Régi idők karácsonyi játékai
Karácsony közeledtével az emberben felidéződnek a régi, gyerekkori karácsonyok legemlékezetesebb pillanatai. Főleg a Jézuska ajándékai.
Könyv és valami ruhaféle mindig volt a fa alatt, de azokra ki emlékszik vissza? A játékok a feledhetetlenek, amelyek persze jóval szerényebbek voltak akkoriban, mint manapság.
Hol voltak a legkisebbeknek való csörgő-börgők, a lányok babái és a babakocsik, a társasjátékok, a kis rollerok és biciklik, valamint a fiús játékok. A bolti rendszer az évek során nem változott, úgyhogy betévedve, ha volt konkrét célom, mindig tudtam, merre kell mennem. Persze a kínálata meg sem közelítette a mai játéküzletek pompáját, de számomra mégis igazi csoda volt!
A régi idők karácsonyi ajándékai közül a minap bevillant egy felhúzhatós, egy lábon álldogáló színes, pléhből készült kiscsibe, amelynek az oldalából kidudorodott a csibe méretéhez képest nagy tartozék kulcs. Ezzel kellett elindítani a kiscsibét, ami aztán kóvályogva járt körbe-körbe, miközben hajlongva és némán szedegette a nem létező magokat. Egy rövid idő után leállt, de újra fel lehetett húzni. Elég bugyuta játék volt, talán ezért maradt meg az emlékezetemben, nem is tudom, hogyan hozhatta azt nekem a Jézuska. Össze se lehetett hasonlítani az önjáró, távirányítható különböző játékszerkezetekkel, amelyekről csak álmodhattam.
A hatvanas években a legó még ismeretlen volt ebben az ellenkapitalista térségben, de fakockák, valamint kétszínű (kék és barna) kőkockás építőjáték már volt, ami mindenestül, dobozostul nem volt könnyű, a Jézuska is biztos megkínlódott vele karácsonykor. Még szerencse, gondoltam, hogy csak a földszintre kellett becipelnie. Nos, ez a kőből készült építőjáték sokáig nagy kedvenc volt, szüleim mindig örültek, amikor kezdtem szétrakodni velük a szoba egyik sarkában, mert hosszú ideig nem kellett velem törődni, elvolt a gyerek, mint a befőtt a spájzban. Akkor még nem sejtettem, hogy miért dicsérték meg mindig lelkesen, amit építettem a különböző kőalakzatokból. Akkor is, ha már csak összedőlten látták...
Viszont kevésbé volt jó választás részükről a szájharmonika, amivel aztán általában ébresztettem őket reggelente. Ma egy szintetizátor se tudna akkora hangzavart kelteni... De olyan nekem nem volt, zenéből analfabéta maradtam. De volt még egy próbálkozásom, a papírral áttekert fésű, amit fújva zene nem, csak zenei hangszerűségek keletkeztek.
Minden fiúgyerek szereti a háborúsdit, én se voltam kivétel. Sorkatonaként ment el tőle a kedvem. De mit ér a háborús játék megfelelő fegyver nélkül? Volt ugyan már egy dugós puskám, de a spárgán fityegő dugó kilőve nem tudott nagy kárt okozni, csak hangoskodott. Egyszer viszont kaptam egy olyan pisztolyt, ami pingponglabdát lőtt pár méterre. Ez már valami! Csináltam is vele nagy pusztítást a karácsonyfa gömbdíszeiben, amelyek akkoriban igencsak törékenyek voltak, s mint a nagyok, földre hasalva céloztam rájuk.
Biztosan ma is szeretnek a gyerekek háborúsdit játszani, ez most nagy divat lehet, hiszen a hírek elérnek hozzájuk is. Gondolom, erre rákapcsolt a játékipar is: orosz és ukrán (illetve NATO, valamint német, angol, lengyel, cseh és amerikai) tankok, drónok, gépfegyverek, mini atom-tengeralattjárók, rakéták, páncélöklök lephetik el a játékboltokat. Az egész háborús fegyverarzenál játékváltozata megjelenhet a karácsonyi kínálatban is...
Ments meg, Istenem az ilyen karácsonyi ajándéktól minden gyereket! Azt is hallottam, hogy van már golyóálló mellénybe öltöztetett Mikulás, aki imigyen várja az orosz támadást és hatlövetű rénszarvas szán is...
Mi jöhet még? Háborús játékfilmek gyerekeknek Zelenszkij és Putyin „hősökkel”? Háború és béke soha véget nem érő filmsorozat? A NATO-bővítés Ukrajnával című komédia? Volodimir Zelenszkij és Ursula von der Leyen zongora négy(bal)kezese rajzfilmen? A nyugati országok vezetői bábszínházban? Nyugaton a helyzet változatlan – kötelező film iskolásoknak...
Megjelent a MAGYAR7 51-52. számában.
