Salzburg után homályosan
Ha a valóságnak megfelelően akart volna fogalmazni Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke Salzburgban, azt mondta volna, hogy eredménytelenül ért véget az unió informális csúcsértekezlete. Ehelyett azt mondta, konkrét megállapodás ugyan nem született, nincs mindenben egyetértés a tagállamok között, de a fő célt illetően igen, s ez pedig az Európába irányuló migráció megállítása. Ez kapitális hazugság. Ha az ET elnöke őszinte lenne, azt mondta volna, fogalmuk sincs a megoldásról, hiszen a tagállamok egyik része megállítani, a másik része továbbra is csak kezelni akarja a migrációt.
Immár három éve, mint egy bálványt görgeti maga előtt az Európai Unió az illegális bevándorlás problémáját, s három éve folyik az ötletbörze megnyugtató megoldás nélkül. 2015 óta a mostani osztrák már a nyolcadik uniós elnökség, amely ezzel a problémával küzd. Tekintsük át tehát az „európai javaslatokat”.
Kezdetben azt gondolták Brüsszelben, hogy kvóták alapján elosztják a migránsokat a tagállamok között. Gyorsan kiderült, hogy ez nem megy. A visegrádiak nyíltan ellentmondtak, mások vállalták a migránsok átvételét, de elszabotálták, és sunyi módon ott hagyták a migránsaikat a görögök és az olaszok nyakán. Megint mások eleget tettek vállalásaiknak, de a bevándorlók továbbálltak Németországba vagy Svédországba.
A visegrádiak a külső határok megerősítését, a rugalmas szolidaritást – értsd: mindenki ott és úgy segít, ahol és ahogy tud –, Európa határain kívüli hotspotok létrehozását javasolták. Az EU vezetői pedig egyre csak azt hangoztatták, hogy a migráció természetes és megállíthatatlan folyamat. Erre Magyarország, a visegrádiak és a balkáni országok megmutatták, hogy meg lehet állítani: kerítéssel, határőrizettel, egymást segítve rendőrökkel és technikai felszerelésekkel. Eközben a német kancellár Törökországban eurómilliárdokért időt vásárolt Európának, s a két lépés együtt tényleg a balkáni útvonalon zajló illegális bevándorlás jelentős visszaesését eredményezte. Az embercsempészek gyorsan visszatértek a tengeri útvonalhoz, s a migránsok elárasztották Olaszországot.
És akkor jött az újabb ötlet: az afrikai országokkal is olyan megállapodásokat kell kötni, mint Törökországgal. Csakhogy ebbe az afrikaiak egy része nem akar belemenni, illetve túl sokat kér a migránsok feltartóztatásáért. Másrészt az instabil afrikai kormányok szinte semmilyen garanciát nem tudnak nyújtani Európának a megállapodások betartására.
Ebben a folyamatban azonban kedvező jel, hogy a közel‑keleti térség megkerülhetetlen állama, Egyiptom hajlandónak mutatkozik arra, hogy elvállalja azokat a feladatokat, amelyek az arab világ egyik vezetőjeként amúgy is rá hárulnak: a migráció és az embercsempészet visszaszorításának koordinációját. Erről Kairóban lesz télen egy nagyszabású egyeztetés, amelynek a számláját nyilván az EU állja majd, de sebaj, ha cserébe megáll az áradat. Költséghatékonysági szempontból azonban ajánlatos lenne a szubszaharai térségből is vezetőket hívni a tanácskozásra, mert napjainkban a legtöbb illegális bevándorló éppen Fekete‑Afrikából érkezik. Az illegális migrációt ugyanis nem az európai határoknál kell megállítani. És nem is a Frontexnek.
Megjelent a Magyar7 hetilap 2018/21. számában.
