Sült csülök meg a politika
Vasárnap csülköt sütöttem. Mivel a marhalábszár mellett az egyik legfinomabb húsnak tartom, a sikeres elkészítéséhez pedig inkább türelemre van szükség, mintsem különösebb szakácstudásra, gondoltam az időt elütöm politikai vitaműsorok nézésével. Ez a kombináció feltételez néminemű mazochizmust, és bizony két vita végignézése vissza is igazolta mindezt.
Pedig itt is volt minden, mint a jó csülökben – színhús, ropogósra pirult bőrke, egy jó adag fűszerezett rözgős rész, no meg a cupák, sőt az inas falatok is előbukkantak, amit a végtelenségig csócsálhat az ember.
Az első politikai vita Boris Kollár és Peter Pellegrini között hasonlatosan indult, mint a csülök. Tudják, mikor elkezdjük lassan főzni, hogy puhuljon.
Persze ez a hasonlat csak addig volt érvényes, amíg Kollár a parlament elnökeként be nem mutatta a legfinomabb színhús részét a politikának. Nem volt szokványos, ahogyan a járványellenes intézkedések mérlegelése során méltatta Pellegriniék teljesítményét. Egy ilyen háborús helyzetben Kollár felül tudott emelkedni a pártharcokon, bár ez a parlament elnökétől el is várható. Ki tudta mondani, Szlovákia azért áll jól a koronavírus elleni harc egészségügyi részében, mert mindkét kormány időben és megfelelő szigorral tudta bevezetni a korlátozásokat.
Sajnos ehhez a volt miniszterelnök nem csatlakozott, inkább elkezdte támadni a jelenlegi kormányfőt.
De hát ez a politika inas része, hiszen kényszert érzett, hogy válaszoljon Matovič vádjaira. Kiérződött sértődöttsége, hogy az új kormányfő szinte az első naptól az üres raktárakról, az üres kasszáról, a későn elkezdett beszerzésekről beszélt. Hosszas rágódásra ad lehetőséget, hogy Pellegrini nem védekezni próbált, nem menteni próbálta akkori döntéseinek jogosságát, hanem Igor Matovič vezetői képességeit próbálta kétségbe vonni. És tény az, hogy ez egy olyan csont, amiről azért lehet egy-két szaftos falatot lecsócsálni.
Pellegrini vádjait érdemes lesz az új kormányfőnek megfontolnia, hiszen tény, hogy a kelleténél többet mond ki, ami miatt sokszor néhány kijelentését pár óra múlva vissza kell vonnia.
Mintha Matovičnak kényszert érezne arra, hogy naponta új ötlettel álljon elő: olyannal, amit láthatóan nem volt ideje átfuttatni a szakértők és a hatástanulmányok rendszerén. Ilyen a blackout javaslata is, amit szinte az összes gazdasági szereplő, de a koalíciós partnerei is kivitelezhetetlennek és értelmetlennek tartanak. Azért a kritika termőtalajra hullott, hiszen vasárnap este Matovič már nagyon visszafogottan jelentette be a húsvéti kijárási tilalmat, a rendőri intézkedésekről, az esetleges szankciókról nem is volt hajlandó nyilatkozni.
Pellegrini és Kollár vitája arra is rámutatott, a rendkívüli idők sok esetben áthúzzák a politika logikáját. Kollár ki is hangsúlyozta, számos ötletét megfogadták a jelenlegi ellenzéknek, például a Munka törvénykönyve jóváhagyása előtt leültek egyeztetni a szakszervezetekkel is. Pellegrini is hangsúlyozta, hogy most ők sem minden esetben utasítják el csípőből a kormány javaslatait, számos módosításhoz megnyomták az igen gombot.
A politika ropogós bőrkéjét már a volt és az új pénzügyminiszter vitája szolgáltatta.
Szinte pattogtak a válaszok, a közbeszólások abban a kérdésben, vajon mennyire üres a kassza. Mennyire nem készült fel a régi kormány a jó időkben a válságos időszakra. Mennyire nem látszódnak az elmúlt időszak szociális intézkedései. Már csak az hiányzott Eduard Heger új pénzügyminisztertől, hogy konkrétan is feltegye a kérdés: Hová lett a lé?
Persze Ladislav Kamenický volt pénzügyminiszter sem maradt adós a válaszokkal, hiszen kormányzati tapasztalat birtokában tudott a szócsatába beleállni.
A fűszeres cupákot viszont már a gazdaságmentő intézkedésekről szóló vita szolgáltatta. Egyrészt Kamenický kevesellte az erre szánt pénzt –mire Heger visszalőtt, mondván, üres kincstárat örököltek. Másrészt a volt pénzügyminiszter jóval szociálisabb hozzáállást követelt, hiszen nagyon erős az elszegényedett, tartalékkal nem rendelkező réteg – mire az új pénzügyér számon kérte a magát szociálisnak valló volt kormány szegényellenes politikáját.
Az ínyenceknek való rezgős hús viszont a gazdaságmentő csomag célcsoportjáról szólt. Tény, hogy első lépésben az új kormány elsősorban a kis- és középvállalkozásokon igyekszik segíteni. Mindezt a szocialista Smer volt pénzügyminisztere megkérdőjelezte, mert szerinte első lépésként a nagyvállatok alkalmazottain kellene segíteni. Azért furcsa egy szocialista politikustól, hogy a nagyvállalatokon akar segíteni, azzal indokolva, hogy a nagyvállalatokon múlik a gazdaság gyors visszaépülése.
Persze, az eddigi kormányzásuk alatt is elsősorban erre a vállalati szegmensre építettek. Természetesen Heger sem maradt adós, és ügyesen érvelt, hogy a KKV réteg alkalmazza a munkavállalók nagyobb részét, sokkal kisebb az érdekérvényesítő erejük, és nem ők voltak azok, akik kedvezményezettjei lettek volna az elmúlt időszak adókedvezményeinek, vagy beruházás-ösztönzéseinek.
A csülköm megsült, és el is fogyott, a politikai vita viszont még jó időre hagyott maga után rágcsálni valót. A legrosszabb, hogy most csak rágódunk rajta, és nem igazán érezzük még, mennyire fogja majd megülni a gyomrunkat.
