Stockholm-szindróma
Pedig olyan jól indult minden. Tavaly júniusban a szingapúri randevún még kedélyesen cseverésztek, „jó barátomnak” és „nagy vezetőnek” szólították egymást, egy gyönyörű barátság virágba borulásának lehettünk tanúi. Aztán valami eltörött.
Amikor legközelebb találkoztak, azaz idén februárban, Trump és Kim vietnami mítingje már igencsak rosszul alakult. Egy látszólag kellemes hangulatban elköltött vacsora másnapján az észak-koreai delegáció egyszerűen visszaült a páncélvonatra, és meg sem állt Phenjanig. A világ meg csak találgatta, ki bántott meg kicsodát. Netán Trump tett egy incselkedő megjegyzést a Nagy Diktáror domborodó pocakjára, vagy Kim Dzsongun adott kéretlen hajápolási tanácsokat az amerikai elnöknek? Azóta sem derült ki.
Idén júniusban aztán Trump, a hivatalban lévő amerikai elnökök közül elsőként, „ellátogatott” Észak-Koreába. Mondhatnók, s ezt értsük nyugodtan szó szerint, betette a lábát az országba. Az amerikai elnök néhány szót váltott a demilitarizált zóna szélén ácsorgó Kimmel. Megegyeztek, folytatják a leszerelési tárgyalásokat, majd szépen visszasétált az övéi közé.
Miközben Kína és Oroszország az elmúlt hónapokban körbeudvarolta az észak-koreai diktatúrát, Trump legfeljebb csak néhány Twitter-üzenettel jelezte, kész folytatni a tangót. Hosszú időbe telt, de Svédországban megtalálták hozzá a megfelelő táncparkettet is.
A múlt hét végén egy mindentől elzárt, Stockholm melletti konferenciaközpontban találkozott a két delegáció, de alig néhány órával a tanácskozás megkezdése után a koreaiak jelezték, ha Washington nem változtat a „hozzáállásán”, a maguk részéről befejezettnek tekintik a tárgyalásokat.
Vezetőjük úgy nyilatkozott, a „tárgyalások nem feleltek meg az elvárásaiknak”, így nem látták értelmét a maradásnak. Ezzel szemben Washington, az amerikai politikai kommunikációra oly’ jellemző módon, „kreatív ötleteket” és „eredményes párbeszédeket” emlegetett, kilátásba helyezve, két hét múlva ugyaninnen folytatnák a diskurzust.
A kudarc egyik oka talán az lehetett, hogy Észak-Korea túlságosan nagy elvárásokkal érkezett Svédországba. Joggal bizakodhattak, hiszen azok után, hogy Trump pár hete menesztette nemzetbiztonsági tanácsadóját, a háborúmániás John Boltont, számítani lehetett egy megengedőbb, kompromisszumkész amerikai megközelítésre.
Phenjan diplomatái sem teljesen hülyék, sőt! Tisztában vannak azzal, hogy a Fehér Ház felett tornyosuló politikai viharfelhőket mi sem kergetné messzebbre, mint egy Phenjannal kötött atomegyezmény frissítő fuvallata.
Lássuk be, hiába fűzik üzleti kapcsolataikat egyre szorosabbra Kínával, igencsak nagyot lendítene a lassan éhen haló diktatúra gazdaságán, ha az Egyesült Államok és partnerei volnának szívesek feloldani az embargót. Könnyen lehet tehát, hogy a koreaiak hirtelen távozása egyszerű blöff csupán, amolyan „nektek nagyobb szükségetek van ránk” típusú próbálkozás. Meglátjuk, beválik-e.
Megjelent a Magyar7 2019/41. számában.
