Senki által nem kért recept a felvidéki túléléshez
Az utolsó hetekben olyan intenzitással folyt a sajtóban, politikában a lemoshatatlan mosdatása, a megmagyarázhatatlan kimagyarázása és a megbocsáthatatlan igazolása, hogy az embernek olykor olyan érzése támadt, nem is adventi, hanem valamiféle önmegváltó böjti időszakot szerveztünk magunknak. Csakhogy az sem stimmel, mivel a böjti ciklus legfontosabb eleme épp a bűnbánat, míg itt aztán annyira igaza volt mindenkinek, hogy lassan feltehetjük magunknak azt a kérdést, minek is volt szükség Krisztus urunk eljövetelére, ha egy szemernyi megbánás és megváltásra való igény nincs bennünk.
Tudják, protestáns teológusként ilyenkor némileg meginog bennem az emberiség univerzális megváltásába vetetett hitem. De aztán kicsit jobban kinyitottam a fülem és a szemem, és láttam, hogy az „egyszerű” felvidéki magyarok többsége megértette nem csak a szlovák elit, és mondjuk ki, többségi társadalom által ellenünk hozott fellebbezhetetlen ítéletet súlyosságát, de az árulásban rejlő egymást újrafelfedezés, és újraösszetartás lehetőségét is. Megértették milyen komoly hibák vezettek ehhez a felvidéki és a magyarországi politikai spektrum minden egyes szereplője részéről, és a jelek szerint azt is, hogy csakis helyi közösségi szinten számíthatunk önmagunkra. Végre. Más szóval Ábrahámnak mégis sikerült találni elég igaz embert Szodomában, megmaradunk.
Ennek megfelelően tehát a többségünk teljesen világosan megértette, hogy se politikusainkra, se legnagyobb kulturális szervezeteinkre, sőt, az anyaország védő kezére ezekben a sötét napokban nem számíthatunk. Van ugyanis a mi ártatlanságunknál, megmaradásunknál egy fontosabb érdek: a hatalmi kontinuitás érdeke, amelyben a magyar elit egyik generációról a másikra adja át a belénk nevelt implicit túlélési ösztönnek titulált félelmet, az együttélésnek kikiáltott megalkuvás, és polgári integrációként bearanyozott meghunyászkodás szlogenpolitikáját. És aki olykor nem e játékszabályok szerint halad, hanem felemeli hangját a „kölcsönös tisztelet”, más néven egyoldalú asszimiláció attitűdje ellen, az azonnal „megosztónak” van kikiáltva.
Én viszont arra kérlek benneteket, utca embere társaim, hogy tudatosítsátok, vége a csodára várásnak. Egy állam, amely kollektív bűnösként kezeli adófizető polgárait, számunkra nem lehet legitim, és nem is tartozunk feléjük semmiféle lojalitással. Na ez már „hat hónapos” mondat volt, de folytatom. Az olyan politikai vezetés és kulturális intézmények, amelyek fő programja az, hogy csak meg ne sértsük a többségi társadalmat, és az együttélést úgy képzeli el, hogy addig osztogatjuk teljesen egyoldalúan saját nemzeti tőkénket hideg toleranciáért cserébe, amíg az végül el nem fogy, talán megérdemel négyévenként egy nagylelkű X-et, de semmi többet. És ti is, akik ettől az X-től várjátok a megoldást, megváltást, fordítsátok inkább arcotokat a történelmi küzdő magyar nemzet valósága felé.
Mi tévők legyünk hát helyi közösségi, de akár egyéni szinten?
1. Tanuljunk, informálódjunk, értsünk és művelődjünk. A mi tájékozatlanságunk úgy ellenségeink, mint szövetségeseink leghatékonyabb eszköze kontrollálásunkra. Hagyjuk ezt az „én csak egyszerű ember”-féle alibizmust. Az emberi méltóság alappillére az, hogy mindannyian egyénileg induljunk el az igazság felkutatásának útjára, ne várjuk meg, hogy valaki ezt készen tálalja fel nekünk. A tudás és felkészültség hatalmas fegyverünk.
2. Gyarapítsuk anyagi javainkat. Vállalkozzunk, üzleteljünk, gazdagodjunk, dolgozzuk magunkat fel vezető pozíciókba, és minden skrupulus nélkül segítsük nemzetünk más tagjait is ebben. Egy gazdaságilag erős, befolyásos közösség sokkal ellenállóbb a külső elnyomásnak és belső manipulációnak, mint egy szegény.
3. Járjatok templomba, áldozzatok időt és anyagiakat a keresztény közösségnek. Istenhit és vallásos kötelékek nélkül nem marad meg a magyarság, vagy bármilyen más nemzet. Egy hit nélküli népességet el sem kell söpörni, magától hamvad szét. Menjetek templomba minden héten, a ti és utódaitok túlélése függ ettől.
4. Házasodjatok egymás közt, magyar magyarral. Ehhez tudatosság kell, olykor személyes áldozat és önmegtagadás. De ha ez az egy elem kimarad a jövőnk építéséből, akkor nincs jövőnk. A szerelem csak annyira vak, amennyire mi gyengék. Keresd minden erőddel azt, akivel magyar gyermekeket hozhatsz a világra.
5. Amikor ők megérkeznek, magyar iskolába írasd őket. Abban a pillanatban, amikor kimondod a „de nem fog érvényesülni” mondatot, hátba szúrtál mindent, ami e nemzetnek szent volt, és amiért az Isten is megtartott minket ezer évig ebben a szláv, román, német farkasveremben. Valahol bizony jobb a meghurcolt, kirekesztett magyar, mint az Ódorizmus kitüntetéseivel tetszelegni saját nemzetünk sírján.
De az, aki ezt már teszi és éli, annak felesleges az én kis élő-Felvidék receptem. Aki pedig nem így érez, annak úgyis mindegy.
