Szeretet, rend és erőszak. Melyik győz?
Zaklatott világban élünk. A szomszédban vér folyik, Közel-Keleten folyamatosan dúlnak és fokozódnak a háborúk, miközben új kifejezéseket voltunk kénytelenek megtanulni: proxyháború, kiberháború, internetes háború, információs hadviselés. Mindenütt forradalmak, egyre több a más országokból, a háttérhatalom által szervezett és irányított, forradalomnak hazudott erőszakos, a fennálló vagy az alakuló rendet támadó lázadás. Érdekszférák ütközése, keresztényüldözés, kiújult antiszemitizmus, terrorizmus. Fenyegető árnyak mindenütt, amiknek a hiányát egy csöppet sem fájlalnánk.
Állítólag új világrend van születőben. Birodalmak zsugorodnak össze, mint a fonnyadó alma az avarban, és birodalmak emelkednek föl. Ha mindez békésen történne, talán még felemelő érzéssel is tölthetne el bennünket, hogy ennek a részesei, kortársai vagyunk.
Ám annyi erőszak halmozódott és szabadult fel a világban, hogy az ember már szinte be sem meri kapcsolni a televíziót, kinyitni az internetet, mert az élettől is elmegy a kedve.
Próbál rendet rakni a fejében, és valami reménysugarat, kapaszkodót találni, hiszen megint úgy múlt el egy év, hogy ez sem volt jobb, mint az előzőek. Mi vár ránk jövőre? Mi lesz a mi egyre gyengébb, félrekezelt beteg Európánkkal, benne a sérülékeny és a nagyhatalmak érzéketlenségének kitett Kárpát-medencével, nemzetünkkel, hazánkkal, mostoha hazánkkal? Kibírjuk-e az egyre fokozódó nyomást, amely ránk nehezedik?
Jelzésértékű „üzenetet” kaptunk nemrég Olaszországból. Az egész említést sem érdemelne, ám ebben az üzenetben, mint cseppben a tenger, ott lapul korunk bűzlő valósága.
Az olasz képviselőház idén szeptemberben szavazta meg a Meloni-kormány által összeállított ún. biztonsági törvénycsomagot, amelyről az év elején fog szavazni a szenátus. A törvény szerint bővülne a hatóságok jogköre, keményebben léphetnének fel azok ellen a felforgatók ellen, akik házakat foglalnak el, út- és vasúttorlaszokkal teszik lehetetlenné polgártársaik életét. Az olasz jobboldali kormány rendet szeretne és biztonságot. December közepén vagy ötvenezer ember vonult ki Rómában az utcára, és tiltakozott. Nem nehéz kitalálni, kik voltak ezek: csupa-csupa baloldali, liberális szervezet, párt, szakszervezet és mozgalom. Ami nem meglepő. Ők úgy értelmezik a szabadságot, hogy a rend és a szabályok betartása megmérgezi a szabadságukat. Számukra a felfordulás jelenti a normalitást. Ami számunkra érdekes, az a liberálbolsevik tömeg üzenete: „Nem engedjük, hogy Olaszország Magyarországgá váljon!”
Itt tartunk napjaink valóságában. Magyarország a „világ proletárjai” számára, az újmarxista, neonáci csürhe szerint egyenlő a gonosszal, a diktatúrával, a nácizmussal. Magyarországot lehet stigmatizálni, megbélyegezni.
A magyar miniszterelnököt szabadon lehet ócsárolni. Ezzel az üzenettel (és a grúziai, a romániai, a szerbiai cirkuszokkal) fordulunk rá az új esztendőre, ami azt jelzi, hogy 2025 sem lesz séta a rózsalugasban.
A másik üzenet így az év vége felé Antony Blinken amerikai „demokrata” nagykövet száját hagyta el.
Nagykövet úr (az „úr” jelzőt erős ellenérzéssel tudom csak leírni) arra biztatja az ukrán vezetést, hogy küldje a frontra a tizennyolc éves ukrán fiatalokat is.
A szinte még gyerekeket. Van még néhány hét Trump elnök beiktatásáig, addig még fenn lehet tartani a szenvedést. Miért is? Hogy a végsőkig védjék az amerikai nagy cégek által megszerzett vagyonokat, termőföldeket, a (még) elnök vénember fiacskája és kompániája által összeharácsolt javakat, amelyeket „csak nem képzeljük, hogy átengednek az oroszoknak”!
Ez az üzenet is túlmutat önmagán. Arról szól, hogy amíg az amerikai fiatalok 21 év alatt szeszes italt sem kapnak a boltban, addig az ukrán suhancok mehetnek meghalni.
Pedig az állandóan szajkózott győzelmet ezek a gyerekek aligha fogják kiharcolni. És ezt tudja mindenki, tudja ezt Blinken is, és tudják ezt a gyerekek szülei is. És ma már lassan mindenki be meri vallani, hogy békét szeretne, kivéve az amerikai „mélyállam” demokrata papzsákjait, néhány őrült lengyel, baltikumi és német politikust és természetesen a kis zöld emberkét, aki sokáig nem is tudott ukránul, mert nem ukránnak született.
De azért bizakodjunk.
2025 sem lesz könnyű, annak dacára sem, hogy Európában erősödik a jobboldal, és nő a polgárok elégedetlensége a néppárti, szocialista, liberális, zöld politika iránt, amely a szakadék szélére navigálta Európa népeit. A legutóbbi választások ezt tükrözik, és az előttünk levők is ebbe az irányba mutatnak. A nyugati világot maffiaszerűen behálózó, a normalitást fojtogató háttérhatalom azonban nem mond le könnyen a megszerzett zsákmányról. Az Európai Bizottságtól sem várhatjuk el, hogy bevallva bűneit, bűnbánatra ragadtatja magát.
Küzdelmes évünk lesz, annyi biztos.
Megjelent a Magyar7 2024/51-52-es számában.
