Startvonalra kényszerítve
Hírügynökségi kacsának bizonyult, hogy az európai parlamenti választások fiaskója után a Most-Hídban szándék volt Bugár Béla eltávolítására. Senki nem gondolhatta komolyan, és nem azért, mert Bugár egyik leghűségesebb katonája, Érsek is megmondta, nem eszik olyan forrón a kását.
A napnál is világosabb, a vegyespárt Bugárral egyenlő, és addig lesz, amíg ő lesz. Két hónap alatt kétszer is két és fél százalék körüli választási eredményt kalapáltak össze, de a mélyebb önvizsgálathoz ez sem elég. Csakhogy ettől még a tény tény marad. A nagy vegyes projekt bedőlt, a párt kormányzati pozícióban teljesen erodálódott, választóinál csak hitelessége kevesebb. És a pártvezetés ugyan még hárít, maszatol, de holdudvara már érzi a végveszélyt.
Néhány hete szánalmas lihegés és kapkodás van liberális oldalon, azzal a felkiáltással, hogy jövőre parlamenti képviselet nélkül maradhatunk. Négy éve még nem aggódtak, most érthető az aggodalom, veszélybe került Bugár Bélának és kft.-jének a mandátuma. Nem lesz magyar érdekképviselet, szólnak a tamtamok. Miért, tehetnénk fel a kérdést joggal, eddig volt? Szerintünk eddig sem volt. Hidasaink hagyták jóvá a szégyenletes himnusztörvényt, avagy elég csak az oktatási törvény tavalyi rohammódosítására gondolni, amely azzal a szándékkal íródott, hogy gyalázatos módon muníciót adjon néhány hangoskodó, iskolát követelő szlovák szülőnek, kényszerhelyzetbe hozva ezzel a színmagyar önkormányzatokat. Ez lenne a magyar érdekképviselet? És a sor még bőven folytatható. A gyomrost tehát nem csak a Fico–Danko koalícióért kapták. Mindezekért a megmagyarázhatatlan döntésekért is büntették a választók Bugárt és pártját, amelynek most elemi érdeke lenne, hogy fel- és beismerje tévutas politikáját, még akkor is, ha sok esélye már nincs arra, hogy felemelkedjen a bukórepülésből.
A józan értékelésre, a tényhibák felismerésére szükség van nemzeti oldalon is. A Magyar Közösség Pártja sem spórolhatja meg az őszinte szembenézést a helyzetével, és ez nem csupán a brüsszeli mandátum elvesztését jelenti, a folyamatok ugyanis az MKP-nak sem kedveznek. Ami biztató, a múlt heti választási eredmény következtében le tudja magáról rázni a kétszázalékos párt jelzőjét, amelyet mindenféle közvélemény-kutatásokra alapoztak ellenzői és ellenségei, figyelmen kívül hagyva, hogy a felmérések a legtöbbször nem követik a nemzetiségi mintát. Az MKP ugyan növelni tudta szavazóinak a számát az elmúlt EP-választásokhoz viszonyítva, de a parlamenti választások logikája más, ott a számok törvénye is másképp hat.
A feladat nem kicsi, merőben új alapokra kell helyezni az eddigi politikát. Erőteljesebb hangon, kezdeményezőként, ügyek felvállalójaként, bátor üzenetekkel és akár a rázós, a többségi társadalom által eddig elutasított szándékaink, terveink – például az önrendelkezés – kimondásával is láthatóbbá kell tenni a pártot. Vannak hívei az új névválasztásnak is, ez azonban csak külsőség. A politikától elfordultakat, kiábrándultakat egy jól megtervezett logóval aligha lehet meggyőzni. Ennél sokkal több kell, mert az idő közösségünk ellen dolgozik.
Akár startvonalnak is tekinthető az MKP múlt heti nyilatkozata, amely az egységes magyar érdekképviselet létrehozását szorgalmazza, az etnikai elven alapuló politizálást meghatározóként hangsúlyozva. Sokan máris az MKP és a Most-Híd összeborulásának kezdeményezését látták ebben. Ez azonban nagyon leegyszerűsítő, sőt torz értelmezése a szándéknak. Minden bizonnyal nem a megosztókkal, szakadárokkal és szerencselovagokkal való násztánc, hanem a közösségi alapú politizálás a cél, s az azokkal való együttműködés, akik ugyanebben érdekeltek. Akik magyarként magyar ügyeket akarnak képviselni, pártlogótól függetlenül.
A tét nem néhány mandátum, hanem a felvidéki magyarság jövője. Az, hogy képesek vagyunk-e megtartani magunkat politikai közösségként is, vagy harminc évvel a rendszerváltás után feladjuk a legfontosabbat, politikai jelenlétünket. Ha a párt a nyitást komolyan gondolja, nem maradhat csak a politika keretei között, társadalmi párbeszéd kell, teljes fronton szövetségeseket kell keresnie.
A megújhodás csak így képzelhető el, nem a megosztó múltból indulva, de a jövőért.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2019/23. számában)
