Sok vagy kevés legyen a nagyi?
A hosszú nyári vakáció során a családokban általában megsokszorozódik a nagyszülők feladatvállalása a gyerekek nevelésében. Ilyenkor többet vannak az unokákkal, mint az iskolaév folyamán, hiszen a szülők a legtöbb esetben dolgoznak, és a játszótéri kulcsosgyerek megoldásnál sokkal biztonságosabb a nagyszülői felügyelet.
Ilyenkor viszont gyakran felmerül a szülőkben az aggodalom, hogy mennyire veszik át a szülői szerepet a nagyszülők, nem lépnek-e át az öregek egy bizonyos határt a gyereknevelésben, illetve nem szorulnak-e a szülők háttérbe a nagyszülőkkel szemben. Rájuk lehet-e bízni a csemetéjüket ilyen következmények nélkül? Vagy a tehetősebbek inkább táboroztassák őket agyba-főbe egész nyáron? Egy magyarországi kereskedelmi rádió egyik reggeli betelefonálós műsorában hangoztak el ezek a kételyek a napokban!
Azokban a családokban, amelyekben ez ilyen szinten felmerül, nem lehet túl kiegyensúlyozott a szülő-gyerek kapcsolat. Ha egy szülő már előre azon aggódik, hogy a nyár folyamán a felturbózódott nagyszülői jelenlét következtében gyermekük jobban fog kötődni a nagyihoz, mint az anyuhoz, az már régen rossz! Nem fog jobban, hanem inkább másképp, ezt viszont el kell fogadni.
Reggel pedig aludhat, ameddig akar. Persze a nagyinál azért kicsit más, de ez közel sem jelentheti azt, hogy jobb, mint otthon. Neki több ideje van beszélgetni, gyakrabban lehetnek közös foglalkozások, olyan társasjátékok, kirándulások, mozilátogatások, amelyekre otthon a nagy lótifutiban nem igazán marad idő. Meg aztán vakáció van, ilyenkor kicsit azért felborulhat a házirend.
És nem azért van gyakrabban szilvásgombóc a nagyinál, mivel a mama nem képes ilyen finomat főzni, hanem azért, mert a kertben ott a szilvafa, krumplit is lehet szedni bármikor, liszt, fahéj és cukor is mindig van a spájzban, és amíg a lurkó kint futkos a barátaival az udvaron, a konyhában megfő minden olyan finomság, amit szeret. Nem biztos, hogy az anyának hazatérve a munkából, mindig van kedve gombócokat és nudlit gyúrni…
Bizonyára közre játszhat ebben az is, hogy a nagyi gyakran visszaemlékezik az anyaszerepének idejére, és az akkor vélt hibákat igyekszik az unokáknál elkerülni. És a nagyik türelmesek, nem emésztik magukat otthon is munkahelyi gondokkal, több idő tudnak fordítani a gyerekekre. Hogy néha túl sok(k) a nagyi? Mert sok mindenre van valamilyen megjegyzése, véleménye, és alkalom adtán fenntartásai is akadhatnak a szülők gyereknevelésében. Ezeket a vélt sérelmeket viszont gyorsan meg kell beszélni, soha nem szabad elodázni a konfliktusforrásokat.
Hiába, az unoka mosolya talán ragyogóbb és hatásosabb a nagyinál, mint a gyermeki mosoly az édesanyánál. Mi sem természetesebb, hogy az unokák jól érzik magukat a nagyszülőkkel, akik ezerrel igyekeznek a kedvükben járni, de ez nem szolgálhat semmilyen okot a szülői féltékenykedésére.
Vannak persze olyan családok is, ahol a nagymama teljesen kiszáll a gyereknevelésből arra hivatkozva, hogy ő már felnevelte annak idején a saját gyerekeit, most rajtuk a sor, tegyék ők is ugyanazt. Még csomagmegőrzéshez hasonlítható gyerekmegőrző feladatot sem vállal. Oldják meg valahogy a fiatalok!
Ez az egyik szélsőség szemben a másikkal, amikor a nagymama túlságosan is rátelepszik az egész családra, sokat okoskodva túltolja a nagyis szerepét! Mindkettő kerülendő, törekedni kell az egészséges egyensúlyra a gyerekek, szülők és nagyszülők között! Nagyiból tehát ne legyen se sok, se kevés, olyan nagyis legyen!
