2025. február 4., 09:12

Síszünet, vagy amit akartok

Síszünet van, pingpong vagy valamilyen más labdajáték-szünet pedig nincs az iskolákban! Úszótábor talán még akad itt-ott az elemiben az alsósoknak, de az nem bentlakásos. Mert az az igazi, amikor több napig először vannak a gyerekek távol a családtól, amikor kisgyerekként első alkalommal vannak egymásra utalva a magunk urai.

sízés, sífelvonó
Fotó: Pixabay

Sokak szerint a síszünet a nem téli sportok hátrányos megkülönböztetését jelenti! Iskolaévben a tanulás rovására hozzá hasonló nincs! Ki hallott már államilag támogatott és tantervbe foglalt tekeszünetről vagy sporthorgász-szünetről? Szlovákiában lassan már elcsépeltté válik az állami szintű síszünet, még a tavaszi szünetet is a síelési lehetőséghez igazítják. Magyarországon csak mostanában ismerkednek a fogalom állami jellegével, vagyis a kötelező mivoltával. Mi annak idején az általános iskola hetedik és a középiskola második évfolyamában vettünk részt sítáborokban. Ha jól emlékszem, az egyetemistáknak is volt valami ilyesmi, ami alól budapesti egyetemistaként mentesültem.

Nem csoda tehát, hogy Szlovákiában a téli sportok nagyobb népszerűségnek örvendtek, mint Magyarországon. Nekik sokkal hamarabb volt Divín Károlyuk, aki ugyan budapesti születésű volt, Ondrej Nepelájuk, vagy jégkorongozó Golonkájuk, Dzurindájuk, a cseheknek Jiří Raška síugrójuk, mint nekünk 2018-ban az első téliolimpia-aranyérmes gyorskorcsolyázó Liu Shaoangunk és Liu Shaolin Sándorunk, akik ráadásul kínaiak voltak és most megint azok lettek. Arra is jól emlékezem, hogy Érsekújvárban hamarabb volt fedett műjégpálya, mint Magyarországon, és a felnőtt magyar jégkorong-válogatott a melegebb hónapokban nálunk edzett. Szlovákiában a jégkorong-világbajnokság ideje alatt kis faketreces, krumplizsákos hokikapuk nőttek ki a járdákon, köztük hokibotos gyerekek száguldoztak. Magyarországon csak később lett divat a hoki. Akkor már nem is voltunk gyerekek...

Nem vagyok oda a téli sportokért, túlságosan nem szerettem gyerekkoromban se síelni, de korcsolyázni sem. A televízió előtt is ritkán követem ezeket a sportágakat. A sátoros, nyári táborokat is sokkal jobban szerettem a sítáboroknál. Talán mert nyári gyerek vagyok, júniusi. A sítáborban számomra az élményt a tábor jelentette, az, hogy idilli, havas környezetben voltunk elszállásolva a hegyekben, a síelős része nem annyira érdekelt. Ahol tudtam, lógtam. Nem szerettem a lejtőre oldalazva, egymás mellé rakva a sítalpakat felkapaszkodni, és felérve rögtön lecsúszni, hiába igyekeztem ezt késleltetni, nem engedték. Aztán sífelvonó híján újra kezdtük... Fel-le egész nap… Sokszor gabalyodtak össze a talpaim a botjaimmal, nem voltam ügyes síelő, inkább szerencsétlenkedő. Ha engedtek volna szánkózni… Arra viszont emlékszem, hogy hóágyukra nem volt szükség, a hegyekben nagy bánatomra akkoriban mindig volt hó, kora téltől kora tavaszig.

Síszünet! Tanárként, iskolavezetőként felnőttkoromban engem ez annyira érintett, hogy a sítáborok ideje alatt az otthon maradt diákoknak kellett kitalálni valamilyen elfoglaltságot, be kellett osztani őket a többi osztályba. Ugyanis nem minden család engedhette meg magának a sítábor költségeit. Őket duplán sújtotta az élet! Se síszünet, se sítábor. Amíg osztálytársaik vígan száguldoztak a havas lejtőkön, nekik szégyenszemre iskolába kellett járniuk, mégpedig más osztályba. Kimaradtak a téli csínytevésekből, a közös iskolai élményekből…Kérni szoktam a kollégákat, hogy legyenek velük elnézőek…

Síszünet után néha jött télen szénszünet is. A korombéliek még emlékezhetnek arra, ahogy a szocializmusban lestük a pincékben a csappanó széntartalékokat (hasonlóan, mint mostanában influenza-járvány idején a betegek számát), hátha úgy elfogy, hogy szénszünetet rendeljenek el. Nem szívesen tették, mert nem akarták elismerni a szocialista tervgazdálkodás csődjét. Inkább fagyoskodtunk, talán volt olyan tél is, hogy mindenkinek otthonról kellett hoznia naponta egy táska szenet a kályhába. És persze fűtött minket a szocialista hazaszeretet is! Inkább fagyoskodtam…

Megosztás
Címkék