2020. december 2., 09:22

Pénzt vagy elveket?!

Ha belegondolunk, a terv ördögi! Végre meg lehet regulázni a mindig renitenskedő magyarokat és lengyeleket! Mert ha Budapest és Varsó nem enged makacsul védett elveiből, nem kapnak pénzt, és nem csak ők, mások sem. Így a magyar és a lengyel kormány lesz a bűnbak, vagy ami még súlyosabb, a közellenség. Mindössze az Unió hétéves költségvetését és az ugyancsak eurómilliárdokat jelentő mentőcsomagot kellett összefércelni a jogállamisággal.

Márpedig a magyar és a lengyel vétó borítékolható volt. Mert miért is fogadná el a két kormány, hogy egy nehezen megfogható, objektív mércével nem mérhető, s egyébként is – az eltérő közjogi sajátosságok miatt – országonként másként értelmezhető fogalom, a jogállamiság álcája mögé bújva dönthesse el az Unió, kinek ad a közösből, és kinek nem.

Ráadásul Brüsszelben a látszatra se sokat adnak, vannak, akik még csak nem is titkolják, hogy elvárnák Magyarország és Lengyelország pénzügyi kiéheztetését. Ez lenne a brüsszeli demokráciaértelmezés!

Zsarolni, politikai nyomást gyakorolni, büntetni kell azokat, akiknek fontos a szuverén döntés joga, akik a hagyományos családot védik, a migránsok befogadását ellenzik, akik mernek más véleményen lenni, mint a nyugati liberális kánon.

A vélemény szabadsága csakis liberális kiváltság, minden mást el kell lehetetleníteni, el kell tiporni.

A háttérhatalom machinátorai persze mindenre gondoltak, és jól ráéreztek, most végre komoly esély van a visegrádi egység megbontására is. Talán már el is hittük, hogy a harmincéves szövetség kikezdhetetlen, hisz az utóbbi években hihetetlen lendületet kapott. Csípi is Brüsszel szemét, mert egy több mint 60 milliós közösséget már nem lehet figyelmen kívül hagyni, főleg hogy nemcsak politikai, gazdasági erőként is ott van a térképen. Az elmúlt napok mégis azt mutatják,

a visegrádi szövetség gyengébb lábakon áll, mint reméltük, a Budapest–Varsó tengely megbonthatatlan, de Pozsony és Prága – nem először – ismét kikacsingat a V4-ek szövetségéből, és nemcsak kacsingat. Pozsony nyíltan hátat fordított két szövetségesének, brüsszeli hangszerelésben oktatja ki, kéri számon a magyar és a lengyel vezetést.

Nincs abban semmi meglepő, hogy Zuzana Čaputová Věra Jourovával egyeztet – aki nemcsak Orbán Viktorról, de a magyar választókról is minősíthetetlenül nyilatkozott –, hiszen közös a fészekalj. A különbség csak annyi, hogy az Európai Bizottság cseh alelnökének a gyűjteményében valószínűleg több a Soros Györggyel készült szelfi. Čaputová buzgóságát tehát az hajtja, látja feladatát, ezt a liberális szeánszot nem hagyhatja ki. Ugyanakkor a szlovák külügyminiszter, Ivan Korčok megnyilatkozása, hogy az uniós támogatások felhasználását a jogállamiság betartásához kell kötni, már több mint meghökkentő.

Van abban valami bizarr, amikor egy olyan ország külügyminisztere kiált a jogállamiság betartásáért, ahol a második világháború jogfosztását máig törvénnyel védik,

s pár hónapja európai bírósági bizonyítást is nyert, hogy a Beneš-dekrétumok alapján ma is van példa vagyonelkobzásokra.

Ahol embereket fosztanak meg az állampolgárságuktól, mert máshová tartozónak is érzik magukat, ahol újságírót ölnek, és ahol a rendőri vezetés és az igazságszolgáltatás hosszú éveken át poliphálózatot működtet és maffiahatalmat épít.

Ügy van akármennyi, így Korčok nem kockáztat, inkább beáll a bírálók kórusába, és igazodik a galádpolitikához. Magyarázatra vár még ez a helyzet, hiszen Igor Matovič korábban a magyar és a lengyel állásponttal egyetértett, és Richard Sulíknak sem okozott soha gondot szembemenni a brüsszeli érdekekkel. Igaz, ők most más politikai homokozóban játszanak, egymás legyőzésével vannak elfoglalva.

Európa nyugati része a vétóvitát pénzkérdésként állítja be, Budapest és Varsó elvekről beszél, és nem enged a szuverenitásából.

A politika tehát vitatkozik, ki érvel, ki vádaskodik, s van, aki sunyin hallgat. Van azonban ennek a vitának egy másik, hazai szempontja is: kiderült, a felvidéki magyarból még nem hunyt ki teljesen a civil kurázsi. Nem hallgathatunk tovább! címmel tett közzé nyílt levelet Papp Sándor, Hrubik Béla és Méry János, mert úgy érezték,

ebben a helyzetben erkölcsi kötelességünk odaállni a magyar kormány mellé, amely erőn felül támogatja a felvidéki magyarságot.

Azon persze lehet morfondírozni, hogy a kiállás megjelenési módja, formája szerencsés volt-e, de ez mit sem változtat a tényen, röpke pár óra alatt több százan írták alá, mert zsigerből elutasítják Brüsszel diktatórikus módszereit, azt az aljas hadjáratot, amit évek óta folytat a magyar kormány ellen. Ennyivel nemcsak az anyaországnak, de magunknak is tartoztunk.

Megjelent a Magyar7 hetilap 2020/49. számában.