2018. október 31., 08:42

Sírkerti találkozó

Fáj még? Igen, fáj nagyon, soha el nem múlón! Békélj meg a sorsoddal, mást úgy sem tehetsz! Gondolj arra, hogy odaát vár rád, egyszer újra együtt lehettek majd! Á, dehogy, a lélek ugyanolyan magányos odafent, mint amilyen én vagyok idelent. És a feltámadás reménye? Az csak Isten fiának adatott meg, a hívő halandóknak csupán egy bíztató reményszálat jelent. Hol is férnénk el annyian ebben a földi világban?

halottak-napi-jaratok.jpg
Fotó: MTI

Többet látlak itt, a temetőben, mint az emberek között! Akkor te is sokat vagy kint, ha gyakran látsz itt! Eleget, de ne feledd, a temetőkapun kívül van az igazi élet! Én is kedvelem itt a csöndet és nyugalmat, megbékít önmagammal, de teljesen bezárkózni az élet elől a fájdalomba menekülést jelent! Most nagy a temetőkben a nyüzsgés, ilyenkor nem annyira szeretek itt lenni. Viszont ez teljesen érthető, mert elhunyt szeretteikre emlékeznek az emberek!

Halottak napja környékén főleg azok látogatják a sírkerteket, akik könnyebben legyűrik a fájdalmat, és tudják, hogy az élet természetes velejárója a halál! Tisztában vannak azzal, hogy születésünk pillanatától kísér és kísért minket, ott van a mindennapjainkban, számolnunk kell vele egész életünkben. Meg olyanok is kijönnek ilyenkor, akik képesek szembesülni azzal a hiányérzettel, hogy a  nemrég még lüktető párbeszéd belső monológgá változott, válasz pedig odaátról nem érkezik. Nekik könnyebb, elviselhetőbb, irigyelem is őket, meg aztán nem is!

Nem tudom, te hogyan vagy vele, de én sokszor gondolok arra, hogy ha még élne, vajon mit szólna ehhez vagy ahhoz a dologhoz? Valódi válaszok helyett ilyenkor lesem az égi válaszjeleket: a szélben bólintó fát, vonatfüttyöt, madárröptét, bogárjárást, lélekharangot, tovatűnő felhőket, meg ilyeneket. Ezért járok ide ilyen gyakran, beszélgetni vele. Bolond vagyok? Akkor is jövök, ha nem kell friss virágot hozni vagy öntözni a régebben kiültetettet, akkor is, ha nem kell gyomlálni, csak úgy, kicsit beszélgetni vele. Mécsest sem csak halottak napján gyújtok! Amikor úgy érzem, hogy kell!

Ha neked ez jelenti a megnyugvást, tedd ezt, de ne kizárólagosan! Mert mi van, ha pont, akkor csönget be hozzád valamelyik unokád éhesen, amikor te a bogarakat és felhőket lesed? Az élőknek nagyobb szükségük van rád, mint neked a halottadra! Az ő emléke és szeretete a szívedben él, nem a temetőben!

Azt is mondod, hogy neked ilyenkor van a karácsonyod? Úgy gondolod? Hogy nem a fenyőfa színes égőinek varázsa, hanem a temető sötétjében mindenszentek és halottak napján világító rengeteg apró mécses és gyertya okoz örömet? Születés helyett az elmúlást választod? Akkor menj el temetőőrnek unokaőr helyett! Te nem lehetsz a csak halál rokona, mint Ady Endre! Neked vannak élő rokonaid, akiknek szükségük van rád! A halhatatlan költőknek talán megbocsátható a dekadens életérzés, magány és elvágyódás, az egyszerű földi halandónak viszont nem!

Te mégis az élettel feleselsz, pedig a halállal kellene! Ne őt sürgesd, hogy vigyen már el, hanem a gyerekeidet, hogy vigyék már el hozzád az unokákat. Vinnék ők szívesen, szükségük is lenne a segítségedre, csak nem mernek betörni az önmarcangoló magányodba! Hidd el, ő is ezt szeretné, látod, bólogat is az öreg tölgy!

Megosztás
Címkék