HIRDETÉS

Puss Sándor: A karácsony előtti hajsza...

hirek.sk 2017. december 21., 09:29
Egy tizenvalahány éves falusi kislány karácsonyi kalandjai a nagyvárosban. Szerintem most bármely EU-s nagyvárost megnevezhetném, ezért nyugodt lélekkel hűséges maradhatok az eredetiséghez – a főhős nevét sem kell megváltoztatnom (be sem mutatkozott).

Általában a 20. század elején voltak divatosak az efféle karcolatok heti, illetve havilapok hasábjain. Valaha, amikor még 5-6 napilap is létezett Kassán, bizonyára találtam volna rovatszerkesztőt, aki megtalálja a módját beilleszteni ezt a kis sztorit egy nagyobb újságba is. Jelenleg Kassa egyetlen magyar lapja, havilapja a Kassai Figyelő. A karácsonyi szám már megjelent, jövő évi pedig már talán nem is lesz – írja kicsit elkeseredve vezércikkében Havasi Péter. Így hát nem maradt más hátra, mint az elektronikus naprakész média – s miért is ne a hirek.sk.

Amikor ezeket a sorokat írom, már csak pár nappal vagyunk karácsony előtt. Amikor ez történt, még csak pár évvel vagyunk azután, hogy egyre többen kezdenek mobilos navigációt használni a karácsonyi bevásárláshoz is. Történetünk főhőse ennek egyik friss áldozata. Épp a főkonzulátusról jöttem, keresztül a karácsonyi vásáron, amikor megszólított egy elkeseredett, tanácstalan kislány. Az első pillanatra 3 benyomásom is keletkezett. Mivel kezében egy A4-es dossziét szorongatott, azonnal tudtam, hogy közvéleménykutató. De nem. A másik villámötletemtől irányítva próbáltam besorolni egy legújabb szektába. Az sem jött be, no meg nem is kettesével volt elémállva (mint ugyebár szokásos). A harmadik reakcióm a gyanakvás volt. Vajon mi a hátsó szándéka? Az sem volt. Csupán épp lemerült a mobilja. Ezt általában alibinek szokásos használni egy kényes beszélgetés azonnali megszakításakor. Itt még ez sem forgott kockán.

Egyszerűen csak eltéved és szerette volna megtudni, merre van a vasútállomás, mert hamarosan megy a vonatja – rendőr meg sehol. Amikor megálltam és ráfigyeltem, egészen meglepődött. Majd egy mély lélegzetet vett és (ki)dőlt belőle a fájdalma. Akiket eddig megszólított, mind azzal utasították el, hogy bocsi, nem érek rá... Hihetetlen. Főleg annak, aki tudja, hogy a tett színhelyétől a vasúti állomás nincs is messze – nem is kell hozzá nagy intelligencia elmagyarázni. 300 méternyire innen egy bal kanyar az egész. De nem, az emberek nem érnek rá még erre sem. Elkísértem a kislányt az állomásig, kedvesen elbeszélgettünk. Megtudtam, hogy ovónőnek készül, hogy szereti a gyerekeket, és hogy a szenteste szomorú lesz náluk, mert az anyu éjjeli műszakos, az apu meg kamionozik. Hát ez tényleg lesújtó – s ráadásul az emberek is ennyire undokok. Ilyen lelki állapotban hajlamos az ember eltúlozni az érzelmeit, túldramatizálni a szituációt ... sőt, az egész eddigi életét. Úton hazafele kezdtem tudomásul venni, hogy lehet, életet is mentettem. Tudvalevő, ilyenkor, karácsony táján a leggyakoribbak az öngyilkossági merényletek. Nem is csoda, ha belegondolok ennek a szánalomra méltó kislánynak a lelkivilágába – s hány sokkal súlyosabb eset szomorkodhat valahol a kivilágítatlan, sötét utcákon, miközben minden ablakból látszólag árad a szeretet. Kérjük a kedves olvasókat, ilyenkor, karácsony környékén figyeljünk jobban oda egymásra. Ne hagyjuk, hogy hajszoljon az anyagiak hajszolása. Boldog karácsonyt!

Puss Sándor atya

0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS