Száll a kakukk
Közismert: ami napjainkban a Csallóközben történik, nem más, mint az erőszakos asszimiláció folytatása. Az R7-es gyorsforgalmi út megépítésével pedig még nagyobb fordulatra kapcsol az államgépezet, amely mindezt ösztönzi. A beköltöző szlovákság felrúgja a sok évszázad alatt kialakult etnikai arányokat, szétveri a faluközösségeket, elértékteleníti a természeti környezetet. Az egykori, életet adó szántók helyén tyúkketrecek sora, sódergödrök, munkagépek diktálják a tempót és alakítják a polgári tudatot. Utánuk üget a nyelvváltás, a magyar nyelv beszorítása a konyhasutba.
Élünk a gyanúperrel, hogy mindez nem a véletlen műve.
Elég ránézni Pozsony térképére, mekkora üres, beépítetlen telkek terpeszkednek az egyes városrészek között. Vajon miért nem folyik lázas építkezés a főváros fehér foltjain, vagy mondjuk nyugat–keleti irányban? Miért nyomul mindenki dél-délkelet felé? Mintha az egész ország honfoglaló tömege úgy született volna erre a világra, hogy egykor majd a Csallóközi rónán fog megtelepedni. Dehát erről már annyi cikk született, hogy inkább lássuk a tényeket, amelyek a „lex Nagyszarva” kapcsán jutnak eszébe az embernek. Jelesül: miért nem lehet elfogadni a sebtiben megváltoztatott oktatási törvényt? Mi a gond vele?
1. Felülírja az önkormányzati törvényt, és sérti az önkormányzatok jogát. Az önkormányzat mindenütt a világon autonóm. Megtervezi, hová mit épít, mibe fekteti a polgárok pénzét, hogyan kommunikál a lakosokkal. Ez az új törvény ezért is alkotmányellenes. Nem győzök csodálkozni, hogy nem akadt egy-két öntudatos honatya, aki az alkotmánybírósághoz fordult volna a felülbírálatát kérve. De vajon elvárhatjuk-e ezt a kormányon levő Béla-pártiaktól, akik vígan megszavazták?
2. A pozsonyi képviselők országos törvényt alkottak egyetlen falu néhány elégedetlen, ráadásul nem őshonos polgára kedvéért. Hová juthat az az ország, ahol egy csoport érdekei miatt törvényeket hoznak, szabnak át? Ahol bárki a hasára ütve kitalálhatja, mit szeretne, s már lohol is a kormányfő a sleppjével, ül is össze a parlament, és kap a nyakába az ország egy új törvényt. Koma-sógor alapon.
3. A civilizált Európában nemzetközi egyezmények védik a kisebbségek anyanyelvi jogait. Ebbe beletartozik a közigazgatási elrendezés hátrányos megváltoztatásának a tilalma is. Igaz, Szlovákiában mindent lehet. A megyerendszert is úgy szabták át, hogy fittyet hánytak az etnikai elvekre. Akkor miért ne tudnának „elbánni” egy-egy pár száz lakosú településsel? Persze, azt is tudjuk, hogy Szlovákia fényévekkel messzebbre esik Brüsszeltől, mint Magyarország, ezért a brüsszeliták nem fogják Pozsonyt vegzálni.
4. Amikor az önkormányzatok „ajándékba kapták” a községben levő ingatlanokat, elhasznált, leélt, „lapos tetős” ingatlanok fenntartásának a terhét vették a nyakukba. Iskoláét, óvodáét, községházáét, tűzoltószertárét stb. Az azóta beléjük fektetett – fejlesztés vagy csak állagmegóvás miatt – anyagiak az illető község vagyonát gyarapították. Mi több, az ingatlanok zöme annak idején (a ’60-as, ’70-es években) úgynevezett Z akcióban épült, és az építésben, remélve, hogy közös értéket teremtenek, a közösség, a falu apraja-nagyja részt vett. Kalákában épültek az iskolák, óvodák, kultúrházak. Ki formálhat jogot arra, hogy csak úgy beletelepszik?
Tisztában vagyok vele, hogy a fenti érvek egyike-másika pusztán a józan paraszti logikát követi.
De talán csak akad közösségünkben néhány jó szándékú jogász, közgazdász, netán politikus, aki jobb dolga híján gondolkodóba esik, rendjén van-e a dolog?
Hogy ebben a banánköztársaságban a végtelenségig kihasználhat bennünket a többség? Pusztán a többség jogán?
Aki beteszi a lábát a szomszéd udvarába, ha jó nevelést kapott, előbb csönget, köszön, s nem a követelőzéssel kezdi az ismerkedést.
Igaz, ehhez tudnia kell, hogy nem mindenütt ő van otthon.
Megjelent a Magyar7 2019/6. számában.
