2021. február 20., 13:44

Pozsony a múlt, Bratislava a jövő!

Bizonyára olvasóinknak is feltűnt már, hogy kevés kivételtől eltekintve a szlovák sajtóban egyfajta nemzeti minimum a magyarellenes sovinizmus. Legyen szó liberális vagy szocdem, balos médiumról, ha a magyarokba kell rúgni egy jót, egyformán lendül a lábuk.

Fotó: pixabay.com

Az aktuális támadást éppen az egyébként rendkívül liberális, mindenféle kisebbségi csoportok érzékenységét árgus szemekkel figyelő Aktuality.sk követte el, amely egyébként Szlovákia legolvasottabb hírportálja. Újságírójukat, Zolo Mikešt most az akasztotta ki, hogy Magyarországon ügy lett abból, Dobrev Klára egy néhány nappal korábbi EP plenáris levezető elnökeként azt találta mondani:

(...) most megadom a szót Hajšel úrnak, aki Bratislavából jelentkezik

A pofátlanság határa után ma már a szervilizmus határát is nehéz megtalálni a baloldali politikusok körében, s a legrosszabb az egészben, hogy Dobrev Klára valószínűleg nem is érti, mi a baj ezzel a nyilatkozattal.

Pedig nem bonyolult. 

A mindenkori magyar kormánynak alapvető érdeke (kellene, hogy legyen), nem csak elvi, nemzetpolitikai, hanem gazdasági szempontból is, hogy az elszakított magyarságot támogassa, fennmaradását elősegítse. A Dobrev-féle bratislavázás pedig nem, hogy nem segít, árt is. Nekünk, felvidéki magyaroknak és Magyarországnak is.

Mikeš indulatos, egyébként az elmúlt hét legfontosabb eseményeit összefoglaló írásában  Ján Slota vodkaszagú epeömléseinek méltó zsurnalisztikai utódját tárja a szlovák olvasók elé.

Mikeš már-már komikus módon képtelen az önreflexióra. Hidvéghi Balázs fideszes politikus, Pozsony város a magyar nép történelmében játszott szerepét bemutató, egyébként teljesen tényszerű nyilatkozatát

nacionalista tirádának nevezi,

miközben néhány bekezdéssel később már arról ír, bármiféle a felvidéki magyarság iránt tanúsított tolerancia nélkül, hogy

Bratislava a jelen, Pozsony már a múlt része.

Az pedig kifejezetten ízléstelen és egy Zoltán Mikeš névre hallgató ember tollából tragikomikus, hogy Deutsch Tamást idézve, az EP-képviselő neve elé azt írja

a maga tipikus magyar nevével...

Képzeljük el, ha ezt a megjegyzést Mikeš vagy bárki más egy afrikai vezetéknevet viselő ember neve mellé biggyeszti oda, vagy egy magyarországi jobboldali lap újságírója azt találja leírni, "a tipikusan magyar nevű Kocsis-Cake Olivio". Ostoba és primitív megjegyzés ez a szerzőtől, pusztán azért, hogy alátámasszon egy ostoba és primitív érvelést.

A már említett idézetben, "a tipikusan magyar nevű" Deutsch ugyanis azt mondja, Dobrev kijelentése már csak azért is dühítő, mert a DK-s politikus soha nem konferálta volna fel osztrák kollégáját azzal, hogy az Wienből érkezik. 

Mikeš az írása végén azon szörnyülködik, miként válthat ki "Bratislava" említése ekkora politikai vihart, hiszen az Európai Parlament épületében "nem lehet szégyen" kimondani "Bratislava" nevét.

Nos, tényleg nem. De ha ezt egy magyar EP-képviselő teszi, akinek már csak hivatása miatt is kutya kötelessége, hogy tisztában legyen a felvidéki magyarság nehéz helyzetével, az igenis szégyen.

Ahogy az is az, hogy ma Szlovákiában a sovinizmus még mindig népszerű. Legyen szó liberális, baloldali, vagy jobboldali újságíróról és politikusról, a sovinizmus még mindig nemzeti minimum Szlovákiában. Nagy tisztelet a kevés kivételnek!

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.