Petőfi szilveszterei
Csemegének számítana az irodalomtörténészeknek, ha valamilyen forrásból hirtelen megtudnák, hogy 200 évvel ezelőtt Petőfi Sándor kétéves korában, 1825-ben tudott-e már járni, vagy gagyogott-e már valamilyen nyelven: az anyanyelvén, szlovákul, vagy már magyarul, ahogy írta később gyönyörű verseit a legnagyobb magyar költő. Két évvel ezelőtt, kiskőrösi születésének 200. évfordulóján különösen szenzációnak számított volna egy ilyen nyomra vezetés.
Szilveszter, születésének napja különös és életre szóló élményt jelentett a költőnek. Az esztendő fordulójának napján születetteket általában különös büszkeséggel tölti el világra jöttüknek szilveszteri napja, mintha kiválasztottaknak éreznék magukat. Úgy vélhetik, két kor mezsgyéjén láttak világot, a múlt és a jelenkor küszöbén. Ebből eredően múltba- és jövőbe látók egy személyben. Petőfi Sándor is hasonlóan érezhetett, szilveszter ezért vissza-visszaköszön több költői alkotásaiban is.
Az ő kiválasztottsága apostoli magatartásra ösztönözte rövid életében, és ez költészetében is megtestesült: 1848-ban írta meg Az apostol című elbeszélő költeményét, melynek főhőse Szilveszter önéletrajzi vonatkozásokkal bír.
A költő csalódott lelkiállapotában íródott a szabadszállási választási kudarcát követően. Kortesbeszédét végig se engedték mondani, kigúnyolták, megdobálták, nevetségessé tették. De ő nem csüggedt, csak szomorú volt. Tudta, hogy a szőlőszemnek egy egész nyár kell a beéréshez, sokmillió napsugárra van szüksége. Petőfi szerint a bolygónknak akár évmilliókra szüksége van a beéréshez, és nem a napsugarak, hanem „nagy emberi lelkek” érlelik. A főhős Szilveszter képében a költő magát is ilyen világérlelő nagy léleknek tartotta. Nem véletlen a főhős nevének megválasztása, hiszen Petőfi szilveszter éjjelén született, ezzel a párhuzammal is azonosítja magát a főhőssel, a meg nem értett, korán jött apostollal.
Az év fordulójának és saját születésnapja egybeesésének élménye más versében is hangot kap. A Búcsú 1844-től című versében a költő nősülési szándékát mutatja be: „A mennyországnak állok küszöbén. Szomszédságában ilyen boldog kornak” – írja versében. Vagyis az új esztendőtől a házasságának eljövetelét várta. De hiába! Petőfi 1844 őszén Pesten ismerkedett meg Csapó Etelkával, Vachott Sándor költőtársa 15 éves sógornőjével.1845 januárjában azonban Etelka meghalt, és később ez a fájdalmas élmény ihlette a Cipruslombok Etelke sírjáról című ciklust, mely 34 versből áll és közvetlenül a kedves halálát követően, az újév első két hónapjában íródtak. A Búcsú 1844-től vers szintén utal szilveszterre, az év fordulójára, amikor olyan kettős érzések kerítik hatalmába a költőt, mint
Szilveszter éje 1847 c. Petőfi-vers már címében is utal szilveszterre, az év utolsó napjára, amikor a vers született. A költőnek szokása volt ezeken a napokon számadást készíteni az eltelt évről. 1847-et a versben egy ideig jó esztendőnek tartotta, hiszen ez az év adta össze szerelmével, Szendrey Júliával. „Még csak egymagam valék Tavaly ilyentájban, Az idén már kettecskén Vagyunk a szobában.” És ez boldogsággal tölti el a költőt! De nem megelégedettséggel, hiszen a vers végén már ott lappang a szerelem mellett a szabadságvágya is. A mögötte álló esztendőnek a halála kapcsán felvetődik a költőben a közéleti szerepvállalás igénye is.
E kettő az én ellenem,
S én zsarnokoknak s rabszolgáknak
Bocsássak meg?... nem, sohasem!
Szeptemberben nősült Petőfi Koltón, de a mézeshetek után szilveszterkor már komolyan foglalkoztatja a közélet, az elítélendő zsarnokság és szolgalelkűség. Vagyis a számadás végül is nem is annyira pozitív kicsengésű. De hát rövid életében mikor érezhetett Petőfi igazi boldogságot? Amikor befordult a konyhába és rágyújtott a pipájára…?
