Szeptemberre maradt döntések
Megvan az az érzés, amikor egy szerelő azt mondja: „Jövő héten ránézek, ha nem felejtem el”, miközben addig vödörrel vigyázzuk a csöpögő csapot? Na, valahogy így működik most a szlovák törvényhozás. Csak itt nem csöpög, hanem ömlik – az idő, a pénz, a bizalom. A parlamentben meg mindenki csomagol: nem döntésre, hanem szabadságra. Ők mennek nyaralni, mi pedig fizetjük a szállást. Közvetlenül a fizetésükben, közvetetten meg minden másban.
A tranzakciós adó módosításáról nem született döntés, mert minek is, ha a júliusi napfény és a parlamenti klíma kellemesen hűti a felelősségérzetet. Amúgy is, be kell tartani a szabályokat. Ebben az esetben mindenképp. Az alkotmánymódosításról ugyan esett szó, csak döntés nem lett, az is elfér szeptemberig. A nyugdíjas néni meg elfér a 42 fokos lakásában, ventilátor nélkül, mert az áram is drága. De ne aggódjunk: ősszel visszatérnek képviselőink, barnábban, kipihentebben, tele új energiával a halogatás folytatásához.
Közben persze megy a konszolidáció. Vagyis: mi konszolidálunk. A kisvállalkozó, a pedagógus, az asszisztens, a fodrász, a kamionos. Mindenki, aki dolgozik, adózik, fizet, tűr, reménykedik, mert kell a plusz bevétel, s a vállalkozót sarcolják vagyis mindenkit. Ők azok, akiknek a nevében a kormány bejelenti: „meg kell húzni a nadrágszíjat.” Csak a saját nadrágjukat közben egyre bővebbre szabják – jó az ebéd is, prémium is, kocsi is. Mert hát felelősséget vállalnak. Elsősorban a saját jólétükért.
A tranzakciós adó pedig? Ott van, ahol eddig is: a kisember vállán. Azokon, akiknek már kólaadót, 23 százalékos forgalmi adót és tranzakciós adót is kell fizetni, egyiket direkt a többit becsomagolva.
És az ellenzék? Mintha egy másik színházban lennének. Ülnek a páholyban, és halk megjegyzésekkel próbálják eljátszani az aktív szereplést. Mintha nem is tudnák, hol van a valódi színpad. Facebook-poszt, kiszivárogtatott dokumentum, némi értetlenkedés – majd vége a műszaknak. Este Brüsszel, Dubai vagy éppen egy egzotikus nyaralás.
A parlament tehát szünetel. Vagyis: mi fizetjük, ők pihennek. Az átlagbér három-négyszereséért. Szlovákia pedig halad előre – pontosabban haladni fog, ha majd szeptemberben visszajönnek. Addig meg csak ne csináljunk nagy zajt – a politikai elitnek is jár egy kis csendes, gondtalan nyár.
De az a kérdés: nekünk jár valami? Egy döntés? Egy kiszámítható rendszer? Egyetlen hét, amikor nem mi viseljük a megszorítás terhét? Vagy csak annyi, hogy a konszolidáció ne egyenlő legyen a túlélésre játszással?
Szeptemberig erre sincs válasz. Addig naptej, jegeskávé, és halk dobolás a pénztárgép mellől. Az is a miénk. Ahogy minden más is. Csak dönteni nem tudunk. Az nem a mi dolgunk. Az a törvényhozás feladata. Ősztől. Talán.
