Patkószegek
Apámnak volt egy klasszikus története. Az eredeti egy több száz éves angolszász mondóka, ráadásul az üzenete is jócskán torzult az ő változatában, de tízéves fejjel zseniálisnak találtam ezért a történetéért. A sztori valahogy így hangzott: egy patkószeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a lovas elveszett, a lovas miatt a csata elveszett, a csata miatt a háború elveszett, a háború miatt az ország elveszett. Verd hát be jól a patkószeget! Ismerős, ugye?
Párhavonta biztos, hogy meg kellett hallgatnom ezt a kis mondókát. Természetesen általában valamilyen pepecselős barkácsmunka kellős közepén, sőt, ha különösen vicces kedvében volt a mesélő, akkor kalapácsolás közben.
A századik alkalommal már a könyökömön jött ki. Legtöbbször nem a szög.
Felnőtt fejjel is sokszor eszembe jut a sztori, visszahallottam már azóta újságíróktól és miniszterelnököktől egyaránt.
Egy biztos, kitűnő credo lett belőle.
A magyar megmaradás talán utolsó lehetősége? A mindennapok apró cselekedetei, elszánásai és döntései. Nekibuzdulás, hogy az unokák is magyarok legyenek. Még legalább.
Patkószeg ugyanis bármiből lehet, sőt kalapács is akad, ha keressük. Patkószeg minden magyar városunk vasúti jegypénztárában a dobrý deň-re felelt jónapot, minden használt autóra kiragasztott Eladó a Na predaj helyett, minden magyar vezetéknevéről a lepottyanó „ová“, ria ria Hungária a Slovensko do toho helyett. Meg még ezeregy másik apró szögecske.
Vannak aztán jó nagy százas szögek is. Hegyesek, kemények. Azok tartják igazán jól a patkót, lovat, lovast, csatát és hazát. Szépen felújított magyar óvodák, magyar iskolák. Nagy vállalások, áldozatok. Tizenöt kilométeres ingázás az ötszáz méteres séta helyett. A szülőföldön boldogulás egyre nehezebb keresztje a nyugat talmi jóléte helyett.
Felszegett állak, nem a behúzott nyakak.
Megannyi csalódás után éppen itt az ideje belátnunk, a felvidéki magyar megmaradás kulcsa nem politikusaink zsebében lapul, a megváltás nem tőlük várható. Még ha a szándék meg is lenne, bár legtöbbször az sincs,
a feladat nem az övék. A miénk.
Nem a világ megváltására kell törekednünk. Ha itthon rendet tettünk, ha a szórvány morzsolódása megállt, ha a következő 20 évben százezerrel többen leszünk, nem kevesebben, majd akkor jöhet a többi.
Addig meg kalapáljunk. Egyik szeget a másik után.
Különben a patkószegekből csak koporsószegek lesznek, de azokat már nem mi ütjük majd a helyükre.
