár elöljáróban felvidéki kötődéseiről szólt: családjukat egykor Gútáról Pitvarosra telepítették át. Majd Berzsenyi Dániel költő sorait idézve jelölte meg a mai magyarok feladatát: „ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet...”. Hozzáfűzte: a márciusi ifjak ezt megtették, felismerve a kínálkozó történelmi lehetőséget, 20 évnyi kufsteini rabságot is kockáztatva. Az üres szólamok hangoztatása helyett a tettek mezejére léptek, és március 13-15. között „két nap alatt tudott fordulni a világ azért, mert az emberek tenni mertek. A magyarság megmutatta, hogy mit ér...”.

Ébresszük fel alvó nemzeti lelkünket, kövessük el kis hőstetteinket!

Arról is beszélt, hogy aki Kossuthot bántja, illetve őt Széchenyivel szembeállítja, nagy hibát követ el, mert „amikor a reformkorban el kellett indítani a folyamatokat, akkor egy Széchenyi kellett ennek a nemzetnek. Amikor fel kellett venni a kesztyűt, akkor egy Kossuthra volt szüksége a nemzetnek. Amikor pedig háborúvá vált az eseménysor, akadt egy Görgey, aki a lélektani hadviselés atyjának számított, s még kellett néhány millió magyar ember is...”. Leszögezte: ők megtették a magukét, de hol vagyunk mi ettől? Azt gondolja, hogy nekünk ma jóval kevesebbet kell tennünk. „Akkor állhatunk emelt fővel a Klapka-szobor mellett, ha felébresztjük alvó nemzeti lelkünket, s a magunk kis hőstettét mi is elkövetjük. Ezt akkor is meg kell tennünk, ha időnként elkeseredünk, hiszen nagypéntek nélkül nincs feltámadás. Széthúzás nélkül pedig nem lesz egység...”.

Arra is felszólított, hogy a nagyszülők tudásukat, erkölcsüket adják át utódaiknak. Mondanivalóját Wass Albert Üzenet haza című versének záró soraival fejezte be: „És lészen csillagfordulás megint/ és miként hirdeti a Biblia:/ megméretik az embernek fia/ s ki mint vetett, azonképpen arat./ Mert elfut a víz és csak a kő marad,/ de a kő marad”.

Az ünnepi megemlékezés végén a helyi kulturális, illetve oktatási intézmények, civil szervezetek, pártok, valamint Dél-Komárom képviselői – élükön dr. Molnár Attila polgármesterrel és a közeli települések képviselői elhelyezték koszorúikat a Klapka-szobornál, végül több százan közösen énekeltük el a Himnuszt.