Progresszív magyarellenesség
Nincs új a nap alatt, legfeljebb a szereplők neve változik. Pozsonyban ismét előkerült az évek óta ismert szlovák politikai fogás: mikor már semmi mással nem tudják fenntartani a sajtófigyelmet, előkapják a „magyar fenyegetést”, mint egy kopott kabátot. Ezúttal Ivan Korčok, a szlovák liberális ellenzék új kedvence vetette magát kardjába, hogy megvédje a pozsonyi várat – a magyar himnusztól.
Igen, jól olvasták. A bűn, amely azonnali felháborodást keltett a "haladók" soraiban, az volt, hogy az M1 közszolgálati televízióban a magyar himnusz illusztrációjaként a pozsonyi vár képe is feltűnt. Ez a korabeli magyar királyság és kultúrkör szerves része volt, de a 21. században már fájdalmasan zavarja az álszuverenitásért kardoskodó szlovák politikusokat.
A liberális értelmezés szerint ugyanis a "haladó» nemzeti, a "progresszív" érzelmileg sérülékeny, és különösen érzékeny mindenféle magyar történelmi emlékre. Ez a történet persze egy kicsit sem a magyarokról szól, sokkal inkább róluk: arról, hogy tényleg nem
tudnak mit kezdeni önmagukkal. Robert Fico, aki már sok mindent mondott az évek során, viszont tegnap ő sem erősítette a
magyar-szlovák együttműködést azzal, hogy szerinte nincsenek nyitott kérdések a két nemzet között. Pedig vannak, méghozzá olyanok, amit éppen az ő politikai akciói indítottak el másfél évtizede.
Lehet annak kellene örülnünk, ő legalább nem provokált, mint a sikertelen elnökjelölt mellett a legnagyobb bulvárlap, amely a Slovan szombati dunaszerdahelyi veresége után azzal akart nyilvánvalóan magyargyűlölettel olvasottságot produkálni, hogy a szlovák olvasóknak megmutassa, a DAC szurkolói pofátlanul kiírták az egyik transzparensre, Pozsony magyar főváros is volt.
A miniszterelnökre visszatérve az igazság újra valahol úközben rejtőzik: ha nincsenek nyitott kérdések, akkor valakik mégiscsak igyekeznek minden alkalmat megragadni, hogy mesterségesen újakat nyissanak. Mert a liberális politika természete, hogy konfliktus nélkül elvérezne. A gyűlölet pedig ugye úgy tűnik belefér, persze ha nem olyan kisebbségekről van szó, amit most éppen a volt külügyminiszterhez hasonló kabátcserélőknek az aktuális megbízó szerint védeni kell.
A pozsonyi vár persze áll. Ahogy állt már akkor is, amikor magyar királyok koronázása fényeskedett a termeiben, és áll akkor is, amikor Facebook-huszárok vélik megvédeni árnyékától. A magyar nemzet emlékezete nem cserélhető le egy hónap alatt, még akkor sem, ha néhány progresszív politikus azt kívánná. S ha már a szimbólumoknál tartunk: nem a vár képe, hanem az ilyen képmutatások és önhazugságok azok, amelyek valóban koptatják Szlovákia szuverenitását.
Az, hogy egy állam, egy nép a múltjával való kapcsolattartást is "provokációnak" érzi, mindennél többet árul el önmagáról. Nem a magyarok görcsölnek, nem a magyarok nézik árulásnak a szomszédok történelmének részeit. Mi csak tudjuk: a pozsonyi vár a mi
történetünk is — akkor is, ha ma más nyelven csikorognak az ajtói. Fico most csendben, hidegen továbblépett. Korčok pedig majd kap néhány plusz szavazatot, hisz "megmondta a magáét" Orbán Viktornak. Ezzel megváltotta a belépőt a liberális klubba, ahol a legfőbb szabály: mindenekelőtt gyűlölni azt, amit nem értesz. Mi pedig itt, a Duna mentén, tudjuk: a vár hegyét nem a politikusok véleménye tartja egyben, hanem az idő. Ahogyan bennünket is.
