Politikamentes olimpia?

A különbség azonban az, hogy az idei megnyitóra több ország diplomáciai bojkottot hirdetett. Adódik a kérdés, jogosan? 

Az Egyesült Államok mellé Ausztrália, Új-Zéland, Nagy-Britannia és Kanada sorakozott fel leggyorsabban, majd még számos kisebb állam diplomáciai képviselete is bojkottálta a pekingi ötkarikás játékok hivatalos megnyitóját. De vajon mivel szolgált rá erre Kína?  Az Egyesült Államok a kínai Hszincsiang–Ujgur tartományban folyó népirtással és emberiesség elleni bűncselekményekkel, az emberi jogok megsértésével érvelt, s hozzá csatlakozott a többi állam.  
Sőt, ha továbbmegyünk, azzal is vádolják Kínát, hogy legalább egymillió muszlim vallású ujgurt internált átnevelő táborokba Hszincsiang–Ujgur tartományban. De nem csak az ujgurokról van szó, több is van Kína rovásán, gondoljunk csak Tibetre, Hongkongra vagy Tajvanra, amelyekre így vagy úgy, de nyomást helyez Kína. 

Emlékszem, hogy a 2008-as nyári olimpia körül is hasonló volt a helyzet, akkor a világ figyelmének központjában Tibet volt. Igyekeztek is kihasználni a helyzetet, tudták, a világ szeme Kínára szegeződött, ezért gyakoriak voltak a tüntetések. Ám sem a tüntetések, sem a világ fokozottabb figyelme nem volt semmilyen hatással Tibet helyzetének megváltozására. 

A mostani helyzet azért durvább, mert az ujgur kisebbséggel kapcsolatban brutális népirtásról beszélnek a különböző hírforrások. Az ENSZ főtitkára és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője elment a megnyitóra, de a világszervezet állítólag már vizsgálódik az ujgurok ügyében. Egyes hírforrások szerint viszont a kínaiak külön kérték, hogy csak az olimpia után hozzák nyilvánosságra az erről szóló jelentést. Ezzel, mondjuk, egyet lehet érteni, nem lenne szerencsés, ha már az amúgy is átpolitizált megnyitó után valami megzavarná vagy befolyásolná az olimpiai játékok menetét.
Persze, az egy dolog, hogy a hírek szerint Kínában embertelen dolgok történnek, de látni itt a geopolitikai hatalmi harcot is Kína és Amerika között. Washington minden helyzetet kihasznál arra, hogy nyomást gyakoroljanak Kínára. Merthogy itt egy gazdasági versenyfutás is zajlik, s úgy tűnik, Kína kezdi lehagyni az amerikaiakat. Az elmérgesedett viszonyt jelzi Peking ellenséges hangvételű tiltakozása, a külügyminiszter szigorú válaszintézkedéseket helyezett kilátásba. Megjegyezte azonban, hogy senkinek sem tűnt fel az amerikaiak hiánya. 

Dúl tehát a diplomáciai háború, Kínában jottányit sem változott az emberi jogi helyzet, gond nélkül lezajlott a megnyitó, a sportolók pedig maximálisan „odateszik” magukat, hogy minél jobb eredményt érjenek el saját maguk és hazájuk dicsőségére. Ez pedig remek hír. Maga a sport politikamentes maradt. Sajnos, nem a rendezvény, pedig az olimpiának a nemes vetélkedésről kellene szólnia. Semmi másról. És ez nem azt jelenti, hogy szemet kell hunyni az embertelenség felett, de talán hagyni kellene a sportolókat versenyezni. Kíváncsi vagyok, hogy a novemberi katari futball-vb előtt milyen bojkottot hirdetnek majd a világ vezető hatalmai. Elvégre Katarban már egy ideje nem voltak választások, az emír élet és halál ura, a nők függő helyzetben vannak. Cserébe mérhetetlenül gazdag ország. És kisebb, tehát nem veszélyes.