Pártok gulyásfőző-verseny csatái
Sokan megnyilatkoztak már abban a témában, hogy mennyire megkeseríti a felvidéki magyarság életét, mennyire kedvezőtlenül befolyásolja sorsunkat a megosztottságunk, kicsinyes, de vérre menően komoly pártviszálykodásunk. Hogy sok esetben házastársi ágyakon, baráti kártya-partikon, focipályákon, szomszédkerítéseken át vezet a törésvonal.
Egy másik szempontot viszont ilyenkor nem vesznek figyelembe: a falunapok gulyásfőző versenyeit! Amíg a politikában jelenleg nyári uborkaszezon van, addig a falunapokban igencsak pörgős az idény, szinte minden nyári hétvégére esik egy felvidéki magyar falunap, amelyeken előszeretettel „díszvendégeskednek” díszmagyarjaink.
Mennyire örülnek ilyenkor a szervezők, hogy a felvidéki magyar párttobzódás miatt egyre több csapat nevez be a versenybe! Két stabil csapat már évek óta van: az egyik általában olyan magyaros, csípős gulyással lepi meg az ínyenceket, aminek a piros színe már messziről virít. Nevüket sok esetben Csípős bandaként tüntetik fel. A másik csapat általában mindenkinek meg akar felelni, ezért kevésbé csípős és magyaros, olyan alkalmazkodó vegyes-gulyást készít, hogy minden arra járó bátran megkóstolhassa. Ők a híres Langyos banda. Nem egyszerű a mindenkori zsűri dolga, mert könnyen haragosakra tehet szert az eredményhirdetéskor…
A gulyásfőző-verseny szervezőinek nagy örömére hamarosan szaporodhat a résztvevő csapatok száma, a Csípős és Langyos bandából is egykoron kivált alszakács jóvoltából, aki most főszakáccsá aspirálja magát. Egyelőre még nem sejteni, milyen recept alapján fogja megfőzni a gulyását, milyen ízek fognak dominálni benne: vegyes vagy inkább magyaros, illetve sikerül-e neki valami sajátos ízzel is meglepnie az embereket.
Történt egyszer az egyik falu- vagy városnapon, hogy nem túl nagy meglepetésre a két említett helyi gulyásfőző csapat között úgy elmérgesedett a viszony, hogy nem csak tisztességes eszközöket vetették be a főzés során a megmérettetésbe. Pedig a szervezők igyekeztek őket jó messzire elhelyezni egymástól. Beszélni egymással már évek óta amúgy sem tudnak, nehogy a főzőkanalak is összeérjenek a levegőben! De arra még álmukban sem gondoltak volna, hogy mire képesek a győzelemért a helyi versenyen! Már a kezdés előtt suttyomban levizezték egymás tűzifáját, gyújtósát… Aztán az egyik csapat menet közben titokban kicserélte a másik sóval teli ubisüvegét cukrosra, ez meg az édespaprikásat torokszaggató chilisre. A tétlen szemlélődő, kóstolgató közönség kínálgatását szolgáló házi vegyesüket pedig kiöntötték a földre a körülöttük ugrándozó, majd az árnyékban kinyújtózkodó kutyusok nagy örömére, és vízzel töltötték meg az üvegeket. Ötvenkettes helyett nullakettes! A másik csapat ugyanezt csinálta a vetélytárs borával, ecettel helyettesítette az üvegekben a díjnyertesként kínált olaszrizlinget. Mosolyogtak is magukban az emberek!
Végül is a két csapat holtversenyben végzett az utolsó helyen, kizárni egyiket sem merték, ki tudja, mit hoz a jövő! A gulyásfőző-verseny győztese pedig egy piros-fehér-kék kötényben versenyző banda lett, amelynek csapatkapitánya a győztesnek járó díj, a nagy fakanál átvételekor rögtön bejelentette, hogy azt szeretné, ha jövőre már „gulásfőzőre” módosulna a verseny elnevezése.
Ezt a helyhatósági választások eredményei is megerősíthetik...
