Szarva közt a tőgye

Most épp egy sunyi törvénymódosítással. Így megy ez itt már kerek száz év óta. Ebben csak az a szomorú, hogy hagyjuk. Senki nem megy az utcára, se éhségsztrájk, se ülősztrájk, se egy kis egészséges székdobálás a törvényhozásban, egy‑két szenátor úr nyakkendőjének megcsiklandozása. Mindenki birka módon tűri, hogyan települ be a többség a falvainkba (a városainkat már rég elveszítettük), hogyan építik a leigázásunkat szolgáló utat (amihez még tapsolunk is), hogyan hordják a szemetet északról délre, és hogyan nem viszik a zöldséget délről észak felé.

A nagyszarvaiak megtették, amit megtehettek, az önkormányzati demokrácia jogával élve kimondták, hogy nem kérnek a szlovák iskolából ott, ahol alig van szlovák, azt sem szeretnék megérni, hogy ahol alig van, ott majd lesz bőven.

Olyannak szeretik a falujukat, amilyen, nem óhajtják, hogy bárki felforgassa az évszázadok óta kialakult közösséget. Dehát ők ehhez az egyenlőtlen harchoz kevesen vannak, az állam nyomasztó fölényével szemben nem volt esélyük.

Hanem ott vannak a magukat magyaroknak és demokratáknak tartó képviselő urak (urak? szolgák? lakájok?) a parlamentben, mit több, a kormányban, és még csak pisszenni sem mernek.

Egy hangos szó, egy tétova tiltakozás nem sok, annyi sem hangzott el az oktatásügyi törvény módosítása ellen a pozsonyi (bocsánat, bratiszlavai) várhegyen, ahol megszavazták, hogy ha az önkormányzat önszántából nem nyit iskolát a kolonizátoroknak, akkor majd a kolonizátorokat képviselő állam adja parancsba az önkormányzatnak, hogy nyisson iskolát. Nemhogy meg sem pisszentek, még túl is lihegték a dolgot, pedig senki nem várta volna el tőlük, hogy ismét „túlteljesítsenek” a szent kormányprogram vagy a koalíciós szerződés oltárán. Hiszen azt már ebben a társaságban senki nem veszi komolyan, rajtuk kívül.

Amúgy a szakértők szerint nincs feszültség, és nincs kormányválság. Miért is lenne, ha Bugárék ugyanúgy szavaztak, mint a Szlovák Nemzeti Párt képviselői? Ugyan mi közük nekik a felvidéki magyarsághoz?

Az égvilágon semmi. Majd akkor lesz megint, ha Béla beindul, és gyűjteni kezdi a bűnbocsátó cédulákat, amelyek felmentik eddigi megalkuvásai, árulásai és egyéb gazemberségei alól, és fűtik a kampányát. Akkor majd kell a magyarok – például a nagyszarvaiak – szavazata. Meg a következő parlamenti választásokon.

Szóval nincs feszültség az egész délvidéken, a falvak álmosan várják a karácsonyt, és talán fel sem fogják, milyen ajándékot hozott nekik a szlovák jézuska.

Azon sem háborognak, hogy ha Nagyszarván győzött a szlovák demokrácia, miért ne győzhetne Párkányban, Krasznahorkaváralján is? Hiszen nincs is annál logikusabb ebben az országban, mint hogy Nyitra szemetét Párkányba, a megye legtávolabbi zugába, Zsolnáét meg egyenesen Krasznahorkára fúrikolják. Ez így értelmes és gazdaságos. Hadd lengje be a füst az esztergomi bazilikát, és hadd csípje a turisták szemét az Andrássyak vára alatt. Mert magyar vidéken börtönt, hulladékégetőt, atomerőművet kell építeni, szlovák vidéken pedig védeni a természetet. Délre sok‑sok akcióprogramot kell szállítani, mert az kell a népnek a zsíros kenyér mellé.

Persze, lesz majd falmelléki duma, amolyan Bugárbéla módra, hogy tudniillik a törvény a magyarokra is vonatkozik, nekik is jár kisiskola bárhol. Ezt már ismerjük. Olyan ez, mintha valakit elgázolna egy rinocérosz, és a fülébe súgnák: neki is joga van elgázolni az orrszarvút. 

Az írás megjelent a Magyar7 2018/32. heti számában.