2019. október 28., 13:45

Rosszkedvünk ideje

Megeredtek az ég csatornái. Nem is záródnak el egyhamar… Ősz lett hirtelen. Fázós, fénytelen, fájdalmas. Legalábbis a léleknek. Mikor a természet aludni készül, akkor elkap bennünket is egyfajta furcsa szomorúság, lehangoltság, valahogy megérint az elmúlás. Csak bámuljuk lábunk alatt a vizes avarszőnyeget és még a hideg is kiráz a varjak károgásától.

köd
Fotó: pixabay.com

Pedig eleinte még szép az ősz. A színek szimfóniája megkapó. Ha süt a Nap, jólesik belélegezni a hulló falevelek és föld keverékének illatát, amibe fűszerként néha egy kis mustillat vegyül. Amikor vénasszonyok nyara van, még testünk-lelkünk töltekezik… Ám ha megérkezik a köd, a dér, a homály és a korai este, akkor mintha egy szempillantás alatt tűnne el minden energiánk és legszívesebben átaludnánk a napokat.

Hideg van. Egyre hidegebb. Kívül is didergünk, de belül még sokkal jobban. Miközben a krizantémokat rendezgetjük szeretteink sírjain, nemcsak rájuk gondolunk, hiányukra, hanem saját magunk kínjaira is. Azokra, melyek titkos féregként rágnak bennünk, tönkreteszik éjszakáinkat, nincs nyugtunk tőlük. Elvarratlan szálak, felszakadó sebek, vélt vagy valós sérelmek…

Merre tartunk mi, akiknek már sokkal könnyebb az életünk, mint nagyszüleinknek? Könnyebb, de mégis bonyolultabb. És boldogtalanabb is.

Az a baj, hogy nincs rend az életünkben. Nincsenek betartandó szabályok, nem alkalmazkodunk a természet körforgáshoz, nincsenek tabuk. Nincs is mihez tartani magunkat. Eleinknek még volt kapaszkodójuk, nemcsak a hagyományokban, de régen mindig mindennek megvolt a maga ideje. Ideje volt a szántásnak és a vetésnek, az aratásnak, a szüretnek, a mulatozásnak és a csendet is sokkal szívesebben beengedték az életükbe, mint mi.

Mi azt szeretjük, ha megy a tévé vagy a rádió. Kell a háttérzaj! Hogy elnyomja a mocorgó lelkiismeretet. Hogy ne halljuk meg lelkünk szavát.

Isten ments! Kinek van manapság ideje ilyesmire? Végezzük a dolgunkat, az untig elég!

Valaha az októberi litániák is azt szolgálták, hogy lelkileg erősítsék meg az embereket. Talán a közelgő télre, amit át kellett vészelni, s ez régen nem volt gyerekjáték. Talán a jól végzett munkát, a betakarított termést és terményeket köszönték meg ily módon az Úrnak…  Talán az elhunytak lelki üdvéért imádkoztak, talán csak jó volt együtt lenni a templomban. Ilyenkor már ráérősebben élhettek az emberek, gondjuk volt hát saját lelki egészségükre is.

S mit csinálunk mi, modern emberek? Nem tudjuk, mert nem mondta senki, hogy eljött a lassított menetre való kapcsolás, az elcsendesedés ideje.

Az órákat persze átállítottuk, s észrevettük, hogy hamar sötétedik. Van belső óra is, azzal mi lesz?... Holnap, holnapután az eszünkbe jut, hogy virágot, mécseseket kellene venni a sírokra. Ki kell menni a temetőbe! Évente egyszer valahogy csak kibírjuk. Talán a méregdrága ikebana és a több tucat mécses bizonyítani fogja, milyen fontos volt nekünk a szerettünk… Úgyis csak azt nézi mindenki, mennyit költöttünk a mindenszentekre. Nehogy lemaradjunk!

Ha hiszünk a mennyországban, akkor képzeljük csak el, hogy elhunyt szeretteink egy felhőről bámulnak bennünket és nem értik a virágtengert, a rengeteg fényt. Ezt a nagy pazarlást, úrhatnámságot. Mikor ők még éltek, mindenszentekkor már szinte mindig fagyott, megbarnult virágok kerültek a sírokra, abból se sok, és egy-két gyertyát meggyújtottak. De sokáig álldogáltak a sírnál elmerengve és még otthon is beszélgettek azokról, akik már nem voltak velük. Mert jólesett beszélgetni, meg különben is akkor volt ennek az ideje. Ők nem értik, nekünk miért olyan félelmetes az elmúlás, miért félünk a haláltól.  Nem értik azt sem, miért vagyunk rosszkedvűek, miért nincs időnk soha semmire és senkire, hová hajszoljuk magunkat.

Szinte látom is, ahogy onnan, fentről kinyújtanak egy stoptáblát: Álljatok meg, emberkék! Ideje vagyon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.